40 és annyi

Muszáj volt lopnom ezt a filmcímet ide. Nyáron láttam és annak ellenére hogy sok negatív előítélettel ülök le amerikai filmvígjátékot nézni, ez eléggé betalált.Bírtam a humorát.
Azóta azonban folyamatosan zakatol az agyamban más-más hangsúllyal hogy "40ésannyi", "40 és annyi?",  "40ÉSANNYI!!","40ésannyi...."
Ma reggel felkeltem és vártam az összeomlást, a pánikot, a kétségbeesést, a sírógörcsöt, vagy legalább valami nagyon őrült dolgot, ehelyett azonban csak a szokásos szülinapi izgalmat éreztem. Legfőképp gondolom azért, mert az előzőek már mind megvoltak a 39. szülinapon és az azóta tartó időszakban.
Buddhai mosollyal az arcomon nyugtáztam, hogy ez is csak egy szülinap ami az én napom, és nem vagyok hajlandó cikinek érezni hogy idén is, mint mindig, napok óta célközönség szelektálás nélkül széleskörű promócióval hirdetem a tényt hogy betöltök egy újabb évet.(értsd: ovis anyukatárs, pénztáros, bármilyen ügyben nekem telefonáló akárki, ja és egy öregúr a liftből, mind értesült róla)
Tök jó hogy ez a gyermeteg izgalom még mindig tart és nem száll el a negyvenedik évvel.
Jó ezen a nem 'érdekel a korom' projekten lehet hogy egy kicsit még dolgoznom kell, mert azért rendesen ott leskelődik a PARA a vállam fölött. Alig 2 órával a hepi-ébredésem után le is csapott. Vérvételre vittem Csongort ma reggel.A szokásos kapkodásban valószínű nem tekertem rá rendesen a pisis üveg kupakját. Mikor kipakoltam a nedves pénztárcám és a pisi-áztatta bevásárlólistám a pisis táskámból akkor az első gondolatom az volt: " na és? ez nem ügy!40 lettél? Na az a tragédia!"..............

Egy osztálytalálkozó margórája

Tuti recept a negyedik X parára:


1. Végy
         egy általános iskolai osztályt,
         egy különtermet egy jó kis étteremben,
          két tanárnénit. 
2. Szervezz egy osztálytalálkozót a közelgő szülinapod elé három héttel
3.Dőlj hátra és nevess, sírj, élvezd,.....  szóval töltekezz.


Kizárólag akkor működik, ha a hozzávalók kifogástalan, átlagon felüli minőségűek. Ja hogy ilyen nem jut mindenkinek? Szívás.
Nekem ilyen jutott, és el nem tudom mondani mennyit kaptam az estétől. Az egytől egyig mind különleges negyvenes sorsát életútját és a két fantasztikus pedagógust hallgatva, nosztalgiázva észrevétlenül szívódott fel a szülinapi parám, főleg miután egybehangzóan konstatáltuk, hogy nálunk tényleg senki nem változott semmit valószínű azért mert mi egyszerűen nem öregszünk.
 S bár a meséljünk magunkról programot már nem cigiszünetek, hanem  pisiszünetek szakították meg, azért az olvasó szemüvegek még nem játszottak, és ha jól láttam egy fogsortartó- vagy gyógyszeradagoló doboz sem került elő.

Kedd este az ágyban

Előzmény 1.: Fecó és én is olvasószemüvegre ítéltettünk, de még a tagadás fázisban vagyunk a gyászmunkában így nem kapkodjuk el a szemüveg beruházást.
Előzmény 2.: Fecó és én is kifogytunk az olvasnivalóból így bízva nagylányunk ízlésében elfogadtuk a felajánlott "irtó jó" könyveit.

Majd egy hétköznap este létrejön a bizarr jelenet a hálószobánkban.A két negyvenes tisztes őszes halántékkal és totál kinyújtott karral tartva az ifjúsági fantasy-t és a legújabb(még csak előrendelés útján beszerezhető) Leiner Laura könyvet röhög magán.Majd miután biztosítják egymást hogy milyen vacak az olvasnivalójuk, szótlanul mélyednek újra a sorok közé........

"Nekem minden jel"

Szomorú és nem annyira szomorú aktualitása van mostanság az életemben egy bizonyos szektának. Direkt írom így mert utálják ha így hívják őket, és én most ilyen gonoszkodó hangulatban vagyok.
Meghalt a fiam egy osztálytársának az édesanyja. Erre nincsenek szavak. 41 éves volt és szerette a férjét és a gyermekeit. S ennél több nem is derült ki róla a temetésén. Megtudtunk viszont nagyon extrém dolgokat a názáreti Jézusról, a forró lángnyelvek övezte pokolról, és arról hogy a hozzá nem értés, nem akadálya a szónoki szerepben való tetszelgésnek.
Én azért mentem a búcsúztatásra, mert ha felületesen is ,de ismertem, mert egyidősek vagyunk, mert anyukák vagyunk és a  halálhíre mélyen megrendített., és szerettem volna szépen csendben meggyászolva elbúcsúzni tőle. Ezt aztán meg is tettem itthon egy mécsessel és az Örökre szépek című dallal.....

Kapcsolatom a szektával több mint húsz éves. 16 éves koromban elvette, megrágta majd kiköpte az LLB-met.
Soha nem tudom meg hova vezetett volna a barátságunk, ha nem szól közbe a gyülekezet. Ennek azért van aktualitása, mert most szervezem az osztálytalálkozónkat és felvettem a kapcsolatot vele. A levélváltásunk után pedig napokig agyaltam ezen..........


Nagy nyolcvanas évek underground zene rajongó vagyok. Első számú kedvencem mai napig a Neurotic. Pajor Tamás úgy tud játszani a szavakkal mint senki. Egy Romhányiba oltott Ady aki megtanította nekünk hogy a rockandroll az nem egy tánc. Neki valószínűleg az életét mentették meg a hittársai, de én akkor is nehezen emésztettem meg a megtérését. Most nem tudom mi történt de előbújt a csigaházból és előrukkolt egy tök jó kis számmal igazi utánozhatatlan Pajor-os szófordulatokkal. Komolyan könnyekig hatódtam mikor meghallottam a rádióban, főleg mikor elcsíptem a tévében is egy interjút ahol előadta egy hihetetlen versét, úgy hogy még a Fábry sem tudta félbe szakítani.

Szóval ilyen rövid idő alatt ennyiszer beléjük szaladni már olyan szürreális élmény ami írásra késztet, még mielőtt mást képzelnék a dologba..........

Új élet

Többek között ezért nem lesz több gyerekünk. Rohadt nehéz ez az elválás dolog. Rendesen megszenvedem. Egyenlőre csak én, de tudom hogy pár nap múlva Csenge lelkesedése is alábbhagy ovi ügyben és amint rájön, hogy ez már minden nap így lesz,elkezdődnek a reggeli harcok.
Ez volt a harmadik nap de majd megszakadt a szívem mikor beengedtem a kis angyalarcú terroristák közé ma reggel. Oké, rendes alapkiképzésben részesült a tesói által, de azért én mindig egy sikításnyira voltam tőle.Anyósom fogalmazta meg nagyon jól miszerint a születés után ez lehet a legnagyobb trauma egy kisgyerek életében, a leválás utolsó lépése. A későbbi nagy változásokra már jobban fel lesz vértezve.

 Ahogy öregszem már egyáltalán nem szoktam siettetni a dolgokat, de most nagyon szeretnék pár hónappal később lenni. Néhány órára én is kóstolgattam a munkát. Pont olyan volt mintha múlt héten hagytam volna abba. A portás is ugyanaz és a "miért nem vihetem be a biciklimet az irodaházba" vitánkat is mintha csak tegnap függesztettük volna fel. Szóval tudom hogy közhely de félelmetes gyorsasággal repült el ez a három év. Hát még a tizenöt amit pont ma töltöttünk be a házasságunkban.
Azért jó dolog visszakapni a pillanatokat mikor magamban biciklizek, ügyet intézek, vagy csak bambulok ki a fejemből és a szomjoltás-seggtörlés-orrfújás szentháromsága kizárólag a saját szükségleteim szintjén érint.

Erdélyi útinapló 3.

2014.07.25. péntek
Az utolsó napunk előtti este kifaggattuk a helyieket hol, tölthetnénk el egy laza napot a közelben és a felsorolt lehetőségekből mindjárt lecsaptunk a pisztráng horgászat lehetőségére. Legjobban persze Csongor volt felvillanyozva. Nem kellett sokat várni, mert a mindössze 30 kilométerre lévő Vármezőre hamar odataláltunk. A patakból felduzzasztok tavak partjára épült halászcsárda, nagyon jó marketing fogást talált ki a környékbeliek és a turisták szórakoztatására. Potom pénzért horgászbotot és csalit lehet bérelni, s máris indulhat a móka. A siker garantáltan nem marad el. A fiúk alig 1 óra alatt 6 gyönyörű pisztrángot fogtak. Csengét egy jó kis játszótér, engem Rékával pedig a körülöttünk magasodó Hargita látványa nyűgözött le. Csongor kicsit nehezen viselte, hogy szokásával ellentétben itt nem engedheti vissza a kifogott halat, mert az szigorúan tilos volt. Ez persze leginkább a halak védelmében van, mert a sok béna alkalmi horgász eszméletlen károkat okoz szegény állatokban a hozzá nem értéssel beakasztott horgokkal. A több sebből vérző szerencsétlen párák visszaengedésével, csak a szenvedésüket nyújtanák. A kifogott halat meg kell vásárolni kilónként 25 lei-ért ami 1750 Ft-ot jelent. Halakkal, sikerélményekkel és kellemes emlékekkel megrakodva indultunk haza. Már majdnem hazaértünk, mikor felfedeztem az útikönyvben, hogy a szomszédos faluban Kibéden egy kis posztóüzem működik, családi vállalkozásként, amit meg lehet látogatni. Hamar rátaláltunk, s mivel Csengét nem nagyon kötötte le egy üzemlátogatás lehetősége a fiúkkal együtt a helyi játszóteret fedezte fel. Én Rékával végigjártam és ámulva hallgattam a tulajdonos idegenvezetését. Láttunk majdnem száz éves gépeket, megtudtuk, hogy mi az a nyüstölés, és teljesen elvarázsolódtunk. Ezek után érthető, hogy mikor már majdnem hazaindultunk nem bírtam ki, és visszafordítottam a családot az üzemhez. Utolsó napunk lévén összekapartam a még mozgósítható euró és forint készleteinket, és kemény alku után tudtam vásárolni, egy gyönyörű gyapjú pokrócot ami, az általunk megtekintet gépeken készült 100 százalékban helyi birkák gyapjából.
A búcsúvacsoránk babgulyás volt és fánk. Nagyot néztünk mikor, kanál helyett villával volt tálalva, aztán hamar kiderült, hogy Erdélyben a gulyás egyáltalán nem leves. Az egész egy finom fűszeres, húsos-babos sóletre hasonlított. Fecó kisütötte a 4 pisztrángot, de nem sok fogyott belőle, mert a gulyás iszonyú laktató volt. Csenge mondjuk nagy halimádó, így ő be is nyomott 1 egész halat egyedül.
Az este méltó lezárása volt a férfi vízilabda válogatott döntőbe jutása. Úgy láttam a szokásosnál is emelkedettebb hangulatba hozta Fecót a tény, hogy az izgalmas meccset Székelyföldön, és két literes hargitai sört szopogatva izgulhatja végig. Mindenestre érdekes volt az elcsendesedő falu, trágya és fűszer illatú estéjébe időközönként belehasító öblös GÓÓÓÓÓÓÓL !!!!


2014.07.26. szombat

Hazaindulásunk reggelén igazán sajgó szívvel tuszkoltuk a csomagjainkat az autóba.  Szeretek utazni, de akárhol nyaraltunk eddig, nekem egy hét után már mindig hazamehetnékem volt. Most azt éreztem, hogy még nagyon sokáig bírnék maradni.                    

  A csendes nyugalom, a napok békés ritmusa, ami az itteni életet jellemzi teljesen elvarázsolt. Reggeli kakaskukorékolás, majd a csorda elindulása, a déli harangszó, az esti csorda bevonulás, majd a fiatalok összeülése az „üzlet” előtt keretet adtak a lassan csordogáló napoknak.

Magasra rakott szénás szekerek, út szélén kaszáló férfiak, padokon összeülő asszonyok,  acsarkodó kutyák. Képek, illatok és élmények, amik kitörölhetetlenül belénk ivódtak.

Közben learatták a búzát, elbúcsúztattak egy falubeli 72 éves embert harangszóval, virrasztással, az egész falu részvételével zajló református temetéssel. Tették a dolgukat csendben, egyenes derékkal, s azzal az egyedülálló székely huncutsággal a szemükben.

Nagy élmény volt. A Csík-vidék s Kézdivásárhely környéke most nem fért bele, ugyanúgy ahogy a Maros völgye sem, vagy Torda és az Aranyos völgy. Nem is baj, így van ürügyünk, hogy visszatérjünk. Mert visszajövünk, azt már eldöntöttük. Ahogy minden magyar embernek el kellene jönnie ide egyszer.
A hazaút már mondhatjuk, hogy rutinból ment. Sikerült a kábé hatvan kilométer hosszú titkos autópálya szakaszra is rátalálnunk(se a térképen, se a GPS-en,se útjelző táblákon nem jelölik), ami mondhatom, hogy az út csúcspontja volt. A légkondink ekkor már csak félig meddig működött, ami azért volt jó, mert nem kellett pisi szünetet tartani, hisz kiizzadtunk mindent (csak Csenge és a plüss macija pisilt egyszer Makónál). Egyhuzamban nyomtuk le a távot Szegedig, majd megérkezve, a Balázsékat is mozgósítva, egyenesen a Tisza partra vettük az irányt. Ilyen jól még nem estek a hűs hullámok. A gyerekek éhséget, fáradtságot 8 órányi izzadást feledve élvezték a fürdést az unokatesókkal.
Mikor 2 nap múlva Szegedről megérkeztünk, Veszprém határába érve a kilométeróránk éppen átlépte a 2400- ik  kilométert.

Erdélyi útinapló 2.

2014.07.22. kedd

25-30 C fok változékony idő.

Elautóztunk az általam legnagyobb izgalommal várt Gyilkos tóhoz. Nehéz szívvel, de lemondtuk a reggelit Annánál, hogy időben tudjunk indulni. Másfél - két órát utaztunk át a fantasztikus Görgényi havason, majd a még fantasztikusabb Gyergyói havason. Rendesen gyomorforgató volt az út  a szintkülönbség és az óriási hajtűkanyarok miatt, de kárpótolt minket a sűrű sötét erdőkkel és hatalmas sziklákkal szabdalt vadregényes táj. Rengeteg turista választotta aznap a tavat, de szerencsére csak kevesen voltak olyan őrültek mint mi, hogy körbejárják. Mikor kellő távolságba kerültünk a parkolóktól, az árusoktól és a fűben hagyott szarkupacoktól, már tényleg átengedhettük magunkat a természet eme csodájának. Ezután elautóztunk a Békás szoroshoz. Kimondhatatlan élmény volt a 2-300 méteres magasan fölénk tornyosuló sziklafalak között bóklászni. Hazafelé a Görgényi havasokban hatalmas villámokkal tűzdelt záporba futottunk így ha lehet még hátborzongatóbb volt az út.

Venceléknél  is sűrű nap volt , learatták ugyanis az árpát, és be is zsákolták. Mire megérkeztünk ott sorakoztak a zsákok a vacsora asztal mellett. Anna finom lucskos káposzta levest főzött nekünk, majd a gyerekek legnagyobb örömére Alfréd felajánlotta, hogy felviszi őket medve lesre az erdőbe. Leírhatatlan volt az eksztázis, amit produkáltak hazaérkezésük után. A késői óra ellenére teljesen felpörögve egymás szavába vágva mesélték az élményeket. Egy csomó szarvas és őz mellett sikerült ugyanis egy egész medvecsaládot elcsípniük. Én elég rendesen rá is vagyok parázva erre a medve témára, de ez egyáltalán nem alaptalan. A helyiek életét ugyanis rendesen megkeserítik.  Pár éve mióta védett állattá nyilvánították hihetetlen módon elszaporodtak.  Nem ritka a kertek végében lévő gyümölcsfákat dézsmáló példány sem.

Vencel napi szösszenete:  Anna  az  aratás után túlmelegítette a kazánt így nem csak a víz lett meleg, hanem felfűtötte az egész házat. Mikor Vencel meghallotta a hírt, hátra tolta fején a sapkát majd halálos nyugalommal közölte: „ hát ma nem fogunk fázni”

Gyilkos tó

Békás szoros

2014.07.23 szerda

Ezt a napot pihi napnak terveztük, de nem bírtunk magunkkal és fél tizenegy körül elindultunk Segesvárra.  Miután sokadik lei-ünket pisiltük el a drága nyilvános wc-ben, nekivágtuk hogy bejárjuk a patinás várnegyedet. Nagyon hamar lelohadt a lelkesedésünk, mikor úton útfélen a Drakula mítosz relikviáiba ütköztünk. Engem személy szerint mélységesen felháborított, hogy a köztudottan véreskezű pszichopata gyilkos Vlad Tepes vélt születési helyén mindenhol az ő képmásába ütközzek.

A várost elhagyva megálltunk Petőfi Sándor elesésének feltételezett helyén emelt emlékműnél. Nagyon lehangoló volt a sok levágott nemzeti szalag csonkja. 2 hónapnál régebbi szalagot nem találtunk .Valakik ugyanis akkurátusan eltávolítják a turisták által hátrahagyott szalagokat.

Mivel mi nem készültünk nemzeti szalaggal de kényszert éreztünk a „nyomhagyás”-ra, Fecó piros-fehér-zöld karkötőjét áldoztuk be amit Réka csomózott neki a szülinapára.

Az utcalányok társaságában a főút mellett a megcsonkított Petőfi dombormű mellett nem igazán lehetett méltón emlékezni. Szerencsére azonban felkerestük a közelben fekvő Székelykeresztúron álló régi Gyulaffy kúriát, ahol a költő utolsó estéjét töltötte. A csatába indulás előtt a kertben álló körtefa alatt pihent s a házigazda kérésére elszavalta az Egy gondolat bánt engemet című versét. A körtefa kiszáradt csonkja, bár vaspánttal megerősítve, de még mindig áll, s egy igazán gyönyörű Kányádi Sándor verssel díszítve tökéletes helye az emlékezésnek. 

Haldoklik az öreg tanú,

Petőfi vén körtefáján.

azt beszélik ő látta volt

verset írni utoljára.

Megpróbáltuk felidézni az Egy gondolat bánt engemet című verset, de az első versszak után csúfos kudarcot vallottunk . Az autóba beülve Réka talált egy szabad Wifi hálózatot a telefonjával, letöltötte a verset és felolvasta. Sőt a következő faluig meg is tanulta. 

Az aznapi programunk méltó lezárásaként Farkaslakára Tamási Áron sírjához látogattunk.

Miután leteszteltük a helyi sütöde lángos és palacsinta kínálatát bevetettük magunkat a kirakodóvásárba, ami valahogy sokkal szimpatikusabb volt, mint a korondi.

Vacsorára különleges paradicsomlevest és  puliszkával kísért pörköltet ettünk.

2014.07.24 csütörtök

Izgatottan vártuk ezt a napot, mert végre egy kis természetjárás várt ránk, a Hargita egyik legmagasabb hegyén a Madarasi Hargitán. Zetelakán át Ivóig mentünk autóval. Itt szolgálatkész székely legények vártak minket, hogy nem kevés euroért nyitott platós dzsipjeiken felvigyenek a 10 km-el magasabban fekvő menedékházhoz.

A látvány már ott is lenyűgöző volt s mivel a szomszéd hegyek fölött ijesztő fellegek gyűltek hamar nekiindultunk a másfél kilométerre lévő csúcs meghódításának. Kemény kaptatóval kezdődött amit, egyedül Csenge élvezett hangos danolászással, merthogy ő a hordozóban utazott a hátamon. Fecó előző heti derékbántalmai miatt nem mertük megkockáztatni, hogy lerobbanjon, így keményen letesztelhettem a teherbírásomat. A felvezető úton nagy gyalogos forgalom volt, természetesen csak és kizárólag Magyarországról érkezett turistákkal. Mindenki köszönt mindenkinek s mindenki emelkedett hangulatban mosolyogva tette meg a nem könnyű távot. Mi különösen mindent megtettünk annak érdekében, hogy a szembe jövők jól szórakozzanak, egy saras részen ugyanis Somának sikerült két lábbal beletalpalni egy ártalmatlannak látszó pocsolyába. Hamar kiderült, hogy egy jól álcázott ingoványba ugrott, s mindjárt térdig süllyedt, majd az egyensúlyát elvesztve két kezével is könyékig elmerült. A kétségbeesett visítására az arra járók mind megálltak, s elkerekedett szemmel konstatálták, hogy a bajbajutott gyerek 5 családtagja közül négynek a kimentés helyett az volt az első reakciója, hogy „fényképezzük le!”(Csenge ugyebár nem tudja még ilyen jól kifejezni magát). Innentől kezdve különösen népszerűek voltunk, s minden szembejövőnek volt pár sajnálkozó vagy vicces hozzáfűznivalója Soma Hany Istók-szerű ábrázatához. A csúcs minden elképzelésünket felülmúlta. Az egész hegytetőt kopjafák, zászlók, és piros-fehér-zöld szalagok borítják. A környező hegyóriások és a felhők fölé emelkedve s körbetekintve leírhatatlan hangulat árasztja el az embert. Az én gyerekeimet kivéve, mindenki önkéntelenül csendben, merengve adta át magát ennek a varázslatos hangulatnak. Nekiálltunk elfogyasztani a szendvicseinket, és épp az utolsó falatoknál tartottunk mikor, percek alatt fölénk kerekedett egy hatalmas felhő. Mire felkaptuk az esőkabátokat, már félig eláztunk. Rohamtempóval indultunk lefelé, de a percek alatt patakká duzzadt esővízzel nem tudtunk versenyezni. Pár perc után csendes beletörődéssel viseltük a cipőnkben lötykölődő, bugyiig beáztató felhőszakadást.

A dzsipben a gyerekeket az utastérbe tuszkoltuk, mi pedig Fecóval egy fólia alatt kucorogva a platón tettük meg az utat, ami még romantikus is lehetett volna ha nem vagyunk szó szerint bőrig ázva. Az autónál nem törődve a helyiek kitüntetett figyelmével nekivetkőztünk és minden száraz ruhadarabot hasznosítottunk amit a csomagtartóban találtunk. Így jutott Rékának például egy apa-fürdőnadrág, anya-póló, saját-pulcsi kombináció, nekem fürdőnadrág és kalózos nyakba húzható baba törölköző Somának 5 számmal nagyobb gumicsizma és Csengének aki a legjobban átfázott a hátamon az összes maradék száraz szövet amit csak felleltünk.

Hazaérve melegen beöltözve fogyasztottuk a finom vacsorát, ami ezúttal juhtúrós puliszka volt és "mics" ami egy helyi grill étel darált húsból és fűszerekből gyúrva.

Madarasi Hargita

Kilátás a Madarasi Hargitáról

Erdélyi útinapló 1.rész

2014.07.19. szombat

Pénteken este 5 órás kalandos zivataros autózással érkeztünk Szegedre Balázsékhoz. Miután a gyerekek kiélvezték a rég nem  látott unokatesókkal való találkozás örömét éjfél utánra végre elcsendesedtünk.

Szombat reggel 6.55 kor már világossá vált, hogy tervezett 7 órai indulásunk sansztalan. Fecó a napi péksütemény adagunk beszerzése, a garázsból kiállás és a gps –szel való hadakozás hármas csapdájában vergődött én pedig  kávéval a kezemben vívtam csatáimat a takarók alatt lapuló gyerekeinkkel hajcsárként terelve őket a wc,fürdő, előszoba útvonalon. Nyolc órakor aztán kigördültünk a szegedi parkolóból. Felraktuk a napszemüveget, benyomtam a gondosan válogatott utazós zenék egyikét, beizzítottam az akkor még hasznos barátként tisztelt GPS-t, kiosztottam a kaját s hátradőlve adtam át magam a nyaralás izgalmainak.

9 óra, 560 km, eltévedéssel, eltereléssel, rendőrségi intézkedéssel és egy pisi szünettel megszakított utazás után elcsigázva, a GPS-el , és a román illetékesekkel fennhangon acsarkodva tápászkodtunk ki az autóból. Székelyabod, ahol a háziak már nagyon vártak minket, egyike a legeldugottabb falvaknak Székelyföldön. Makfalváról 4 km-es köves erdei úton lehet felkapaszkodni a hegyek között megbújó jobb napokat látott kis településhez. A kihalófélben lévő faluban 100 helyi lakos él, egytől egyig magyarok. Állatokat tartanak, gazdálkodnak, és iskola példái a híre székely vendégszeretetnek.

A vendégház tulaja Alfréd aki német állampolgár és most pont ő is itt tartózkodik a feleségével. Az élelmezésünkről pedig, és arról hogy igazán otthon érezzük magunkat Anna és a családja gondoskodik.

Még az első este kiderült, hogy Csengének a nap fénypontja az este fél kilenc lesz, akkor hajtja be ugyanis a pásztor a tehéncsordát a legelőről. Végigtereli őket a falu utcáin, s minden háznál várja a gazdája a maga jószágát.

2014.07.20. vasárnap

Első úti célnak a tragikus sorsú Bözödújfalut választottuk. Én mindenképp a nyaralás elején szerettem volna túl lenni ezen a fájdalmas élményen. Az 1980-as években elárasztott település utolsó mementójaként álló templomtorony éppen érkezésünk előtt 2 héttel omlott le, így csak a visszajáró leszármazottak által emelt siratófalat és a hatalmas csendes vizet tekinthettük meg. Miután ámultunk egy sort a „tó” partján gombamód szaporodó üdülőházak és a hétvégi kempingezők, horgászok és fürdőzők során, ránk talált Karcsi a leleményes és furfangos cigány gyerek. Ő lett az önkéntes idegenvezetőnk. Rátermettségét és meggyőzőerejét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy fél órán belül egy csónaknak csúfolt lélekvesztőben találtuk magunkat. Pár perc alatt kiderült, hogy nagy felelőtlenség volt a fiúra bíznunk az életünket, mert mikor szóvá tettük, hogy a vízszint a csónak fenekében nem túl megnyugtató mértékben növekszik, egy vállrándítással próbált leszerelni minket. Azért mi sem vagyunk teljesen hülyék, úgyhogy haladéktalanul a partra szállás mellett döntöttünk, megjegyezve, hogy nem szeretnénk elsüllyedni, amire annyi volt a válasza, hogy elég kellemes a víz.

Találkozásunk után könnyebbek lettünk pár lei-el egy focilabdával két kakaós csigával, de mi sokkal többet kaptunk cserébe. Karcsi és társai példája olyan dolgokra világított rá a gyerekeinknek, amit szónoklatokból és iskolapadból soha nem lehet megtanulni.

Bözödújfalu után már a minden addigi elképzelésünket is alulmúló utakon jutottunk el Kőrispatakra, hogy megcsodáljuk a falu szalmakalap múzeumát és azt az Erdélyben egyáltalán nem egyedi dolgot, hogy egy népes, iskolával , bolttal ellátott működő községben nincsenek betonozott utak.

 Miután csináltunk sok szalmakalapos képet és mindent megtudtunk e nemes fejfedőről, beszereztünk Somának és Rékának is egyet. Soma a hosszú hajával a mindig maszatos képével és a most már állandóan viselt kalapjával nagyon autentikus látványt nyújt.

Bár sejtettük, hogy a vasárnap nem a legjobb ötlet bármilyen fürdőhely felkeresése, mégis elkövettük a hibát, hogy délutáni programnak a Szovátán található Medve-tó felkeresését terveztük be. Hihetetlen tömeg, tumultus és pénzlehúzás, de még így is fantasztikus élmény a helyiek által feneketlennek titulált sós tóban való fürdés. Mármint a családom többi tagjának. Én, miután hosszú szónoklatot tartottam a gyerekeknek a gyerekkori emlékemről, mikor a szüleimmel jártunk itt és élveztük az elsüllyedhetetlenség állapotát, majd nagy hévvel elindultam a vízbe, a lépcsőn megtorpantam. Eszembe jutott, hogy ha nem ér le a lábam én nem tudok úszni, s mivel nem voltam felszerelkezve sem olyan karúszóval vagy orbitális méretű úszógumival, mint a többi hozzám hasonló beszari néni, sikerült egy elég rendes pánikot produkálnom. Így miután kábé másfél percet töltöttem a vízben majd az összes körülöttem evickélő játékost lekarmolva s víz alá nyomva verekedtem ki magam a biztosnak vélt halálból, sokadszorra állapítottam meg hogy nekem valami nagyon csúnya vizes halálom lehetett előző életemben. Bár a gyerekeknek fenntartott kis nyolcvan cm-es teknőben még égettem magam kicsit, innentől kezdve inkább csak fotóztam bátor családtagjaimat, amint könnyedén lebegnek a sűrű sós vízen.

Vacsorára Anna olyan csorba levessel várt minket, amire az 5 évvel ezelőtti erdélyi látogatásunk óta vágytam, de bátran kijelenthetem, hogy a kulináris élménynél is többet jelentenek az vacsoraasztal melletti beszélgetések. Vencel gazda ízes szavait és székely humorát ugyanúgy, ha csak nem jobban éhezzük, mint a fenséges lakomákat.

Bözödújfalu

Kőrispataki szalmakalap múzeumban

2014.07.21 hétfő

Az úti cél Parajd volt, s most először kicsit csalódtunk. Bár azt gondolom, a sóbányát tényleg látni kell, de egyszer pont elég volt. Adott egy hihetetlen város a hegy gyomrában lévő régi sóbányában, ami fantasztikus. És adott a birkaként buszokba tuszkolt nép, a tömeg, a wifi, a zsibvásár s ismét a lehúzás és a sok harsány román turista.

A tervezett parajdi strandot, ki is hagytuk miután a kerítésen keresztül láttuk a pancsoló méretű medencékben heringként tobzódó népet. Helyette inkább elautóztunk Székelyudvarhelyre és egyáltalán nem bántuk meg. Az is leírhatatlan élmény volt mikor az érkezésünkkor, a  határt átlépve majd 300 km-es elrománosodott koszos lehangoló látvány után Székelyföldre érve ismét magyar feliratok, magyar emberek, rendezett szép porták és székely zászlók között találod magad. De mikor sétálgattunk ebben a szép nagy városban, ahol csak és kizárólag magyar hangot hallottunk, a könyvesboltban magyar nyelvű könyvet vettünk és a főtéren magyar feliratos műemléket találunk, szívmelengető és torokszorító is egyben. S mondhatjuk, hogy ez a két érzés az egész erdélyi túránk állandó kísérői.

A székelyudvarhelyi főtéren olvasott felirat:

„Hont mutatott a magyarnak a székely.

S harcola hűn sok ezernyi veszélylyel

Tízszázad előtt is ez ősi honért:

Most ezer év diadalma jeléül

Hun-eredetünk erényein épült

Kőoszlopa hirdeti, hogy ma is él.”

 

Hazafelé megálltunk Korondon, mert azt ugye nem lehet kihagyni, de szomorúan tapasztaltuk a giccs térhódítását a vásárban. Nyomokban azért még fellelhető az igazi korondi kerámia is így sikerült szert tennem két gyönyörű bögrére, de a helló kitty-s cuccok és a műanyag puskák erősen lelombozták a vásárlási vágyunkat. Nem értem miért engedik ezt. Szerintem nem véletlen hogy rajtunk kívül talán 10 turista kószált az egész vásársoron.

Az esténket ismét Anna főztje és Vencel és a gyerekeik Levente és Enikő társasága tette tökéletessé. Az izgalmakról pedig egy medve gondoskodott, akit a faluhoz egész közel láttak a szállásadóink, Alfréd és a felesége.

A kedvenc

Kedvencem Réka aki egy igazi kis tökéletesség. 14 éves és bár hozza az alap sztereotípiáknak megfelelő idegesítő kamaszságait, ezzel együtt iszonyat büszke vagyok a józan értékítéletére, a sportos életmódjára, a tartására és úgy az egész egyéniségére. Arra, hogy nem tiltjuk de mégsem lóg a facebook-on, hogy nem érdeklik a külsőségek (csak amennyire egészséges), hogy imádja a könyveket, hogy tök jó barátai vannak, hogy annyira tudatos, és még sorolhatnám. Kicsit féltem őt saját maximalizmusától és a naivságától.

Kedvencem Csongor. A játékos. Az ezerrel égő, határfeszegető 12 éves kiskamasz. Gyönyörű és éles eszű. Imádom hogy lobbanékony, és nyughatatlan. Nagyon ügyes és gyors. Merész és szemfüles. A labdák és a logikai feladatok nem fognak rajta. A verseny az éltető rugója és az adrenalin a legjobb barátja.Igazi harcos. Büszke vagyok a sport sikereire és a hihetetlen gyors felfogására.
Féltem őt a vakmerőségétől és az érzékenységétől és hogy túlbecsüli a mindenáron győzelmet.

Kedvencem Soma. A karakter. A hasunkba lyukat beszélő 8 éves rosszcsont. Aki imád a középpontban lenni.Gyors észjárása, kiváló memóriája, szeleburdi mozgása a védjegye. Ő az aki már ennyi idősen tudja, hogy az igazság a részletekben rejlik. Igazi bohóc és mókamester.Segítőkész és empatikus.  Az ő ereje a szavakban rejlik. Kiválóan érvényesíti az akaratát.Imádom a humorát és imádom ahogy rábeszél, lebeszél, megbeszél, kibeszél, átbeszél, bele beszél és vissza beszél.
Féltem őt az érzelmességétől és a jóhiszeműségétől.

Kedvencem Csenge. A tűzrőlpattant. Aki még alakul és akit még mindig tanulunk, de már elég jól ismerünk ahhoz hogy teljesen oda legyünk érte. Mind az öten. Elvarázsol, az ujja köré csavar és maga mellé állít mindenkit. Rátarti és nagyon tudja mit akar. Irányítani, benne lenni, részt venni, semmiből nem kimaradni.
Menni, csinálni, belevágni, megoldani. Tettre kész  és elszánt ugyanakkor ölbe bújós és cirógatós.
Rendkívül bátran és könnyen teremt kapcsolatot bárkivel aki szimpatikus neki.
Féltem a kalandvágyától és a kompromisszum képtelenségétől

A gyereknapi ajándékunk is erről szólt. A kedvencekről:

A "pici" lánynak

A 14 éves

A huszonegyedik századdal együtt született

Kokárdás és havas volt a nap melyen érkezett

Szülővé tett minket és nem hagyott kétséget:

Mi jelenti nekünk a tökéletességet.

Legfőbb bizonyíték elragadtatásunkra,

Hogy hamar ráálltunk a sorozatgyártásra

És ő egy igazi prototípushoz híven

Segít, hogy átmenjünk a szülőségi teszten

Szeretjük azt hinni, hogy mi neveltük őt

Az éjszakát átalvót, keveset hisztizőt

A hatalmas szívű, de rátarti óvódást

A tudást szomjazva szárnyaló kisiskolást

A kamaszt, ki reggelente kiállhatatlan

Aki, ha edzésről van szó fáradhatatlan

A harcoló, nem-adom-fel maximalistát

Aki a játékban nem ismeri a tréfát

Álmokat s barátságokat lelkesen szövő

Aki azt szereti, ha kezében a gyeplő

A humorra és a csokira mindig vevő

S most már korlátozottan cselekvőképes ő

Drága Réka baba köszöntünk hát téged!

Büszkeség és öröm a te nevelgetésed

Legyenek mindig vidám szülinapjaid

Valósítsd meg álmaid és céljaid

Ha meg elakadsz, vagy elkél a bíztatás

Bátran zaklasd mindig jóanyád s jóapád!

Folyóügyeim és a zöldhályog-teszt

Állati nagy Vad Fruttik koncerten voltunk a hétvégén. Az élvezeti értékből azonban jelentősen elvett a kialakulóban lévő inkontinencia problémám felismerésének ténye. Elbambultam, s a koncert kezdete előtt elfelejtettem hólyagot üríteni.Ez kábé az ötödik számnál tudatosodott bennem, amikor is bemelegedve a  hangulatba a Tánc című kedvenc számomra előadott őrjöngésem tetőfokaként kivitelezett páros lábbal ugráláskor tapasztalt "na most aztán mentem bokáig hugyozom magam érzés" -ben öltött testet.
 A hatodik és a hetedik számra, nem emlékszem mert lehajtott fejjel a navajonbecsurgottvagynem - mentes fiatalkoromat siratva sajnáltam magam. Pisilni csakazértsem mentem el ( oké a pozíciómat sem akartam feladni meg lemaradni sem akartam egy percről sem), összeszorítottam a fogamat s igazi keleti bölcsként  kapcsoltam ki meggyötört testem negatív jelzéseit, s félelmeimen felülemelkedve adtam át magam a zene színtiszta élvezetének. Bár nagyon pazar volt a buli és a leszarom taktika után ugráltam és táncoltam is rendesen, azért az utolsó szám utolsó akkordjakor villámként(na jó gömbvillámként) cikáztam át a tömegen, s egy üres wc fülkét megkaparintva, menopauzától gyötört mamikat megszégyenítő pánikban csekkoltam hogy akkor most bepisiltem-e vagy leizzadtam-é.
Azt egyébként lefigyeltem, hogy Fecó legalább négyszer volt wécén az este folyamán, s aztán hogy a problémámat másra vetítve enyhítsem a fájdalmamat, a vasárnapi ebédnél neki is szegeztem a kérdést: Neked nincsenek vizelettartási problémáid? Mivel nagyon hülyén nézett rám, s kivételesen mind a négy gyerek csöndben volt s kérdőn szegezte rám a tekintetét jobbnak láttam a levesembe merülve túllépni a kérdésen.  A lényeg hogy a be nem tartott fogadkozásaim listáját a mindennapos intim torna személyében egy újabb ponttal bővíthetem.
 Ez amúgy sem az én hetem volt mert szerdán végérvényesen bebizonyosodott számomra, hogy glaukómám van. Persze hivatalosan kábé 10 éve tudom, s járok is kontrollra s bár nem rendesen de nagyjából rendszeresen csepegtetek a szemembe, de egy ideje meg voltam győződve róla hogy igazából nincs is semmi bajom. Ezért döntöttem úgy december elején hogy lássuk mi lesz alapon abbahagyom a szemcseppezgetést. Egy két ártalmatlannak tűnő fejfájós napot leszámítva jól elvoltam. A múlt hét végére aztán olyan 3 napos migrénem lett, hogy kezdtem kapizsgálni a kísérletem kudarcát. Szerdán jutottam el a doktornőhöz aki rémülten állapította meg az oltári magas szemnyomást, de mielőtt kétségbeesve kutatni kezdett az okok után, én szemlesütve vallottam be a szánalmas kis próbálkozásomat. Hát az "én megverem magát" kirohanásán túl még el kellett viselnem a tényt hogy valószínűleg totál hibbantnak néz......
Ugye hogy ezen események fényében már nem is tűnik olyan távoli jövőnek a vak, pelenkás Adri-néni??

Kilók és könyvek

Jó hosszú idő után ráálltam a mérlegre, majd elkerekedett szemmel közöltem anyukámmal hogy : "Jé! lehet hogy 6 kilót nyom a csizmám? " Ennyivel vagyok ugyanis több mint a tavalyi fogyókúrám végén, amikor is 8 kg leadása után beiktattam egy szusszanásnyi szünetet ami még mindig tart.
Homlokra csapás, aha élmény, és a felismerés hogy én sem úsztam meg az eddig csak szakirodalomból ismert  fogyókúrázók csapdáját. És már hallottam is hol Csepregi Éva megboldogult hangját (igen amikor még volt neki valamennyi), hol a Nagy Feró-féle Beatrice koncerteken előadott verziót a jojó-ról. Igen én is beléptem a klubba. Most olvasom Szabó Győző könyvét a drogfüggőségéről, s tisztára magamra ismertem. Így, hogy már diagnosztizáltam magamon az édesség-függőséget újult erővel tudom sajnálni magam. Hurrá!
 Apropó olvasás.Kaptunk egy E book olvasót karácsonyra. Elég hamar sutba dobtam a "jaj de hát úgy a jó ha érzed  a könyv illatát és hallod a lap percegését" meggyőződésemet. Baromi jó. Imádom. Néha mégsem tudok szabadulni az érzéstől, hogy megint beengedtünk egy kütyüt a házba.Igaz, sokszor kell közelharcot vívnom Rékával a kütyüért.Igen előfordult nem egyszer hogy még az "anyád vagyok én mondom meg mit csinálsz " kártyát sem átallottam kijátszani ha erőszakkal már nem tudtam megszerezni (nem semmi méretű erőnlétre, hátra és bicepszekre tett szert ugyanis a kajak edzéseken az én törékeny pici lányom).
Tévét már régóta nem nézünk így esténként rendesen tesztelem, de simán velem van a vécén, vagy rántás kevergetés közben, s Csenge is megkönnyebbülhet, mert az esti és a délutáni szopik alkalmával végre nem ejtődnek a fejére több kilós könyvek, csak néha ez a pár dekás cucc. S a tény hogy szinte mindent meg tudok szerezni egy pár kattintással, szuper.
 Így tudtam elolvasni a Hunyadi következő részét amit amúgy apukámtól szoktam kölcsönkérni, de mindig ki kell várnom a soromat.Így olvastam el pár nap alatt a Szürke ötven árnyalatát, amiért nem akartam pénzt adni(milyen jól tettem), de kíváncsi voltam, mi az ami ennyi embert lázba hozott annak idején.Túl vagyok a Bor mámor Provence-en amit szintén régóta tervezgettem, mert bár nem szeretem a már filmen látott sztorit utólag olvasni, azért megérte. S nagyon vágytam már Szabó Győző Toxikoma-jára is, s nem is csalódtam. Tök jól megírt tanulságos kerek történet.Tisztára mintha egy road movie-t néznél.
Arról nem is beszélve, hogy Réka aki a minőségi könyvek közé, minden ellenkezésem és ágálásom dacára egyre több vámpíros, angyalos és mittudomén  milyen különleges szellemlátós ponyvát csempész. Na ezek azok a könyvek amik remélem csak egy korszak mementói, így nem is kell hogy a helyet foglalják a könyvespolcon.

Újévi köszöntő

Most hogy itt egy újabb év
kapjon el mindenkit a hév
merjen álmodni sokat, nagyot
s kívánjon magának sok boldog hétköznapot

Kívánjon egy lazán megélt szülinapot
hogy a földet elkerüljék a meteoritok
Kívánja, hogy könnyen menjen a munka

Ne fájjon nagyon ha néha el-el bukna

Legyen a hűtőben mindig vaj és sonka
mindig legyen megoldható a gondja
Békesség s öröm legyen a családban
Ne legyen soha a bajával magában

Kívánja hogy ne fogyatkozzon foga s haja
s hogy ne álljon be soha a dereka
Kerüljék el kutyáját a tetvek
őt pedig a rosszindulatúan burjánzó sejtek

Lakjon jól mindig azzal együtt persze
hogy ideális marad a testömegindexe
Bízzon egy élhetőbb világban
s a bálnavadászok nyugdíjba vonulásában

Aztán dolgozzon is rajta rendesen, 
ne csak a sült galambot várja lelkesen
csempésszen sok apró örömet a mába
Így nem lehet panasz a holnapjára