Egy családi őszi nyaralás alkalmával a gyönyörű mecseki erdőben bolyongva leltünk a kis elvarázsolt pisztráng sütő büfére Óbánya határában.Na, akkor kezdődött ez a történet, mikor megkóstoltuk az általuk árult Irsai Olivért és Olaszrizlinget a BELWARD pincészetből. Annyira el voltunk ragadtatva, hogy Fecó felcsillanó szemmel jelölte ki mindjárt, következő felfedezendő területnek a pécsi borvidéket.
2018 februárjában látogattunk el erre csuda helyre, ami a népszerű villányi és szekszárdi vidék között megbújva igazán méltó társa a híresebb szomszédjainak.
Fecó hosszú vacillálás után úgy döntött, három helyett csak két pincét látogatunk meg, amit a logisztikai tényezők mellett a lányok alkohol felvevő képességeinek határai is indokoltak. (Ekkor még nem tudtam hogy én az első helyen kb. a negyedik bor után villámgyorsan elérem ezt a határt, vagyis a "heminámat", amiről itt lelkendeztem az előző posztban)
A logisztikai probléma abból adódott, hogy ezen a borvidéken, nem egy jól bejárható területre korlátozódik a megkóstolható pincék többsége, hanem eléggé elszórva, a Mecsek déli lejtőitől Mohácsig.
Szállást Hosszúhetényben sikerült foglalni (mindig az egyik legsarkalatosabb pontja a szervezésnek a szállás 15-20 fő részére ha lehet két ágyas szobákban), így az esti borkóstolóra és vacsorára a faluban működő Schunk pincészethez jelentkeztünk be. A délelőtti kóstolóra bérelt kisbuszokkal vittek át minket Hásságyra a BELWARD pincészethez.
A kóstolót és a pincészet bemutatását Wilhelm Dávid vezette. Nagyon szimpatikus volt, hogy mint a pincészet főborásza, időt, lelkesedést és energiát nem sajnálva, szánta ránk a szombat délelőttjét. A finom borok méltó keretet adtak a lelkes beszámolónak. Az amúgy is kedvenc könnyű fehérboros kínálatot megbolondította a két tétel gyöngyöző bor ami, főleg a lányokat, pár korty után levette a lábáról. Megtudtuk hogy éppen egy hatalmas projekt közepén járnak. Mesélt nekünk például a legújabb generációs szüretelő gépekről amit sikerült már megvásárolniuk és a hatalmas beruházásról amit pályázati keretből terveznek megvalósítani.
A kóstolt botok:
Blanca 2017 gyöngyöző sauvignon blanc
Lini 2017 gyöngyöző zöldveltelini
Chardonnay 2017
Zöldveltelini 2017
Irsai Olivér 2017
Hárslevelű Superior 2014
Rosé 2017
+ ráadás
Co2Co2 Rosé 2017 vagy Cirfandli 2017
+ ráadás visszakóstolás újra és újra és újra...
A sofőrjeink szerintem felettébb jól szórakoztak rajtunk, mikor visszaszállítottak minket Hosszúheténybe, a falu vendéglőjébe.
A jó kis házias ízek, és a pár órás pihenő után mindenkinek jól esett a séta is, amíg elértük az esti borozgatós helyszínünket. A Schunk pince Hosszúhetény déli szélén a legeslegutolsó utcájában bújik meg, a szállásunk pedig a falu északi bevezető útja melletti első utcában volt. Mikor konstatáltuk hogy Hosszúhetény tényleg iszonyat hosszú, már erősen aggódtunk az estére tervezett hazasétálás miatt. Fel is hívtuk a nagyon kedves és segítőkész buszos srácokat, hogy lehetne, hogy készenlétben legyenek még az esti órákban is, ha esetleg elfogyna a lendületünk.
Schunk József a pincészet tulajdonosa-borásza volt a vendéglátónk. Annyira kellemes vacsorát és estét töltöttünk nála hogy igencsak nehezen, és igencsak öreg estébe hajolva hagytuk el a házát.
Végig kóstoltuk szinte a teljes palettát, ami ahhoz képest hogy mekkora területen gazdálkodik igencsak széles volt. A tíz tételből álló sort nem volt gyerekjáték végig inni, de Schunk úr sem siettetett minket. Ő is nagyszerű mesélőnek bizonyult. Megadta a módját, s cseppet sem éreztem türelmetlennek pedig szerintem maximálisan "kihasználtuk" a vendégszeretetét.
Itt ittam először "rózsaszín" szürkebarátot(Pink Pinot Gris), ami nem rosé bor, hanem a hosszan ázni hagyott szürkebarát szőlő jellegzetes rózsaszínes héjától kapja ezt a különleges színt, de az íze nem is lehetne fehérborosabb. Nagy kedvencem lett a Zenit és nagyon kellemes meglepetés volt, hogy annak ellenére, hogy kifejezetten nem vagyok vörösbor kedvelő, Schunk úr Syrah borát, milyen simán elkortyolgattam.
Szólnék még a pécsi borvidék zászlós borának kikiáltott Cifrandiról, amit a Belward pincében volt szerencsénk megkóstolni.
Igazi pécsi-baranyai specialitás ez a szőlő- és borfajta, amely az országban máshol nem terem.
Ennek a bornak az íze akkor értékelődik fel igazán, mikor elmesélik mellé a gazdák, hogy mennyi munka van benne. Kényes szőlő mely különleges bánásmódot, és kicsit több odafigyelést igényel mint az edzettebb társai, de azt gondolom megéri, mert nekünk ez is nagyon bejött.
Összességében hatalmas élmény volt a pécsi borvidék. Fantasztikus borok, csupa kedves, segítőkész emberrel körítve. A borászok mellett, a sofőrjeinknek szegődött urak, akik a nagyon hosszú esténket végigülték, majd a szállásra vittek bennünket csak úgy jófejségből, mert nem voltak hajlandóak pénzt elfogadni az előre megbeszélten túl az extrák ellenére sem. A falu vendéglőjének dolgozói, akik szuperul levezényelték a sok ember - sokféle rendelés problematikáját. Mind-mind hozzájárultak, hogy nekem eddig ez a hétvége lett a kedvenc boros élményem.
+ ráadás visszakóstolás újra és újra és újra...
A sofőrjeink szerintem felettébb jól szórakoztak rajtunk, mikor visszaszállítottak minket Hosszúheténybe, a falu vendéglőjébe.
A jó kis házias ízek, és a pár órás pihenő után mindenkinek jól esett a séta is, amíg elértük az esti borozgatós helyszínünket. A Schunk pince Hosszúhetény déli szélén a legeslegutolsó utcájában bújik meg, a szállásunk pedig a falu északi bevezető útja melletti első utcában volt. Mikor konstatáltuk hogy Hosszúhetény tényleg iszonyat hosszú, már erősen aggódtunk az estére tervezett hazasétálás miatt. Fel is hívtuk a nagyon kedves és segítőkész buszos srácokat, hogy lehetne, hogy készenlétben legyenek még az esti órákban is, ha esetleg elfogyna a lendületünk.
Schunk József a pincészet tulajdonosa-borásza volt a vendéglátónk. Annyira kellemes vacsorát és estét töltöttünk nála hogy igencsak nehezen, és igencsak öreg estébe hajolva hagytuk el a házát.
Végig kóstoltuk szinte a teljes palettát, ami ahhoz képest hogy mekkora területen gazdálkodik igencsak széles volt. A tíz tételből álló sort nem volt gyerekjáték végig inni, de Schunk úr sem siettetett minket. Ő is nagyszerű mesélőnek bizonyult. Megadta a módját, s cseppet sem éreztem türelmetlennek pedig szerintem maximálisan "kihasználtuk" a vendégszeretetét.
Itt ittam először "rózsaszín" szürkebarátot(Pink Pinot Gris), ami nem rosé bor, hanem a hosszan ázni hagyott szürkebarát szőlő jellegzetes rózsaszínes héjától kapja ezt a különleges színt, de az íze nem is lehetne fehérborosabb. Nagy kedvencem lett a Zenit és nagyon kellemes meglepetés volt, hogy annak ellenére, hogy kifejezetten nem vagyok vörösbor kedvelő, Schunk úr Syrah borát, milyen simán elkortyolgattam.
Szólnék még a pécsi borvidék zászlós borának kikiáltott Cifrandiról, amit a Belward pincében volt szerencsénk megkóstolni.
Igazi pécsi-baranyai specialitás ez a szőlő- és borfajta, amely az országban máshol nem terem.
Ennek a bornak az íze akkor értékelődik fel igazán, mikor elmesélik mellé a gazdák, hogy mennyi munka van benne. Kényes szőlő mely különleges bánásmódot, és kicsit több odafigyelést igényel mint az edzettebb társai, de azt gondolom megéri, mert nekünk ez is nagyon bejött.
 |
| A Schunk pince kínálata |
Összességében hatalmas élmény volt a pécsi borvidék. Fantasztikus borok, csupa kedves, segítőkész emberrel körítve. A borászok mellett, a sofőrjeinknek szegődött urak, akik a nagyon hosszú esténket végigülték, majd a szállásra vittek bennünket csak úgy jófejségből, mert nem voltak hajlandóak pénzt elfogadni az előre megbeszélten túl az extrák ellenére sem. A falu vendéglőjének dolgozói, akik szuperul levezényelték a sok ember - sokféle rendelés problematikáját. Mind-mind hozzájárultak, hogy nekem eddig ez a hétvége lett a kedvenc boros élményem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése