Anyák napi gondolatok

Tudom hogy nagyon elcsépelt, de az anyaság hihetetlenül átgyúrja az embert. Soha nem felejtem el pár hónappal Réka születése után megnéztem egy vészhelyzet epizódot ami egy beteg gyerekről szólt.Hangosan zokogtam rajta s közben úgy éreztem nem vagyok normális. A minap kivételesen volt időm és hangulatom mozizni, és mikor már mindenki aludt elővettem régi kedvencemet Tarantinó klasszikusát a Kutyaszorítóbant. Nem láttam ezer éve, s míg régen nagyon jól szórakoztam és néztem meg többször is a naturalistán durva részeket is, most azon kaptam magam hogy viszolygok és egyfolytában azt mormogom, hogy azért ez dúúrva.
Aztán azt gondoltam most csak az anyuci beszél és gondolkodik bennem és kétségbe esetten követelem vissza az igazi önmagamat. Vagy ez a skrizofén állapot most már mindig így lesz? És akkor még nem is voltam terhes. Most már bölcsebb vagyok, és a terhesség alatt eszem ágában sincs előző életem nagy kedvenceit nézegetni (talán a gyalog galopp belefér). Ebben az időszakban elég egy reklám egy tündibündi babával és (főleg, ha még egy kutyakölyök is ugrál körülötte) és könnyekig hatódom.
Az idén Rékáék osztályában a tanító néni úgy döntött már nem tartunk anyák napját. Ezen felbuzdulva Réka és a barátnői összedugták a fejüket és ők négyen teljes titokban(csak az apukákat beavatva) összeállítottak nekünk egy anyáknapi műsort. Olyan jól sikerült, hogy mi anyukák tényleg nem sejtettünk semmit az utolsó pillanatig és bizonyára nem úsztam volna meg a könnyeket ha Soma nem ellensúlyozza az emelkedett hangulatot. Mivel látta a lányok készülődését mindenképpen részt akart magának a diadalból s a sebtében magára kapott pókember jelmezben áhítatos arccal, teljes fegyverarzenállal, és kisdobos övvel felszerelkezve állt be közéjük s vágott hülye arcokat az egész műsor alatt. Nagyon jól esett, hogy Rékának ennyi munkát megért az hogy nekem kedveskedjen és hamar felülíródott bennem anyai skrizofénia elmélet. Másnap Csongorék anyáknapi műsora következett.Tavaly egy 150 kg-os nagymama mellett ültem, (a nagymama inkább rajtam mint mellettem),- és csak arra tudtam gondolni mikor lesz már vége, hogy újra levegőt vehessek - így az idén nem vártam nagy lelkesedéssel. Amúgy sem tudom átengedni magam az érzelmeknek ezeken az ünnepélyeken, mert együtt izgulok a gyerekemmel azon hogy ne izgulja agyon a dolgot. Idén valószínű már rendesen dolgoznak bennem a hormonok, mert annak ellenére, hogy az egy négyzetméterre jutó szülők és nagyszülők száma most is 5 körül volt, már az első Halász Judit számnál sűrűn pislogva nyeltem a könnyeimet.A legdurvább viszont az ahogy visszafoghatatlanul elindult a könnyem az "Este jó, este jó este mindig jó apa mosdik anya főz együtt lenni jó" sorok elhangzásakor.?!?

április

Ma nagyon korán kelltem, hogy tanuljak mielőtt felkelnek a gyerekek, ugyanis csütörtökön vár rám egy vizsga az adótanácsadóin, ami egyenlőre úgy érzem hogy nagyon nagy égés lesz(szóbeli). Rájöttem hogy muszáj tanulnom mert nem fog bejönni a "terhesen szánalmat kelteni" projekt, ugyanis így a terhesség 16-17 -ik hetében egy amúgy is kissé kerek kismama úgy néz ki mintha amúgy szimplán egy kövér nő lenne. Bár már gondolkodtam rajta hogy egy olyan tételnél mondjuk, hogy "adózás rendje, titokvédelem" hogy tudnék a terhességemre kanyarodni, mégis úgy döntöttem hogy kénytelen leszek tanulni. Egyébként a nyarat nagyon várom, mert még emlékszem a legutóbbi terhességemre.Soma is ősszel született, és egész nyáron minden szégyenérzet nélkül hordhattam a bikinit, és vonultam a strandon a hasam után büszkén. Hajolgathattam homokozás közben anélkül hogy az itt-ott előbukkanó hurkákkal foglalkoznom kellett volna. Apropó Soma! Tegnap bolondok napja volt, és én most is mint minden évben mindenkit egy jó kis beugratással keltettem( az utóbbi időben már csak úgy van esélyem ha még félálomban vannak ). Somának azt mondtam hogy egy hatalmas dinnye nőtt a kertünkben az éjjel. Miután 20 percen keresztül tapadt az üvegre arra várva hogy meglátja a dinnyét, végre elhitte nekünk, hogy ez csak vicc volt és nagyon megsértődött. Bebújt a takaró alá és onnantól kezdve meg volt pecsételve a sorsom. Később mikor apa elvitte a nagyokat suliba én beültem a klotyóra a telefonommal és sms-eztem épp, mikor Soma benyitott és közölte hogy ő nem megy abban a narágban oviba amit rá adtam és ha nem veszem le akkor bezár a wc-be. Én a telefonomat nyomogatva mondtam neki hogy márpedig abba megy. Ekkor ő a másodperc töredéke alatt kikapta a kulcsot a zárból bevágta az ajtót és mire megszólaltam voln a már be is zárta kívülről. Kikiabáltam, hogy oké Soma jó vicc volt de akkor most nyisd ki. Ő is úgy gondolta, hogy ennyi bünti elég volt és megpróbálta kinyitni, de a kulcs elmozdult, nem sikerült neki és annyira kétségbeesett hogy otthagyott és elkezdett egetverően bömbölni. Szerencsére a telefon még a kezemebn így gondoltam elhasználom a telefonos segítségemet. Mikor felhívtam Fecót, hogy akkor most haza kellene jönnie kiengedni a wc-ből, nevetett egyet és közölte hogy azért kétszer egymás után nem fogom beugratni egy nap és simán le akart rázni. Mikor könyörgőre fogtam és odatartottam a telefont az ajtóhoz hogy hallja hogy üvöltő utódját, már kezdett hinni nekem, de csak úgy jött haza, hogy megígértem agyonvághat ha becsapom. Megrémíthette Soma hangja mert 5 percen belül otthon volt, és miután hosszasan nyugtatta a kicsit engem is hajlandó volt kiengedni a wc-ből(tényleg csak egy rövid cikizés után). Hát így indult az én idei áprilisom és csak remélni tudom hogy jobb lesz a folytatás. Holnap Fecó 40 éves lesz és nagyon meg szeretném adni a módját a köszöntésnek, persze nem túlhangsúlyozva a 40 komolyságát, hisz még emlékszem az én 35-ik paráimra.

Nevem is van!

Tegnap eljutottam a védőnőhöz és miután túljutottunk az összes kínos kérdésen és megtörtént
a szembesülés is a mérleggel(közel annyi vagyok amennyivel a Rékával kórházba vonultam szülni:(), elővett egy piros ceruzát és a terhességi könyvem elejére mint egy skarlátbetűt felírta a következőt:
"V" idős multipara

Tök jó hogy ilyen szép nevet adnak a sokat szülő öreg anyukáknak, de az előző bejegyzésemben felsorolt mindennapi paráim fényében ez igazán viccesen hat.
Azóta egyfolytában a Paraszt című Cseh Tamás dal motoszkál a fejemben

"Lehet az is, nem is tudom,
csak itten megvagyok,
köszönöm szépen, jó urak,
hogy névhez is jutok,
Nevem is van és táncolok,
azonkívül földet túrok
Na jó, paraszt vagyok."

Egyébként sokkal jobban vagyok, már látom az alagút végét. Most pedig ezerrel a farsangra koncentrálok, mert ma lesz a nagy nap és még egy oroszlánfarkat rögzítenem kell a testéhez. s félek öreg remegő kezemmel kétszer annyi ideig tart mint egy ifjú anyukának.

Még nagyobb család leszünk

Bár úgy terveztem várok még pár hetet azzal hogy világgá kürtöljem szürke hétköznapjaim legújabb hírét, mégis megteszem mert iszonyatos szarul vagyok és imádok panaszkodni.
Szóval már megint babát várok. Igen, majd 37 évesen 3 energiabomba gyerek 1 örökmozgó férj és 1 egyre kevésbé örökmozgó kutya mellé, úgy döntöttem jöjjön aminek jönnie kell. Nem mondom hogy repestem a boldogságtól mikor megláttam a két csíkot a teszten, de azért azt hamar eldöntöttük, hogy ha már így alakult nem állunk a sors útjába.
Miután már orvos által igazoltan is terhes voltam gondoltuk megosztjuk a gyerekkel is nagy hírt.
(Igazából izgultam hogy mástól tudják meg, ugyanis míg Fecó betartotta hogy nem szólunk senkinek amíg a gyerekek nem tudják azért én a fél városnak megsúgtam teljes titoktartást kérve és egyenként biztosítva mindenkit hogy csak nekik mondtam el)
A gyerekek hál istennek egyből lelkesedtek és viszonylag hamar megegyeztek, hogy csakis kislány lehet. Réka be is vonult a szobájába az utónévkönyvvel a hóna alatt, s csak akkor dugta ki a fejét mikor Soma óriási zajjal gurult le egy emeletnyi lépcsőn, akkor is csak azért hogy lekiabáljon nekünk: "Minek nektek még egy gyerek ha még erre se tudtok vigyázni?"
Másnap ebéd után Soma felémfordult szétfeszítette a számat és azon a magas éles hangján bekiabált a számba: "Finom volt az ebéd kisbaba?"
Lehet hogy korai volt Somát beavatni, ugyanis azóta minden nap megkérdezi mekkora most a baba és mikor bújik ki. Fecó pedig folyamatosan a használtautó. hu -n lóg, hogy vajon milyen jármű van a piacon amibe 2+4 fő plusz egy kutya és a csomagok kényelmesen elfér, és nem kisbusz kategória.
Egyébként cefetül vagyok hányok és alszok és parázom egész nap. Parázom az influenzától, a hízástól(amivel amúgy is jól állok a tavalyi sikertelen fogadalmak után)attól hogy majd' hatvan évesek leszünk mikor a kicsi érettségizik, a kakáspelenka-éjjeliműszak-bébikajakutyulás szentháromságtól és parázom az egésztől úgy ahogy van. Az orvosom szerint azért visel meg ennyire ez a terheség mert nem vagyok már 23 éves. Mondanom se kell milyen jól esett és tényleg csak kicsit csikorgott a fogam mikor rámosolyogtam búcsúzáskor.
Egyébként meg vannak azért pozitív gondolatok is. Hihetetlen, de várom a szülést, mert az semmihez nem fogahtó élmény, várom a szoptatást, mert azt is imádtam, és ha túl leszek ezen a para-korszakon biztos eszembe jut még egy két jó dolog és meg is írom. Most azonban sajnálom magam és számolom a napokat a 12 hét végéig. Utána csak jobb lesz.

Karácsonyi hagyományőrzés

Félelmetes élményben van részem az idén.A karácsony közeledtével pont ugyanazok a hülye dolgok történnek velem mint tavaly ilyenkor.
A szülinapomra kapott gyönyörű fülbevalóm egyik darabját már az első nap sikerült elhagynom csakúgy mint a tavaly karácsonyra kapott fülbevalómat. Bár a tavalyi ajándék kb egy hétig megvolt, azért az fölülmúlhatatlan, hogy egy röpke fél órás kutyasétáltatás alkalmával mind a kettőt elhagytam.
Tavaly a télapó csokikkal megrakott bevásárlókocsim mellett a pénztárnál vettem észre hogy elhagytam a bankkártyám (szaladgálás, letiltás, idegeskedés, este visszakullogás a magára hagyott bevásárlókocsimhoz az üzletbe). Miután rekonstruáltam az eseményeket kiderült, hogy egy bank automatában hagytam. Szerencsére este, így miután senki nem vette ki bezúzta a gép.
Az idén a telefonokkal gyűlt meg a bajom. 2 telefont használtam rendszeresen ami akkor vált igazán bonyolultá, mikor kitaláltam hogy megcserélem a kártyákat a telefonjaimban. Mivel úgy tűnik a rövid távú memóriámmal komoly gondok vannak, másnapra elfelejtettem a cserét és simán beütöttem az "A" pinkódját a "B" telefonba, s miután nem fogadta el,"milyen hülye ez a telefon!" felkiáltások közepette még kétszer megismételtem. A PUK kódomat természetesen valami tuti helyre raktam annak idején, hogy biztosan meglegyen de 3 nap keresés után feladtam a dolgot és beletörődtem hogy ezentúl egy telefonom lesz. Gyorsan értesítettem is mindenkit hogy milyen számot használok és a másikat nyugodtan töröljék ki. Alig 1 hétig éltem az 1-telefonosok gondtalan életét, mikor sikerült elhagynom azt a bizonyos 1 telefonomat is.
Ismét szaladgálás, keresés, beletörődés, letiltás, és egy kis öröm az ürömben a régi kártyámat 10 perc alatt rendbehozták az ügyfészolgálaton(udvariasnak látszó, de inkább"ez mekkora lúzer" mosollyal az arcukon)
Ezután már csak néhány pironkodó SMS az ismerősöknek, hogy akkor mégis az a régi szám az igazi és úgy ahogy megoldódott az ügy.
Tegnap este a gyerekek adventi naptárját állítottam össze és közben ezen a fura deja vu -n méláztam, mikor pont úgy mint tavaly, telitalppal mezítláb beleléptem az adventi naptárból kipottyanó rajzszögbe. Miközben összeszorított foggal némán üvöltötvea gyerekek aludtak) húztam ki a szöget a lábamból, biztos voltam benne, hogy ez már több mint véletlen és ez már igazi karácsonyi hagyományőrzés.
Kicsit idegbajos ,kicsit zaklatott de az enyém. Bár szeretem a hagyományokat, azt már eldöntöttem, hogy jövőre új adventi naptárt készítek(rajzszög menteset) és igazán odafigyelek a dolgaimra (különös tekintettel a telefonokra, fülbevalókra, és bankkártyákra.)