Állati nagy Vad Fruttik koncerten voltunk a hétvégén. Az élvezeti értékből azonban jelentősen elvett a kialakulóban lévő inkontinencia problémám felismerésének ténye. Elbambultam, s a koncert kezdete előtt elfelejtettem hólyagot üríteni.Ez kábé az ötödik számnál tudatosodott bennem, amikor is bemelegedve a hangulatba a Tánc című kedvenc számomra előadott őrjöngésem tetőfokaként kivitelezett páros lábbal ugráláskor tapasztalt "na most aztán mentem bokáig hugyozom magam érzés" -ben öltött testet.
A hatodik és a hetedik számra, nem emlékszem mert lehajtott fejjel a navajonbecsurgottvagynem - mentes fiatalkoromat siratva sajnáltam magam. Pisilni csakazértsem mentem el ( oké a pozíciómat sem akartam feladni meg lemaradni sem akartam egy percről sem), összeszorítottam a fogamat s igazi keleti bölcsként kapcsoltam ki meggyötört testem negatív jelzéseit, s félelmeimen felülemelkedve adtam át magam a zene színtiszta élvezetének. Bár nagyon pazar volt a buli és a leszarom taktika után ugráltam és táncoltam is rendesen, azért az utolsó szám utolsó akkordjakor villámként(na jó gömbvillámként) cikáztam át a tömegen, s egy üres wc fülkét megkaparintva, menopauzától gyötört mamikat megszégyenítő pánikban csekkoltam hogy akkor most bepisiltem-e vagy leizzadtam-é.
Azt egyébként lefigyeltem, hogy Fecó legalább négyszer volt wécén az este folyamán, s aztán hogy a problémámat másra vetítve enyhítsem a fájdalmamat, a vasárnapi ebédnél neki is szegeztem a kérdést: Neked nincsenek vizelettartási problémáid? Mivel nagyon hülyén nézett rám, s kivételesen mind a négy gyerek csöndben volt s kérdőn szegezte rám a tekintetét jobbnak láttam a levesembe merülve túllépni a kérdésen. A lényeg hogy a be nem tartott fogadkozásaim listáját a mindennapos intim torna személyében egy újabb ponttal bővíthetem.
Ez amúgy sem az én hetem volt mert szerdán végérvényesen bebizonyosodott számomra, hogy glaukómám van. Persze hivatalosan kábé 10 éve tudom, s járok is kontrollra s bár nem rendesen de nagyjából rendszeresen csepegtetek a szemembe, de egy ideje meg voltam győződve róla hogy igazából nincs is semmi bajom. Ezért döntöttem úgy december elején hogy lássuk mi lesz alapon abbahagyom a szemcseppezgetést. Egy két ártalmatlannak tűnő fejfájós napot leszámítva jól elvoltam. A múlt hét végére aztán olyan 3 napos migrénem lett, hogy kezdtem kapizsgálni a kísérletem kudarcát. Szerdán jutottam el a doktornőhöz aki rémülten állapította meg az oltári magas szemnyomást, de mielőtt kétségbeesve kutatni kezdett az okok után, én szemlesütve vallottam be a szánalmas kis próbálkozásomat. Hát az "én megverem magát" kirohanásán túl még el kellett viselnem a tényt hogy valószínűleg totál hibbantnak néz......
Ugye hogy ezen események fényében már nem is tűnik olyan távoli jövőnek a vak, pelenkás Adri-néni??
