Utolsó nyolcadikos ballagás

 Mikor az ovis gyermeked kezét elengeded, hogy egyedül, hátán a nehéz táskával, gyomrában az izgalom okozta remegéssel és hevesen dobogó szívvel belépjen az általános iskola kapuján, mosolyogva bátorítod és próbálod tartani magad, pedig szülőként te is tele vagy félelemmel, hogy vajon milyen iskolai évek várnak rá. Reménykedsz hogy hamar beilleszkedik, hogy könnyen felveszi a ritmust és soha nem lesz túl nagy stressz vagy utálatos nyűg az iskolába járás. 

Hét éves kis porbafingóból 14 éves hormonvezérelt kamasszá válni talán a legnagyobb Kafka-i átváltozás. 

Ezt végigkísérni szülőként sem egyszerű, ezért csak remélni mered, hogy olyan pedagógusok keze közé kerül akik kompatibilisek a gyerekeddel.

19 év alatt négy gyerekünk járta végig az általános iskolát ugyanabban az intézményben és nem csak azért mert így volt kényelmes, hanem mert nekünk bejött a Rózsa .

Az alsó tagozaton a  négy különböző gyerek tökéletes támogatást, elfogadást és motivációt kapott a fantasztikus tanítóktól, így felsőre mindegyikük magabiztosan, stabil "életreszóló" barátságokkal  és kellő önbizalommal felvértezve érkeztek. Mindegyiküknek voltak szeretem és nem-szeretem tantárgyaik és tanáraik, jó és rossz élményeik, de mindig szívesen emlékeznek a Rózsás évekre, a kirándulásokra, a bulikra, és a balhékra.  

A 19 év alatt jöttek mentek a tanárok, volt jó pár inspiráló, elhivatott pedagógus akik mind hozzátettek a személyiség fejlődésükhöz, amiért örökre hálásak leszünk. 

19 év alatt szép lassan amortizálódtam lelkes első gyerekes SZM-es mindenlében kanál anyukából, megfáradt  öregecske, de legalább belazult szülővé

  Miután Soma ballagása után ez a ballagás is pipa, felkészül a doktorrá avatás......... 

  

Mérföldkövek

 Igencsak fellélegeztem, hogy végre úgy néz ki, vége lett ennek a Csenge-felvételis-pályaválasztásos végtelen hosszú télnek, amikor Somára is bármily hihetetlen, de felkerült a szalag és kiderült hogy tényleg megtanultak Julcsival keringőzni és az is kiderült hogy én képes vagyok két könyökkel az oldalamban több órás ácsorgás után is könnyekig hatódni azon, mikor megpörgeti az unokatesóját. 

Azt hiszem az utolsó gyeses éveim alatt fogadtam meg, hogy soha, de soha nem fogom többé siettetni az időt. Ki akartam élvezni a legkisebb gyerekünk fejlődésének minden mozzanatát, mert akkor már tudtam hogy milyen fénysebességgel jön el a kamaszkor, amit mondjuk alkalmanként nemhogy siettetnénk hanem  lazán átugranánk. 

És most itt ez a cifra mérföldkövekkel tarkított év, amikor négyből három utódunknak kell megmérettetni. A ballagások, érettségik és államvizsgák számával pedig egyenes arányban nő a megszervezendő ünnepi lakomák és bulik száma. 

Az hogy a legkisebbünk is elballag az általános iskolából ahova 19 azaz TIZENKILENC éve jártunk egyfolytában váltakozó gyerekszámmal képviselve a családot, szintén olyan indokolatlan érzelgősséget vált ki belőlem, ami hol a párás szemmel sóhajtozó "hogy repül az idő"- mamit hozza ki belőlem, hol a kétségbeesett "WTF - mikor lettem ilyen öreg" életközépválságos némbert.......

Úgy érzem, azon kell még dolgoznom, hogy az elkövetkező hónapokban próbáljam kevesebb pátosszal kísérni gyermekeink röppályáját biztosítva persze a stabil háttérországot a megmérettetéseikhez. 

De tudom-tudom : csak lazán, könnyedén !