Jelentem túléltem !

 Öt nap pokol. Öt nap véget nem érő fájdalom. Öt nap rubofhen-aspirin-algoflex-kalmopyrin menü szétcsapatva némi cataflam-mal. Lázálmokkal, képzelgésekkel, sírdogálással körített hosszú zaklatott órák. A folyamatos lelkiismeretfurdalás, hogy a fekvőgipszes Csongor és a szintén beteg Soma és Csenge anyai gondoskodás nélkül küzd meg ugyanezzel. Ők végül elég hamar átlendültek a nehezén, de én (Réka szerint azért mert öreg vagyok) olyannyira nem, hogy pár nap után a hipochondriám kövérre hízva ült a mellkasomon és adott meg napról napra egy új kézenfekvő halálos diagnózist a bajaimra. Tegnap éjjel végül a sírversemen agyalva süppedtem a cataflam-delíriumos álmomba, aztán ma reggel arra ébredtem hogy a kis emberek a NAGY kalapácsaikkal kiköltöztek a fejemből, a tagjaimban a fájdalom helyét az életerő vette át.  Remélem a víruskommandóval családilag leszámoltunk, és Fecó valami csoda folytán már megússza (csoda = esti pálinka-védőital), de neki sem voltak irigylésreméltó napjai. Hősként kezelte a helyzetet és talán csak akkor rogyott meg kicsit, mikor Helka kutya telhányta az előszobát nem spórolva a cuccot az ő bakancsából sem. 

A konklúzió, hogy bármily hihetetlen, de az élet nem áll meg nélkülem, csak lelassít hogy aztán nyakamba borítsa a felhalmozódott tennivalókat......