Mikor ma megbontottam az utolsó üveg levendulaszörpöt, valósággá vált, hogy ismét itt ez a keserédes nyárvége
A nyáré, amit édes keretbe foglalt Orsi sógornőnk keze munkáját dícsérő "halvány lila dunszt" fantázianevű levendulaszörp és amit kicsit úgy keserít a búcsú, mint a szörpöt a társasozós estéken a belecsempészett gin.
Búcsú a forró nyári napoktól, a ráérős kutyás sétáktól a Lozsántán, a teraszunkon megült családi ebédektől, a Balaton illatú kártyázós estéktől és a jégkockakészítős fasza hűtőnktől....
Búcsú az izmaimtól amivel az utóbbi hetek tekerései során szembesültem. Persze mióta Réka felvilágosított, hogy az izomvesztés is a klimax egyik cuki hozadéka, már könnyedén fel is mentettem az este tizenegykor jégkrémet zabáló, "á ma inkább punnyadok tekerés helyett" énemet a felelősség alól.
Búcsú Csenge gyerekkorától, ami elég zajos és kalandos volt ahhoz, hogy megalapozza ezt a váltakozó színű hajakkal és váltakozó hangulatokkal fémjelzett csapongó kamasztkort amiben most vagyunk. Próbálunk felnőni a feladathoz, és nagyon igyekszünk jól aszisztálni hozzá, de most már ugye halvány lila dunsztunk sincs hogy jól csináljuk -e...
és ami most a legnehezebb... Búcsú Soma gyerektől, aki tesói után szintén a fővárosi egyetemisták zajos életét fogja élni. Még barátkozom a gondolattal, hogy vége az esti spontán örömzenéléseknek, és a hétfői kvíz csapatunkban sem lesz már a harcostársam. Ezentúl a reggeli elalvásai már nem az én idegeimet borzolják, és fogalmam sincs kit fogok elrángatni a hülyébbnél hülyébb művészfilmekre hogy aztán szembesítsen az állítólagos sznobizmusommal....
És most hogy már tényleg halványlila dunsztom sincs, kénytelen leszek beletörődni és várni hogy mit hoz ez az új élethelyzet.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése