Három hét kánikula után égzengésre frissítő szélre és zivatarra ébredni hajnalban igazán felemelő érzés. Még akkor is, ha Lotti kutya így öregasszony korára mint a gallok, vihar idején attól félve hogy az ég a fejünkre szakad, képes addig sírni az ablakunk alatt (de tényleg honnan tudja hogy melyik a mi hálószobánk???) míg beengedjük az előszobába. A boldogságunkba még az sem tudott belerondítani, hogy a kutya másik legújabb szokása, hogy örömében kakibogyó mintát rak szigorúan art deco stílusú geometriai elosztásban aláaknázva a padlót (s mikor beengedtük a végítélet elől nagyon-nagyon örült....)
A reggeli huszonöt fok, a szemerkélő eső, és a kellemes szellő pedig tökéletes alap egy jó kis kerekezéshez, még úgy is hogy az éjszakai zápor szétáztatta a kint felejtett biciklim ülését. Mikor Fecó előadta az útitervet először komolyan azt hittem hogy viccel.Aztán elkezdtem alkudozni a távolságból, majd mikor már az első 50 métert megtettük,már a szintkülönbségekből is.Végül zacskót húztam az ülésemre és beláttam hogy augusztus második szombatján tényleg jobban járunk ha messze elkerüljük a balatoni bringaútat. Almádiból a partról indultunk és mire a Pinkóczi csárdához értünk már úgy éreztem a dunsztos időben, hogy 40 fok van. Szentkirályszabadján egy jégkrémmel és kólával doppingoltam és repültünk Veszprémig. A városi kerékpár útra csatlakozva feltekertünk a nemesvámosi útra. A számomra legutálatosabb szakasz a Vámosi úti temetőtől Nemesvámosig tartó alattomos lassú emelkedő a tapolcai út autóforgalmának kipufogógázával fűszerezve. Pár hete már kipróbáltuk és tudtam hogy most is utálni fogom. Nem úgy, mint a Nemesvámos Tótvázsony közötti dimbes, de inkább dombos, tök jó minőségű széles aszfaltcsíkot, Erős kaptatókkal és óriás gurulásokkal tűzdelve a mesebéli tájon mélázva, adrenalintól részegülve tudtuk le ezt a 10 kilométeres szakaszt. Tótvázsony után egy újabb kaptató leküzdésével jött a megérdemelt jutalom gurulás,ami a nagy forgalom és a borzasztóan kátyus út miatt kicsit túlélő túrás fílingre hajazott. Balatonszőlősön egy szőlősgazdánál hosszúlépéssel frissítettük magunkat, ami mint kiderült az én esetemben nem volt jó döntés. Úgy egy hónapja pedig megtörtént velem, hogy egy Balaton parti borozás után hazafelé karikázva a házunk előtti utolsó kanyarban sikerült az árokba keverednem.(Ezt a büszkeségem utolsó morzsáit megtartandó inkább nem részletezném) Szóval akkor megfogadtam hogy ezentúl vagy bicikli vagy fröccs. Hát eddig tartott a fogadalmam, s ha most nem is lett komolyabb következménye azért az tény hogy az alkohol olyan durván a lábamba ment hogy Balatonszőlős - Balatonfüred közti utolsó emelkedőcskébe majd' belehaltam.
Füreden figyeltünk rá hogy szigorúan a Római úton maradjunk és pazar panorámával kényeztetve értük el Csopakot. Mire kiizzadtam
a Szőlősi bort pont elertuk a Jasdi pincészet fantasztikus borteraszát. A kapun még tényleg úgy léptem be, hogy én bodzaszörpöt fogok inni. Aztán elég volt egy deci olaszrizling ígérete a ház ajánlásával és gyöngyöző hideg szódával, hogy csatlakozzak Fecóhoz. Még jó hogy vittünk biciklis táskát, így volt helye az üveg jó fajta Jásdi bornak, amit beszereztünk. Az utolsó etap Csopaktól Lovason és Alsóörsön át Almadi - Káptalanfüredig a Római úton, már fáradt elégedettségben telt. Almádiba érve konstatáltam, hogy szokásomtól eltérően aránylag keveset nyavalyogtam, úgyhogy az utolsó 15 perc lázas önsajnálatban telt. Lassan három órája itthon vagyunk az izmaim meg mindig fáradtak, az ízületeim és az alfelem sajognak, de lezuhanyozva a strandon lábat lógatva más vágyam sincs, csak megosztani a világgal, hogy 43 évesen, 15 kiló plusszal, a világ legjobban motiváló férjével letekertem kemény emelkedőkkel spékelt majdnem HATVAN kilométert!!!
