Motiváció

Mindig szerettem az anyák napját. Bár kicsit szemlesütve, szégyenlősen (mert mégis miért járna azért ünnepelgetés ami olyan természetes), de mindig meghatódva, sőt egyre jobban elérzékenyülve fogadom a hagyományos ágyba reggelimet a gyerekektől. 

Idén élményfestést kaptam tőlük ajándékba. Először meghökkentem, mert kábé az utolsó dolog amre magamtól jelentkeznék, aztán elkezdtem nagyon türelmetlenül várni. 

Estefelé, miután Csongor sokadszorra elvert egy Scrabble játszmában (igen, anyák napján is), Csenge kezembe nyomott egy dobozt. Azt mondta ez az ő ajándéka. Ha rossz kedvem van, ha szomorú vagyok, ha fáradtnak érzem magam csak húzzak belőle egy cetlit (csak egyet !) . A doboz rengeteg, akkurátusan felvagdosott, kézzel megírt üzenetet rejt.

Így történt, hogy aznap sokadszor könnyeztem, mert azt gondolom, Csenge se gondolta komolyan, hogy kibírom, hogy csak egyet olvassak el......

Ma reggel nem tudtam kávét inni, mert nem volt otthon tej. Lehet hogy kicsinyes dolog, de nálam ez az a világvége szituáció, amikor szükségét éreztem egy cetlinek. 

És igen. Ilyenkor gondolom azt hogy talán nem csináljuk olyan rosszul...... 

 

 

Anyák napi gondolatok

Tudom hogy nagyon elcsépelt, de az anyaság hihetetlenül átgyúrja az embert. Soha nem felejtem el pár hónappal Réka születése után megnéztem egy vészhelyzet epizódot ami egy beteg gyerekről szólt.Hangosan zokogtam rajta s közben úgy éreztem nem vagyok normális. A minap kivételesen volt időm és hangulatom mozizni, és mikor már mindenki aludt elővettem régi kedvencemet Tarantinó klasszikusát a Kutyaszorítóbant. Nem láttam ezer éve, s míg régen nagyon jól szórakoztam és néztem meg többször is a naturalistán durva részeket is, most azon kaptam magam hogy viszolygok és egyfolytában azt mormogom, hogy azért ez dúúrva.
Aztán azt gondoltam most csak az anyuci beszél és gondolkodik bennem és kétségbe esetten követelem vissza az igazi önmagamat. Vagy ez a skrizofén állapot most már mindig így lesz? És akkor még nem is voltam terhes. Most már bölcsebb vagyok, és a terhesség alatt eszem ágában sincs előző életem nagy kedvenceit nézegetni (talán a gyalog galopp belefér). Ebben az időszakban elég egy reklám egy tündibündi babával és (főleg, ha még egy kutyakölyök is ugrál körülötte) és könnyekig hatódom.
Az idén Rékáék osztályában a tanító néni úgy döntött már nem tartunk anyák napját. Ezen felbuzdulva Réka és a barátnői összedugták a fejüket és ők négyen teljes titokban(csak az apukákat beavatva) összeállítottak nekünk egy anyáknapi műsort. Olyan jól sikerült, hogy mi anyukák tényleg nem sejtettünk semmit az utolsó pillanatig és bizonyára nem úsztam volna meg a könnyeket ha Soma nem ellensúlyozza az emelkedett hangulatot. Mivel látta a lányok készülődését mindenképpen részt akart magának a diadalból s a sebtében magára kapott pókember jelmezben áhítatos arccal, teljes fegyverarzenállal, és kisdobos övvel felszerelkezve állt be közéjük s vágott hülye arcokat az egész műsor alatt. Nagyon jól esett, hogy Rékának ennyi munkát megért az hogy nekem kedveskedjen és hamar felülíródott bennem anyai skrizofénia elmélet. Másnap Csongorék anyáknapi műsora következett.Tavaly egy 150 kg-os nagymama mellett ültem, (a nagymama inkább rajtam mint mellettem),- és csak arra tudtam gondolni mikor lesz már vége, hogy újra levegőt vehessek - így az idén nem vártam nagy lelkesedéssel. Amúgy sem tudom átengedni magam az érzelmeknek ezeken az ünnepélyeken, mert együtt izgulok a gyerekemmel azon hogy ne izgulja agyon a dolgot. Idén valószínű már rendesen dolgoznak bennem a hormonok, mert annak ellenére, hogy az egy négyzetméterre jutó szülők és nagyszülők száma most is 5 körül volt, már az első Halász Judit számnál sűrűn pislogva nyeltem a könnyeimet.A legdurvább viszont az ahogy visszafoghatatlanul elindult a könnyem az "Este jó, este jó este mindig jó apa mosdik anya főz együtt lenni jó" sorok elhangzásakor.?!?