Ha lassan is, azért az esti fürdőzésekre ledöcögött a Balaton partra.
Ugatott ha szerinte eljött a vascsoraidő, megmorogta a macskákat, vadászott (oké csak lárvákra), Ha vihar jött, akkor pedig jó szokásához híven nyűszítve követelte, engedjük be, hogy megvédhessen minket, ha ránk találna szakadni az ég.
Megkésett vacsorában, kóbor macskákban, lárvákban és viharos éjszakákban a nyáron nem volt hiány, és (ha akkor morogtunk is), most visszagondolva felértékelődik a pár hónappal ezelőtti aktivitása. Mert élt.
Most is lélegzik, eszik, kakil, pisil és alszik. Naphosszat alszik. A szeméből szép lassan minden eltúnik, amitől ő volt a Lotti. A gyermekeink testvére.Nekem az első kutyám. A KUTYA .
Fegyelmezetten tűri a fájdalmat.Az öregedésbe és a betegségbe belefásulva egyre csökönyösebb, konokabb és érdektelenebb. Mi pedig próbálunk minnél több időt vele tölteni és - ki-ki a maga módján - búcsúzkodni tőle.
Sztorizgatunk róla, mellé kuporodunk, régi fotókat nézegetünk, emlékezünk és szinte epekedve vágyjuk hogy legalább egyet vakkantson. Önző módon kívánjuk, hogy megnyalja a kezünket, keresse a társaságunkat, kaját kunyizzon az asztalnál, szóval velünk foglalkozzon úgy ahogy azt 13 és fél évig olyan odaadással és olthatatlan szeretettel tette.13 és fél év. Soha nem gondoltam volna hogy ilyen rohadt nehéz az elengedés...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése