Igeeen! Túl vagyok rajta, s bár arra számítottam hogy az utolsó várandóságom végét és a szülést majd valamiféle könnyes áhítatban élem meg kiélvezve minden percét, ebből csak a könnyek jöttek be. Az igazság az hogy meg kell állapítanom, hogy nem 37 évesen kell szülni. A többi szülésem közben nagyjából tudatosan bírtam követni az eseményeket és felfogtam hogy az a jó ha fáj és ezzel csak a babámhoz kerülök egyre közelebb. Most a vajúdás felénél már olyan gondolataim voltak, hogy mit keresek én itt, ki akarok szállni, hagyjon mindenki békén (persze legfőképp azok a hülye fájások). Persze azért a végére összekaptam magam és még meghatódni is bírtam (főleg mikor megtudtam hogy végre sikerült gátvédelemmel szülni).
A jósolt 3500 gr helyett 4200 grammal és 57 cm-el érkezett meg Csenge Rozi.
Fel voltam készülve a szülés utáni feketelevesre is: mint negyedszer szülő tisztában voltam azzal hogy a méhösszehúzódások minden eddiginél durvábbak lesznek, hogy a szoptatás egyáltalán nem fájdalommentes az elején, hogy a bedurrant kőkemény mellek miatt megint nem lehet hónapokig hasra feküdni stb., de hogy bár gátsebem nincs de minden egyéb porcikám (olyan is amiről eddig nem is tudtam hogy létezik) fáj, sajog, összehúzódik és hogy mindezt 37 évesen sokkal nehezebben tolerálom, ez már nekem is sok(k).
Elolvasva az eddigieket rá kellett jönnöm, hogy most 1 héttel a szülés után még mindig a hormonok irányítják az ujjaimat. Ígérem pár hét múlva ha már nem káromkodva-vicsorogva hanem mosolyogva szoptatok, ha nem csak a legtürelmesebb telefonálók hívásait tudom felvenni (minimum 6 csöngés míg elérek a telefonomig), ha egy 1 órás sétát már nem 2 órán keresztül pihenek ki akkor ismét billentyűt ragadok és szépeket is írok.
Azért akadnak pozitív gondolatok. Annak ellenére hogy Csenge válla megsérült a szülés közben és a szemére is összeszedtünk valami bacit a kórházban elég csak ránéznem a mi óriás babánkra és teljesen elolvadok. Gyönyörű erős kislány és már most tisztában van vele hogy 4. gyerekként kellően nagy hanggal kell kiharcolnia a figyelmet népes kis családunkban. Figyelemben egyébként nincs hiány. Mindenki nagyon lelkes és állandó esti vitatéma, hogy kinek mennyi ideig volt már a kezében a hugija. Az esték egyébként elég ziláltak. Még nem igazán sikerült összehangolnom a 4 csemete esti programját , de rajt vagyok a témán (már az is megfordult a fejemben hogy mi lenne ha minden este csak 1 gyerek fürödne, de ehhez inkább csak végső esetben nyúlok). Egyébként Fecóval még mindig minden nap rácsodálkozunk: Jé, nekünk tényleg 4 gyerekünk van?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése