Még nagyobb család leszünk

Bár úgy terveztem várok még pár hetet azzal hogy világgá kürtöljem szürke hétköznapjaim legújabb hírét, mégis megteszem mert iszonyatos szarul vagyok és imádok panaszkodni.
Szóval már megint babát várok. Igen, majd 37 évesen 3 energiabomba gyerek 1 örökmozgó férj és 1 egyre kevésbé örökmozgó kutya mellé, úgy döntöttem jöjjön aminek jönnie kell. Nem mondom hogy repestem a boldogságtól mikor megláttam a két csíkot a teszten, de azért azt hamar eldöntöttük, hogy ha már így alakult nem állunk a sors útjába.
Miután már orvos által igazoltan is terhes voltam gondoltuk megosztjuk a gyerekkel is nagy hírt.
(Igazából izgultam hogy mástól tudják meg, ugyanis míg Fecó betartotta hogy nem szólunk senkinek amíg a gyerekek nem tudják azért én a fél városnak megsúgtam teljes titoktartást kérve és egyenként biztosítva mindenkit hogy csak nekik mondtam el)
A gyerekek hál istennek egyből lelkesedtek és viszonylag hamar megegyeztek, hogy csakis kislány lehet. Réka be is vonult a szobájába az utónévkönyvvel a hóna alatt, s csak akkor dugta ki a fejét mikor Soma óriási zajjal gurult le egy emeletnyi lépcsőn, akkor is csak azért hogy lekiabáljon nekünk: "Minek nektek még egy gyerek ha még erre se tudtok vigyázni?"
Másnap ebéd után Soma felémfordult szétfeszítette a számat és azon a magas éles hangján bekiabált a számba: "Finom volt az ebéd kisbaba?"
Lehet hogy korai volt Somát beavatni, ugyanis azóta minden nap megkérdezi mekkora most a baba és mikor bújik ki. Fecó pedig folyamatosan a használtautó. hu -n lóg, hogy vajon milyen jármű van a piacon amibe 2+4 fő plusz egy kutya és a csomagok kényelmesen elfér, és nem kisbusz kategória.
Egyébként cefetül vagyok hányok és alszok és parázom egész nap. Parázom az influenzától, a hízástól(amivel amúgy is jól állok a tavalyi sikertelen fogadalmak után)attól hogy majd' hatvan évesek leszünk mikor a kicsi érettségizik, a kakáspelenka-éjjeliműszak-bébikajakutyulás szentháromságtól és parázom az egésztől úgy ahogy van. Az orvosom szerint azért visel meg ennyire ez a terheség mert nem vagyok már 23 éves. Mondanom se kell milyen jól esett és tényleg csak kicsit csikorgott a fogam mikor rámosolyogtam búcsúzáskor.
Egyébként meg vannak azért pozitív gondolatok is. Hihetetlen, de várom a szülést, mert az semmihez nem fogahtó élmény, várom a szoptatást, mert azt is imádtam, és ha túl leszek ezen a para-korszakon biztos eszembe jut még egy két jó dolog és meg is írom. Most azonban sajnálom magam és számolom a napokat a 12 hét végéig. Utána csak jobb lesz.