PANNONHALMI BORVIDÉK 2017 OKTÓBER
Legalább 15 évvel ezelőtt kezdődött.
Lányok nem mehettek, és stresszmentesítőnek hívták. Fecónak nyomós érvei voltak a szervezésre. Tudniillik, a hétköznapok taposómalmában leharcolt férfiaknak kellett egy-két hétvége évente, amikor úgy igazán kiereszthették a gőzt, persze csakis kulturált poharazgatással és kirándulással körítve. A cél, a 22 hazai borvidék feltérképezése szigorúan tapasztalati úton. A társaság a jól bevált főiskolai fiú csapat, ami már eleve garancia a tartalmas szórakozásra.
A kieresztendő gőz az évek múlásával szerintem nem lett kevesebb, de bizonyos kor fölött már a stresszmentesítés is könnyebb ha van kire támaszkodni közben(ezt most nem feltétlen szó szerint értem), így történhetett meg hogy a jubileumi tizenötödik, nevezetesen a pannonhalmi borvidék, meglátogatására mi lányok is megszereztük a jogot.
Először arra gondoltam, hogy talán azért vittek minket is, hogy a rengeteg információból, ami az aktuálisan látogatott borvidéken átadásra kerül, nagyobb százalékban ragadjanak meg a tudásmorzsák, de kiderült hogy Dobi mint a csapat legmegbízhatóbb háttértárolója felülmúlhatatlan ebben. Elég csak rápillantani ha elakadsz a sztoriban s már pontosít is, persze nem olyan kotnyeles feleség módon, hanem finom Buddha-i nyugalommal.
Az első koedukált bortúrára 2017 októberében került sor. Fecó nagyon bátran három pincészetet tervezett be a napra, igencsak magasra téve a lécet a lányoknak. Persze azt egész nap nem győzték hangsúlyozni, hogy csak így érezhetjük át milyen kemény meló ez, és hogy mit is értenek ők azalatt, hogy "nem szórakozni járunk ide! ".
Az apátsági pincészettel kezdtünk. A városka utcáin bolyongva több oldalról támadva sikerült feljutnunk a főtérről az apátság bejáratához. A borkóstoló levezénylője egy nagyon felkészült fiatalember volt, aki időt és energiát nem sajnálva vezetett minket végig a pincészeten, avatott be borkészítés művészetébe.Miután a szőlőtől a palackozó üzemig eljutottunk, azt gondoltam mindent tudunk, amit tudni lehet a pannonhalmi vidék történelméről, bor készítéséről, és az apátsági pincészetről. A kóstoló annyira lenyűgöző volt, hogy kicsit meg is ijedtem, hogy mi lesz az aznapra tervezett további pincelátogatásokon, ami megütheti ezt a szintet.
Itt ismerkedtem meg az egyik kedvenc borommal a HEMINA névre keresztelt cuvéevel. Az íze mellett a névadás is megfogott. A hemina egy Szent Benedektől eredeztethető "űrmérték" az ő megfogalmazásában:
"A hemina az a mennyiség, amit ha megiszol megtalálod Istent, de még nem kisért meg az ördög.”
A mi fordításunkban ez az a mennyiség, ami vidámmá, ha úgy tetszik, huncuttá tesz, de csak annyira,
hogy nem befolyásolja az ítélőképességünket.Az egészben az a legjobb természetesen, hogy nincs két egyforma hemina, hisz egyéntől függ a mennyiség.
A következő pince a Herold pincészet volt ahova ebédet is rendeltünk. Hál istennek volt elég időnk kiszellőztetni a fejünket, és tettünk egy sétát az apátság környéki parkos területen. Az időre azért is szükségünk volt, mert nem volt olyan egyszerű megtalálni a Herold pincét. Miután a telefonjaink GPS-ei és a google maps is tréfát űzött velünk, egyre kétségbeesettebben és száradó torokkal kajtattuk a Várlja utca 17-et, amiből, mint kiderült, több is van a városban.
A Herold pince a világ legfinomabb marhapörkölt+nokedli ebéddel várt minket. A lakoma után hamisítatlan borospince hangulatot, és első osztályú borokat kaptunk desszertként. Itt a száraz sárgamuskotály lett a személyes kedvencem. A végtelenül szimpatikus, felkészült, lelkes borosgazda az idejét nem sajnálva avatott be minket a pincészetük és boraik történeteibe. Késő délután volt mire nehezen, de elindultunk hogy folytassuk a borvidék felfedezését.
Egy levezető séta és egy kis lazulás után belevetettük magunkat az estére tervezett programba.
Harmadik állomásnak a pázmándfalui hegyoldalban, a szőlőültetvény közepén álló Huszár családi birtokot választottuk. Emelkedett hangulatban érkeztünk, és azt gondoltuk, már mindent tudunk a pannonhalmi borvidékről. Erre Huszár László a borosgazdánk hamar rácáfolt. Kiderült, hogy egy igazi mesélővel van dolgunk. Egyáltalán nem bántuk hogy a történelmi utalásokkal, anekdotákkal és személyes élményekkel tűzdelt beszámolója hosszúra nyúlt, így volt időnk végig kóstolni a pincészetük vezető borait és elfogyasztani a fantasztikus, kemencében sült húsokat.
Az este második feléről sajnos, így két év után, már csak homályos emlékeim vannak, de az biztos hogy zajos távozásunkkor a hangulatunk ha lehet még emelkedettebb volt mint érkezéskor.
A vasárnapi regenerálódást a városka főterén álló első osztályú cukrászdában kezdtük, majd a régi apátsági borászat hatalma labirintus-szerű pincéjében kialakított múzeumot jártuk be ámulva.
Sajnos, úgy hallottam azóta bezárták a múzeumot mert teljesen átalakítják a környékét valamilyen szállodai beruházás miatt. El is morzsoltam néhány könnycseppet és megállapítottam hogy itt is jó időben jártunk még.
Búcsúzkodáskor még biztosítottuk a fiúkat hogy kemény munka ide vagy oda, ezentúl egyértelműen számolniuk kell velünk a bortúrákon.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése