Erdélyi útinapló 2.

2014.07.22. kedd

25-30 C fok változékony idő.

Elautóztunk az általam legnagyobb izgalommal várt Gyilkos tóhoz. Nehéz szívvel, de lemondtuk a reggelit Annánál, hogy időben tudjunk indulni. Másfél - két órát utaztunk át a fantasztikus Görgényi havason, majd a még fantasztikusabb Gyergyói havason. Rendesen gyomorforgató volt az út  a szintkülönbség és az óriási hajtűkanyarok miatt, de kárpótolt minket a sűrű sötét erdőkkel és hatalmas sziklákkal szabdalt vadregényes táj. Rengeteg turista választotta aznap a tavat, de szerencsére csak kevesen voltak olyan őrültek mint mi, hogy körbejárják. Mikor kellő távolságba kerültünk a parkolóktól, az árusoktól és a fűben hagyott szarkupacoktól, már tényleg átengedhettük magunkat a természet eme csodájának. Ezután elautóztunk a Békás szoroshoz. Kimondhatatlan élmény volt a 2-300 méteres magasan fölénk tornyosuló sziklafalak között bóklászni. Hazafelé a Görgényi havasokban hatalmas villámokkal tűzdelt záporba futottunk így ha lehet még hátborzongatóbb volt az út.

Venceléknél  is sűrű nap volt , learatták ugyanis az árpát, és be is zsákolták. Mire megérkeztünk ott sorakoztak a zsákok a vacsora asztal mellett. Anna finom lucskos káposzta levest főzött nekünk, majd a gyerekek legnagyobb örömére Alfréd felajánlotta, hogy felviszi őket medve lesre az erdőbe. Leírhatatlan volt az eksztázis, amit produkáltak hazaérkezésük után. A késői óra ellenére teljesen felpörögve egymás szavába vágva mesélték az élményeket. Egy csomó szarvas és őz mellett sikerült ugyanis egy egész medvecsaládot elcsípniük. Én elég rendesen rá is vagyok parázva erre a medve témára, de ez egyáltalán nem alaptalan. A helyiek életét ugyanis rendesen megkeserítik.  Pár éve mióta védett állattá nyilvánították hihetetlen módon elszaporodtak.  Nem ritka a kertek végében lévő gyümölcsfákat dézsmáló példány sem.

Vencel napi szösszenete:  Anna  az  aratás után túlmelegítette a kazánt így nem csak a víz lett meleg, hanem felfűtötte az egész házat. Mikor Vencel meghallotta a hírt, hátra tolta fején a sapkát majd halálos nyugalommal közölte: „ hát ma nem fogunk fázni”

Gyilkos tó

Békás szoros

2014.07.23 szerda

Ezt a napot pihi napnak terveztük, de nem bírtunk magunkkal és fél tizenegy körül elindultunk Segesvárra.  Miután sokadik lei-ünket pisiltük el a drága nyilvános wc-ben, nekivágtuk hogy bejárjuk a patinás várnegyedet. Nagyon hamar lelohadt a lelkesedésünk, mikor úton útfélen a Drakula mítosz relikviáiba ütköztünk. Engem személy szerint mélységesen felháborított, hogy a köztudottan véreskezű pszichopata gyilkos Vlad Tepes vélt születési helyén mindenhol az ő képmásába ütközzek.

A várost elhagyva megálltunk Petőfi Sándor elesésének feltételezett helyén emelt emlékműnél. Nagyon lehangoló volt a sok levágott nemzeti szalag csonkja. 2 hónapnál régebbi szalagot nem találtunk .Valakik ugyanis akkurátusan eltávolítják a turisták által hátrahagyott szalagokat.

Mivel mi nem készültünk nemzeti szalaggal de kényszert éreztünk a „nyomhagyás”-ra, Fecó piros-fehér-zöld karkötőjét áldoztuk be amit Réka csomózott neki a szülinapára.

Az utcalányok társaságában a főút mellett a megcsonkított Petőfi dombormű mellett nem igazán lehetett méltón emlékezni. Szerencsére azonban felkerestük a közelben fekvő Székelykeresztúron álló régi Gyulaffy kúriát, ahol a költő utolsó estéjét töltötte. A csatába indulás előtt a kertben álló körtefa alatt pihent s a házigazda kérésére elszavalta az Egy gondolat bánt engemet című versét. A körtefa kiszáradt csonkja, bár vaspánttal megerősítve, de még mindig áll, s egy igazán gyönyörű Kányádi Sándor verssel díszítve tökéletes helye az emlékezésnek. 

Haldoklik az öreg tanú,

Petőfi vén körtefáján.

azt beszélik ő látta volt

verset írni utoljára.

Megpróbáltuk felidézni az Egy gondolat bánt engemet című verset, de az első versszak után csúfos kudarcot vallottunk . Az autóba beülve Réka talált egy szabad Wifi hálózatot a telefonjával, letöltötte a verset és felolvasta. Sőt a következő faluig meg is tanulta. 

Az aznapi programunk méltó lezárásaként Farkaslakára Tamási Áron sírjához látogattunk.

Miután leteszteltük a helyi sütöde lángos és palacsinta kínálatát bevetettük magunkat a kirakodóvásárba, ami valahogy sokkal szimpatikusabb volt, mint a korondi.

Vacsorára különleges paradicsomlevest és  puliszkával kísért pörköltet ettünk.

2014.07.24 csütörtök

Izgatottan vártuk ezt a napot, mert végre egy kis természetjárás várt ránk, a Hargita egyik legmagasabb hegyén a Madarasi Hargitán. Zetelakán át Ivóig mentünk autóval. Itt szolgálatkész székely legények vártak minket, hogy nem kevés euroért nyitott platós dzsipjeiken felvigyenek a 10 km-el magasabban fekvő menedékházhoz.

A látvány már ott is lenyűgöző volt s mivel a szomszéd hegyek fölött ijesztő fellegek gyűltek hamar nekiindultunk a másfél kilométerre lévő csúcs meghódításának. Kemény kaptatóval kezdődött amit, egyedül Csenge élvezett hangos danolászással, merthogy ő a hordozóban utazott a hátamon. Fecó előző heti derékbántalmai miatt nem mertük megkockáztatni, hogy lerobbanjon, így keményen letesztelhettem a teherbírásomat. A felvezető úton nagy gyalogos forgalom volt, természetesen csak és kizárólag Magyarországról érkezett turistákkal. Mindenki köszönt mindenkinek s mindenki emelkedett hangulatban mosolyogva tette meg a nem könnyű távot. Mi különösen mindent megtettünk annak érdekében, hogy a szembe jövők jól szórakozzanak, egy saras részen ugyanis Somának sikerült két lábbal beletalpalni egy ártalmatlannak látszó pocsolyába. Hamar kiderült, hogy egy jól álcázott ingoványba ugrott, s mindjárt térdig süllyedt, majd az egyensúlyát elvesztve két kezével is könyékig elmerült. A kétségbeesett visítására az arra járók mind megálltak, s elkerekedett szemmel konstatálták, hogy a bajbajutott gyerek 5 családtagja közül négynek a kimentés helyett az volt az első reakciója, hogy „fényképezzük le!”(Csenge ugyebár nem tudja még ilyen jól kifejezni magát). Innentől kezdve különösen népszerűek voltunk, s minden szembejövőnek volt pár sajnálkozó vagy vicces hozzáfűznivalója Soma Hany Istók-szerű ábrázatához. A csúcs minden elképzelésünket felülmúlta. Az egész hegytetőt kopjafák, zászlók, és piros-fehér-zöld szalagok borítják. A környező hegyóriások és a felhők fölé emelkedve s körbetekintve leírhatatlan hangulat árasztja el az embert. Az én gyerekeimet kivéve, mindenki önkéntelenül csendben, merengve adta át magát ennek a varázslatos hangulatnak. Nekiálltunk elfogyasztani a szendvicseinket, és épp az utolsó falatoknál tartottunk mikor, percek alatt fölénk kerekedett egy hatalmas felhő. Mire felkaptuk az esőkabátokat, már félig eláztunk. Rohamtempóval indultunk lefelé, de a percek alatt patakká duzzadt esővízzel nem tudtunk versenyezni. Pár perc után csendes beletörődéssel viseltük a cipőnkben lötykölődő, bugyiig beáztató felhőszakadást.

A dzsipben a gyerekeket az utastérbe tuszkoltuk, mi pedig Fecóval egy fólia alatt kucorogva a platón tettük meg az utat, ami még romantikus is lehetett volna ha nem vagyunk szó szerint bőrig ázva. Az autónál nem törődve a helyiek kitüntetett figyelmével nekivetkőztünk és minden száraz ruhadarabot hasznosítottunk amit a csomagtartóban találtunk. Így jutott Rékának például egy apa-fürdőnadrág, anya-póló, saját-pulcsi kombináció, nekem fürdőnadrág és kalózos nyakba húzható baba törölköző Somának 5 számmal nagyobb gumicsizma és Csengének aki a legjobban átfázott a hátamon az összes maradék száraz szövet amit csak felleltünk.

Hazaérve melegen beöltözve fogyasztottuk a finom vacsorát, ami ezúttal juhtúrós puliszka volt és "mics" ami egy helyi grill étel darált húsból és fűszerekből gyúrva.

Madarasi Hargita

Kilátás a Madarasi Hargitáról