Utolsó szülés utáni hangulatban

Igeeen! Túl vagyok rajta, s bár arra számítottam hogy az utolsó várandóságom végét és a szülést majd valamiféle könnyes áhítatban élem meg kiélvezve minden percét, ebből csak a könnyek jöttek be. Az igazság az hogy meg kell állapítanom, hogy nem 37 évesen kell szülni. A többi szülésem közben nagyjából tudatosan bírtam követni az eseményeket és felfogtam hogy az a jó ha fáj és ezzel csak a babámhoz kerülök egyre közelebb. Most a vajúdás felénél már olyan gondolataim voltak, hogy mit keresek én itt, ki akarok szállni, hagyjon mindenki békén (persze legfőképp azok a hülye fájások). Persze azért a végére összekaptam magam és még meghatódni is bírtam (főleg mikor megtudtam hogy végre sikerült gátvédelemmel szülni).
A jósolt 3500 gr helyett 4200 grammal és 57 cm-el érkezett meg Csenge Rozi.
Fel voltam készülve a szülés utáni feketelevesre is: mint negyedszer szülő tisztában voltam azzal hogy a méhösszehúzódások minden eddiginél durvábbak lesznek, hogy a szoptatás egyáltalán nem fájdalommentes az elején, hogy a bedurrant kőkemény mellek miatt megint nem lehet hónapokig hasra feküdni stb., de hogy bár gátsebem nincs de minden egyéb porcikám (olyan is amiről eddig nem is tudtam hogy létezik) fáj, sajog, összehúzódik és hogy mindezt 37 évesen sokkal nehezebben tolerálom, ez már nekem is sok(k).
Elolvasva az eddigieket rá kellett jönnöm, hogy most 1 héttel a szülés után még mindig a hormonok irányítják az ujjaimat. Ígérem pár hét múlva ha már nem káromkodva-vicsorogva hanem mosolyogva szoptatok, ha nem csak a legtürelmesebb telefonálók hívásait tudom felvenni (minimum 6 csöngés míg elérek a telefonomig), ha egy 1 órás sétát már nem 2 órán keresztül pihenek ki akkor ismét billentyűt ragadok és szépeket is írok.
Azért akadnak pozitív gondolatok. Annak ellenére hogy Csenge válla megsérült a szülés közben és a szemére is összeszedtünk valami bacit a kórházban elég csak ránéznem a mi óriás babánkra és teljesen elolvadok. Gyönyörű erős kislány és már most tisztában van vele hogy 4. gyerekként kellően nagy hanggal kell kiharcolnia a figyelmet népes kis családunkban. Figyelemben egyébként nincs hiány. Mindenki nagyon lelkes és állandó esti vitatéma, hogy kinek mennyi ideig volt már a kezében a hugija. Az esték egyébként elég ziláltak. Még nem igazán sikerült összehangolnom a 4 csemete esti programját , de rajt vagyok a témán (már az is megfordult a fejemben hogy mi lenne ha minden este csak 1 gyerek fürödne, de ehhez inkább csak végső esetben nyúlok). Egyébként Fecóval még mindig minden nap rácsodálkozunk: Jé, nekünk tényleg 4 gyerekünk van?

34. hét

Segítség! Már csak 6 hét és én még mindig úgy érzem nem vagyok felkészülve. Amúgy tényleg nem vagyok felkészülve, mert azon kívül hogy a múlt héten kifestettük a szobát és összeraktuk a kiságyat addig sikerült eljutnom hogy előkotortam a padlásról azt a pár babaholmit ami még megvolt. Bizony nem véletlen kaptam azt a V betűt a terheség elején. Komolyan így a vége felé minden nap estére megerősödik bennem a tudat, hogy öreg vagyok már ehhez az egészhez. Aztán mikor reggel kikanalazom magam az ágyból és bár mamut tempóban de újúlt erővel vetem bele a napi teendőkbe magam megint igazán optimistán látom a dolgokat.
Egyébként igyekszem kiélvezni az utolsó várandóságomat. Jelentem eddig csak 7 kilót híztam (igaz a hajam levágattam szinte kopaszra úgyhogy -1 kg annak is betudható), komolyabb problémáim eddig nem voltak és csudajó újból érezni ahogy növekszik bennem egy új élet. Bár a napi és éjszakai aktivitásából egyre inkább arra következtetünk, hogy Csengénk egy második kis örökmozgó Csongor lesz, bízunk benne hogy születési súlyában igyekszik lányos méreteket produkálni.
Most be kell fejeznem mert Fecó bevállalta mára Csongor 4 barátját (+ egy kishugit)ittalvós bulira. Most állítólag fárasztani vitte őket(bringa+íjászat) ezzel próbálva biztosítani az éjszakai viszonylagos nyugalmunkat. Mindjárt beállítanak, az összesen 8 gyerek és a lefárasztott apuka és követetlik a gofrit amit ígértem és aminek persze még neki sem álltam. Mivel én most önző 8 hónapos kismama vagyok a gofri után, 6-8-ig lelépek jógázni benne hagyva apát a pácban, így legalább az ő éjszakai jól alvása biztosítva lesz.

Nevem is van!

Tegnap eljutottam a védőnőhöz és miután túljutottunk az összes kínos kérdésen és megtörtént
a szembesülés is a mérleggel(közel annyi vagyok amennyivel a Rékával kórházba vonultam szülni:(), elővett egy piros ceruzát és a terhességi könyvem elejére mint egy skarlátbetűt felírta a következőt:
"V" idős multipara

Tök jó hogy ilyen szép nevet adnak a sokat szülő öreg anyukáknak, de az előző bejegyzésemben felsorolt mindennapi paráim fényében ez igazán viccesen hat.
Azóta egyfolytában a Paraszt című Cseh Tamás dal motoszkál a fejemben

"Lehet az is, nem is tudom,
csak itten megvagyok,
köszönöm szépen, jó urak,
hogy névhez is jutok,
Nevem is van és táncolok,
azonkívül földet túrok
Na jó, paraszt vagyok."

Egyébként sokkal jobban vagyok, már látom az alagút végét. Most pedig ezerrel a farsangra koncentrálok, mert ma lesz a nagy nap és még egy oroszlánfarkat rögzítenem kell a testéhez. s félek öreg remegő kezemmel kétszer annyi ideig tart mint egy ifjú anyukának.

Még nagyobb család leszünk

Bár úgy terveztem várok még pár hetet azzal hogy világgá kürtöljem szürke hétköznapjaim legújabb hírét, mégis megteszem mert iszonyatos szarul vagyok és imádok panaszkodni.
Szóval már megint babát várok. Igen, majd 37 évesen 3 energiabomba gyerek 1 örökmozgó férj és 1 egyre kevésbé örökmozgó kutya mellé, úgy döntöttem jöjjön aminek jönnie kell. Nem mondom hogy repestem a boldogságtól mikor megláttam a két csíkot a teszten, de azért azt hamar eldöntöttük, hogy ha már így alakult nem állunk a sors útjába.
Miután már orvos által igazoltan is terhes voltam gondoltuk megosztjuk a gyerekkel is nagy hírt.
(Igazából izgultam hogy mástól tudják meg, ugyanis míg Fecó betartotta hogy nem szólunk senkinek amíg a gyerekek nem tudják azért én a fél városnak megsúgtam teljes titoktartást kérve és egyenként biztosítva mindenkit hogy csak nekik mondtam el)
A gyerekek hál istennek egyből lelkesedtek és viszonylag hamar megegyeztek, hogy csakis kislány lehet. Réka be is vonult a szobájába az utónévkönyvvel a hóna alatt, s csak akkor dugta ki a fejét mikor Soma óriási zajjal gurult le egy emeletnyi lépcsőn, akkor is csak azért hogy lekiabáljon nekünk: "Minek nektek még egy gyerek ha még erre se tudtok vigyázni?"
Másnap ebéd után Soma felémfordult szétfeszítette a számat és azon a magas éles hangján bekiabált a számba: "Finom volt az ebéd kisbaba?"
Lehet hogy korai volt Somát beavatni, ugyanis azóta minden nap megkérdezi mekkora most a baba és mikor bújik ki. Fecó pedig folyamatosan a használtautó. hu -n lóg, hogy vajon milyen jármű van a piacon amibe 2+4 fő plusz egy kutya és a csomagok kényelmesen elfér, és nem kisbusz kategória.
Egyébként cefetül vagyok hányok és alszok és parázom egész nap. Parázom az influenzától, a hízástól(amivel amúgy is jól állok a tavalyi sikertelen fogadalmak után)attól hogy majd' hatvan évesek leszünk mikor a kicsi érettségizik, a kakáspelenka-éjjeliműszak-bébikajakutyulás szentháromságtól és parázom az egésztől úgy ahogy van. Az orvosom szerint azért visel meg ennyire ez a terheség mert nem vagyok már 23 éves. Mondanom se kell milyen jól esett és tényleg csak kicsit csikorgott a fogam mikor rámosolyogtam búcsúzáskor.
Egyébként meg vannak azért pozitív gondolatok is. Hihetetlen, de várom a szülést, mert az semmihez nem fogahtó élmény, várom a szoptatást, mert azt is imádtam, és ha túl leszek ezen a para-korszakon biztos eszembe jut még egy két jó dolog és meg is írom. Most azonban sajnálom magam és számolom a napokat a 12 hét végéig. Utána csak jobb lesz.