Tegnap eljutottam a védőnőhöz és miután túljutottunk az összes kínos kérdésen és megtörtént
a szembesülés is a mérleggel(közel annyi vagyok amennyivel a Rékával kórházba vonultam szülni:(), elővett egy piros ceruzát és a terhességi könyvem elejére mint egy skarlátbetűt felírta a következőt:
"V" idős multipara
Tök jó hogy ilyen szép nevet adnak a sokat szülő öreg anyukáknak, de az előző bejegyzésemben felsorolt mindennapi paráim fényében ez igazán viccesen hat.
Azóta egyfolytában a Paraszt című Cseh Tamás dal motoszkál a fejemben
"Lehet az is, nem is tudom,
csak itten megvagyok,
köszönöm szépen, jó urak,
hogy névhez is jutok,
Nevem is van és táncolok,
azonkívül földet túrok
Na jó, paraszt vagyok."
Egyébként sokkal jobban vagyok, már látom az alagút végét. Most pedig ezerrel a farsangra koncentrálok, mert ma lesz a nagy nap és még egy oroszlánfarkat rögzítenem kell a testéhez. s félek öreg remegő kezemmel kétszer annyi ideig tart mint egy ifjú anyukának.
2011. február 12., szombat
2011. február 8., kedd
Még nagyobb család leszünk
Bár úgy terveztem várok még pár hetet azzal hogy világgá kürtöljem szürke hétköznapjaim legújabb hírét, mégis megteszem mert iszonyatos szarul vagyok és imádok panaszkodni.
Szóval már megint babát várok. Igen, majd 37 évesen 3 energiabomba gyerek 1 örökmozgó férj és 1 egyre kevésbé örökmozgó kutya mellé, úgy döntöttem jöjjön aminek jönnie kell. Nem mondom hogy repestem a boldogságtól mikor megláttam a két csíkot a teszten, de azért azt hamar eldöntöttük, hogy ha már így alakult nem állunk a sors útjába.
Miután már orvos által igazoltan is terhes voltam gondoltuk megosztjuk a gyerekkel is nagy hírt.
(Igazából izgultam hogy mástól tudják meg, ugyanis míg Fecó betartotta hogy nem szólunk senkinek amíg a gyerekek nem tudják azért én a fél városnak megsúgtam teljes titoktartást kérve és egyenként biztosítva mindenkit hogy csak nekik mondtam el)
A gyerekek hál istennek egyből lelkesedtek és viszonylag hamar megegyeztek, hogy csakis kislány lehet. Réka be is vonult a szobájába az utónévkönyvvel a hóna alatt, s csak akkor dugta ki a fejét mikor Soma óriási zajjal gurult le egy emeletnyi lépcsőn, akkor is csak azért hogy lekiabáljon nekünk: "Minek nektek még egy gyerek ha még erre se tudtok vigyázni?"
Másnap ebéd után Soma felémfordult szétfeszítette a számat és azon a magas éles hangján bekiabált a számba: "Finom volt az ebéd kisbaba?"
Lehet hogy korai volt Somát beavatni, ugyanis azóta minden nap megkérdezi mekkora most a baba és mikor bújik ki. Fecó pedig folyamatosan a használtautó. hu -n lóg, hogy vajon milyen jármű van a piacon amibe 2+4 fő plusz egy kutya és a csomagok kényelmesen elfér, és nem kisbusz kategória.
Egyébként cefetül vagyok hányok és alszok és parázom egész nap. Parázom az influenzától, a hízástól(amivel amúgy is jól állok a tavalyi sikertelen fogadalmak után)attól hogy majd' hatvan évesek leszünk mikor a kicsi érettségizik, a kakáspelenka-éjjeliműszak-bébikajakutyulás szentháromságtól és parázom az egésztől úgy ahogy van. Az orvosom szerint azért visel meg ennyire ez a terheség mert nem vagyok már 23 éves. Mondanom se kell milyen jól esett és tényleg csak kicsit csikorgott a fogam mikor rámosolyogtam búcsúzáskor.
Egyébként meg vannak azért pozitív gondolatok is. Hihetetlen, de várom a szülést, mert az semmihez nem fogahtó élmény, várom a szoptatást, mert azt is imádtam, és ha túl leszek ezen a para-korszakon biztos eszembe jut még egy két jó dolog és meg is írom. Most azonban sajnálom magam és számolom a napokat a 12 hét végéig. Utána csak jobb lesz.
Szóval már megint babát várok. Igen, majd 37 évesen 3 energiabomba gyerek 1 örökmozgó férj és 1 egyre kevésbé örökmozgó kutya mellé, úgy döntöttem jöjjön aminek jönnie kell. Nem mondom hogy repestem a boldogságtól mikor megláttam a két csíkot a teszten, de azért azt hamar eldöntöttük, hogy ha már így alakult nem állunk a sors útjába.
Miután már orvos által igazoltan is terhes voltam gondoltuk megosztjuk a gyerekkel is nagy hírt.
(Igazából izgultam hogy mástól tudják meg, ugyanis míg Fecó betartotta hogy nem szólunk senkinek amíg a gyerekek nem tudják azért én a fél városnak megsúgtam teljes titoktartást kérve és egyenként biztosítva mindenkit hogy csak nekik mondtam el)
A gyerekek hál istennek egyből lelkesedtek és viszonylag hamar megegyeztek, hogy csakis kislány lehet. Réka be is vonult a szobájába az utónévkönyvvel a hóna alatt, s csak akkor dugta ki a fejét mikor Soma óriási zajjal gurult le egy emeletnyi lépcsőn, akkor is csak azért hogy lekiabáljon nekünk: "Minek nektek még egy gyerek ha még erre se tudtok vigyázni?"
Másnap ebéd után Soma felémfordult szétfeszítette a számat és azon a magas éles hangján bekiabált a számba: "Finom volt az ebéd kisbaba?"
Lehet hogy korai volt Somát beavatni, ugyanis azóta minden nap megkérdezi mekkora most a baba és mikor bújik ki. Fecó pedig folyamatosan a használtautó. hu -n lóg, hogy vajon milyen jármű van a piacon amibe 2+4 fő plusz egy kutya és a csomagok kényelmesen elfér, és nem kisbusz kategória.
Egyébként cefetül vagyok hányok és alszok és parázom egész nap. Parázom az influenzától, a hízástól(amivel amúgy is jól állok a tavalyi sikertelen fogadalmak után)attól hogy majd' hatvan évesek leszünk mikor a kicsi érettségizik, a kakáspelenka-éjjeliműszak-bébikajakutyulás szentháromságtól és parázom az egésztől úgy ahogy van. Az orvosom szerint azért visel meg ennyire ez a terheség mert nem vagyok már 23 éves. Mondanom se kell milyen jól esett és tényleg csak kicsit csikorgott a fogam mikor rámosolyogtam búcsúzáskor.
Egyébként meg vannak azért pozitív gondolatok is. Hihetetlen, de várom a szülést, mert az semmihez nem fogahtó élmény, várom a szoptatást, mert azt is imádtam, és ha túl leszek ezen a para-korszakon biztos eszembe jut még egy két jó dolog és meg is írom. Most azonban sajnálom magam és számolom a napokat a 12 hét végéig. Utána csak jobb lesz.
2010. december 1., szerda
Karácsonyi hagyományőrzés
Félelmetes élményben van részem az idén.A karácsony közeledtével pont ugyanazok a hülye dolgok történnek velem mint tavaly ilyenkor.
A szülinapomra kapott gyönyörű fülbevalóm egyik darabját már az első nap sikerült elhagynom csakúgy mint a tavaly karácsonyra kapott fülbevalómat. Bár a tavalyi ajándék kb egy hétig megvolt, azért az fölülmúlhatatlan, hogy egy röpke fél órás kutyasétáltatás alkalmával mind a kettőt elhagytam.
Tavaly a télapó csokikkal megrakott bevásárlókocsim mellett a pénztárnál vettem észre hogy elhagytam a bankkártyám (szaladgálás, letiltás, idegeskedés, este visszakullogás a magára hagyott bevásárlókocsimhoz az üzletbe). Miután rekonstruáltam az eseményeket kiderült, hogy egy bank automatában hagytam. Szerencsére este, így miután senki nem vette ki bezúzta a gép.
Az idén a telefonokkal gyűlt meg a bajom. 2 telefont használtam rendszeresen ami akkor vált igazán bonyolultá, mikor kitaláltam hogy megcserélem a kártyákat a telefonjaimban. Mivel úgy tűnik a rövid távú memóriámmal komoly gondok vannak, másnapra elfelejtettem a cserét és simán beütöttem az "A" pinkódját a "B" telefonba, s miután nem fogadta el,"milyen hülye ez a telefon!" felkiáltások közepette még kétszer megismételtem. A PUK kódomat természetesen valami tuti helyre raktam annak idején, hogy biztosan meglegyen de 3 nap keresés után feladtam a dolgot és beletörődtem hogy ezentúl egy telefonom lesz. Gyorsan értesítettem is mindenkit hogy milyen számot használok és a másikat nyugodtan töröljék ki. Alig 1 hétig éltem az 1-telefonosok gondtalan életét, mikor sikerült elhagynom azt a bizonyos 1 telefonomat is.
Ismét szaladgálás, keresés, beletörődés, letiltás, és egy kis öröm az ürömben a régi kártyámat 10 perc alatt rendbehozták az ügyfészolgálaton(udvariasnak látszó, de inkább"ez mekkora lúzer" mosollyal az arcukon)
Ezután már csak néhány pironkodó SMS az ismerősöknek, hogy akkor mégis az a régi szám az igazi és úgy ahogy megoldódott az ügy.
Tegnap este a gyerekek adventi naptárját állítottam össze és közben ezen a fura deja vu -n méláztam, mikor pont úgy mint tavaly, telitalppal mezítláb beleléptem az adventi naptárból kipottyanó rajzszögbe. Miközben összeszorított foggal némán üvöltötvea gyerekek aludtak) húztam ki a szöget a lábamból, biztos voltam benne, hogy ez már több mint véletlen és ez már igazi karácsonyi hagyományőrzés.
Kicsit idegbajos ,kicsit zaklatott de az enyém. Bár szeretem a hagyományokat, azt már eldöntöttem, hogy jövőre új adventi naptárt készítek(rajzszög menteset) és igazán odafigyelek a dolgaimra (különös tekintettel a telefonokra, fülbevalókra, és bankkártyákra.)
A szülinapomra kapott gyönyörű fülbevalóm egyik darabját már az első nap sikerült elhagynom csakúgy mint a tavaly karácsonyra kapott fülbevalómat. Bár a tavalyi ajándék kb egy hétig megvolt, azért az fölülmúlhatatlan, hogy egy röpke fél órás kutyasétáltatás alkalmával mind a kettőt elhagytam.
Tavaly a télapó csokikkal megrakott bevásárlókocsim mellett a pénztárnál vettem észre hogy elhagytam a bankkártyám (szaladgálás, letiltás, idegeskedés, este visszakullogás a magára hagyott bevásárlókocsimhoz az üzletbe). Miután rekonstruáltam az eseményeket kiderült, hogy egy bank automatában hagytam. Szerencsére este, így miután senki nem vette ki bezúzta a gép.
Az idén a telefonokkal gyűlt meg a bajom. 2 telefont használtam rendszeresen ami akkor vált igazán bonyolultá, mikor kitaláltam hogy megcserélem a kártyákat a telefonjaimban. Mivel úgy tűnik a rövid távú memóriámmal komoly gondok vannak, másnapra elfelejtettem a cserét és simán beütöttem az "A" pinkódját a "B" telefonba, s miután nem fogadta el,"milyen hülye ez a telefon!" felkiáltások közepette még kétszer megismételtem. A PUK kódomat természetesen valami tuti helyre raktam annak idején, hogy biztosan meglegyen de 3 nap keresés után feladtam a dolgot és beletörődtem hogy ezentúl egy telefonom lesz. Gyorsan értesítettem is mindenkit hogy milyen számot használok és a másikat nyugodtan töröljék ki. Alig 1 hétig éltem az 1-telefonosok gondtalan életét, mikor sikerült elhagynom azt a bizonyos 1 telefonomat is.
Ismét szaladgálás, keresés, beletörődés, letiltás, és egy kis öröm az ürömben a régi kártyámat 10 perc alatt rendbehozták az ügyfészolgálaton(udvariasnak látszó, de inkább"ez mekkora lúzer" mosollyal az arcukon)
Ezután már csak néhány pironkodó SMS az ismerősöknek, hogy akkor mégis az a régi szám az igazi és úgy ahogy megoldódott az ügy.
Tegnap este a gyerekek adventi naptárját állítottam össze és közben ezen a fura deja vu -n méláztam, mikor pont úgy mint tavaly, telitalppal mezítláb beleléptem az adventi naptárból kipottyanó rajzszögbe. Miközben összeszorított foggal némán üvöltötvea gyerekek aludtak) húztam ki a szöget a lábamból, biztos voltam benne, hogy ez már több mint véletlen és ez már igazi karácsonyi hagyományőrzés.
Kicsit idegbajos ,kicsit zaklatott de az enyém. Bár szeretem a hagyományokat, azt már eldöntöttem, hogy jövőre új adventi naptárt készítek(rajzszög menteset) és igazán odafigyelek a dolgaimra (különös tekintettel a telefonokra, fülbevalókra, és bankkártyákra.)
2010. október 16., szombat
Harc az idővel
Eltelt az egész nyár és az ősz fele és én nem írtam semmit. Hihetetlen mennyire nincs időm semmire, és tudom hogy ez már tök uncsi de tényleg nincs időm semmire.
Valószínű bennem nem működik valami rendesen, vagy hiányoztam az élet iskolájából akkor amikor a helyes időbeosztás kialakításának képességégnek kellett volna kialakulnia. Sőt lehet hogy alapvetően génhiba? Ez az! Biztosan hiányzik az ezért felelős génem, tehát már az anyaméhben eldőlt minden.Azt eddig is sejtettem, hogy nem úszhattam meg nyomtalanul a szüleim által a terhesség alatt hallgatott Boney-m slágereket. (bele sem merek gondolni mi lett volna ha Karel Gott rajongók lettek volna)
Egyébként ha már elemezgetem magam, arra jutok, hogy az alapvető probléma az hogy mindig
mást csinálok mint amit éppen kellene, vagy amit beterveztem.
Mára például mivel a gyerekek betegek(igen az összes! )és nem tudtunk elmenni kirándulni, egész nap itthon ülünk.Fecó meccsre ment ami nála egész délutános elfoglaltságot jelent.
Szóval, minden adott ahhoz hogy betervezzek egy csomó mindent. És én be is terveztem:
-Fél lakás takarítást (a másik fele már megvan),
-vasalást(feltéve hogy megtalálom a vasalót a vasalnivaló hegy mögött),
-muffin sütést,
-ágynemű áthúzást,
-kinőtt és nyári ruhák szortírozását,
-tanulást a gyerekekkel (mert komolyan vették hogy ki kell pihenni a betegséget és rendesen elmaradtak a házival)
-A hálószobánk átrendezése szigorúan praktikussági okokból.
Ehhez képest, kimentem a kertbe valamiért és megláttam a rengeteg diófalevelet.Kihívtam a gyerekeket hogy segítsenek összehúzni.
Ők szívesen kijöttek és nézték ahogy összehúzom. Mikor végeztem versenyt ugrottak a levélhalomba, amit nekem is feltétlenül ki kellett próbálnom. Miközben hancúroztunk a levelek között (lottival a nyakunkban) átsuhant a fejemben a muffin meg az ágynemű huzatolás, és tudtam hogy már megint torlódni fognak a tennivalóim.
A levélzsákolás után odáig jutottam hogy betettem a dzsungel könyvét a gyerekeknek, hogy együtt nézzük amíg én vasalok.
Közben felugrottam a géphez muffin receptet keresni de hamar kiderült hogy elég alapvető hozzávalók hiányoznak és különben is hízlal.
Ha már a gépnél ültem megírtam egy jól beolvasós levelet a városüzemeltetésnek egy tiltott helyen parkolásért és gondoltam ránézek a blogomra.
Most majdnem 16 óra van. Maugli, ha jól hallom már a Sírkánnal való végső összecsapásra készül, szóval a vasalás már biztos hogy az éjszakai tévézésre marad.
A ruhaszortírozásra egyre kevesebb esélyt látok és a muffin sütés is kútba esik.
Ha nekiugrok a takarírásnak és a szoba rendezésnek az talán még meglesz, de átrendezés és takarítás közben olyan kincsekre szoktam lelni ami könnyen elcsábít más irányba.(hosszú percekig tudok például merengeni egy újra megtalált fényképen)
Elolvasva a nyavalygásomat komolyan megijedtem.Lehet hogy tényleg segítségre van szükségem?
Mindenesetre már nagyon utálom hogy nálunk mindig fut a lakás. Utálom, hogy ha anyukám jön már nem teszi szóvá csak sóhajt egy nagyot de mikor benéz a konyhába azért egy rándulás átfut az arcán. Utálom, hogy egy barátnőm azt mondja a férjének ha az panaszkodik a kupira: Voltál már az Adriéknál?
És utálom, hogy mikor a Csongor 7 éves barátja itt aludt és belépett a gyerekszobába, az volt az első kérdése: Nálatok miért van mindig ilyen kupi?
Most magyarázzam el neki a Boney-M hatásait egy magzatra? Á inkább megpróbálok felülemelkedni és újabb fogadalmat tenni!
Igenis megváltozom, és mivel ennek most már írásos nyoma is van megpróbálom komolyan venni. (nem minthogyha a fogyókúrás fogadalom bejött volna)
Valószínű bennem nem működik valami rendesen, vagy hiányoztam az élet iskolájából akkor amikor a helyes időbeosztás kialakításának képességégnek kellett volna kialakulnia. Sőt lehet hogy alapvetően génhiba? Ez az! Biztosan hiányzik az ezért felelős génem, tehát már az anyaméhben eldőlt minden.Azt eddig is sejtettem, hogy nem úszhattam meg nyomtalanul a szüleim által a terhesség alatt hallgatott Boney-m slágereket. (bele sem merek gondolni mi lett volna ha Karel Gott rajongók lettek volna)
Egyébként ha már elemezgetem magam, arra jutok, hogy az alapvető probléma az hogy mindig
mást csinálok mint amit éppen kellene, vagy amit beterveztem.
Mára például mivel a gyerekek betegek(igen az összes! )és nem tudtunk elmenni kirándulni, egész nap itthon ülünk.Fecó meccsre ment ami nála egész délutános elfoglaltságot jelent.
Szóval, minden adott ahhoz hogy betervezzek egy csomó mindent. És én be is terveztem:
-Fél lakás takarítást (a másik fele már megvan),
-vasalást(feltéve hogy megtalálom a vasalót a vasalnivaló hegy mögött),
-muffin sütést,
-ágynemű áthúzást,
-kinőtt és nyári ruhák szortírozását,
-tanulást a gyerekekkel (mert komolyan vették hogy ki kell pihenni a betegséget és rendesen elmaradtak a házival)
-A hálószobánk átrendezése szigorúan praktikussági okokból.
Ehhez képest, kimentem a kertbe valamiért és megláttam a rengeteg diófalevelet.Kihívtam a gyerekeket hogy segítsenek összehúzni.
Ők szívesen kijöttek és nézték ahogy összehúzom. Mikor végeztem versenyt ugrottak a levélhalomba, amit nekem is feltétlenül ki kellett próbálnom. Miközben hancúroztunk a levelek között (lottival a nyakunkban) átsuhant a fejemben a muffin meg az ágynemű huzatolás, és tudtam hogy már megint torlódni fognak a tennivalóim.
A levélzsákolás után odáig jutottam hogy betettem a dzsungel könyvét a gyerekeknek, hogy együtt nézzük amíg én vasalok.
Közben felugrottam a géphez muffin receptet keresni de hamar kiderült hogy elég alapvető hozzávalók hiányoznak és különben is hízlal.
Ha már a gépnél ültem megírtam egy jól beolvasós levelet a városüzemeltetésnek egy tiltott helyen parkolásért és gondoltam ránézek a blogomra.
Most majdnem 16 óra van. Maugli, ha jól hallom már a Sírkánnal való végső összecsapásra készül, szóval a vasalás már biztos hogy az éjszakai tévézésre marad.
A ruhaszortírozásra egyre kevesebb esélyt látok és a muffin sütés is kútba esik.
Ha nekiugrok a takarírásnak és a szoba rendezésnek az talán még meglesz, de átrendezés és takarítás közben olyan kincsekre szoktam lelni ami könnyen elcsábít más irányba.(hosszú percekig tudok például merengeni egy újra megtalált fényképen)
Elolvasva a nyavalygásomat komolyan megijedtem.Lehet hogy tényleg segítségre van szükségem?
Mindenesetre már nagyon utálom hogy nálunk mindig fut a lakás. Utálom, hogy ha anyukám jön már nem teszi szóvá csak sóhajt egy nagyot de mikor benéz a konyhába azért egy rándulás átfut az arcán. Utálom, hogy egy barátnőm azt mondja a férjének ha az panaszkodik a kupira: Voltál már az Adriéknál?
És utálom, hogy mikor a Csongor 7 éves barátja itt aludt és belépett a gyerekszobába, az volt az első kérdése: Nálatok miért van mindig ilyen kupi?
Most magyarázzam el neki a Boney-M hatásait egy magzatra? Á inkább megpróbálok felülemelkedni és újabb fogadalmat tenni!
Igenis megváltozom, és mivel ennek most már írásos nyoma is van megpróbálom komolyan venni. (nem minthogyha a fogyókúrás fogadalom bejött volna)
2010. június 15., kedd
a lázmérés fortélyai
Pár hete vettem egy új lázmérőt, mert a régi kezdett megbolondulni. Azt mondták a patikában flexibilist vegyek mert az jó akkor is ha a gyerek mozog amíg a fenekében tartom. Bár a gyerekek már rég kinőttek abból a korból, hogy hagyják a fenekükben mérést, azért megvettem.
Soma az első adandó alkalommal megvizsgálta hogy mennyire flexibilis(hát nem eléggé),ezért most az is össze-vissza mér. Ennek azért van jelentősége mert én tegnap reggel óta folyamatosan lázban égek(szó szerint) csak nem tudom mennyiben. Ma vettem egy új lázmérőt. Megint flexibilist, mert nem szeretek tanulni a hibáimból. Miután annak ellenére,hogy a szívem majd kiugrott, rázott a hideg vörös volt a fejem és nem tudtam kikelni az ágyból az új szerzemény is csak 37,5-öt mutatott, kezdtem azt hinni, hogy tényleg hipohonder vagyok. Aztán elolvastam a használati útmutatót és kiderült, hogy ez egy száj hőmérő és "a láz hónaljban való mérése orvosilag pontatlan eredményt hozhat"! Igaz hogy mióta így mérem folyamatosan 39,8 körül mozog(3 algopirin ellenére ), de legalább tudom miért vagyok olyan cefetül.
Szombaton utazunk nyaralni, és szokás szerint ezer dolgot hagytam az utolsó pillanatra. Fekszem az ágyban és olyan szarul vagyok hogy már az alvás sem megy. Zakatol a fejem és számolom a perceket 2 percenként szopogatom a hőmérőt és a "meg fogok gyógyulni szombatra " mantrát mormogom.
Meg blogot írok, hogy ne csak én sajnáljam magamat.:)
Soma az első adandó alkalommal megvizsgálta hogy mennyire flexibilis(hát nem eléggé),ezért most az is össze-vissza mér. Ennek azért van jelentősége mert én tegnap reggel óta folyamatosan lázban égek(szó szerint) csak nem tudom mennyiben. Ma vettem egy új lázmérőt. Megint flexibilist, mert nem szeretek tanulni a hibáimból. Miután annak ellenére,hogy a szívem majd kiugrott, rázott a hideg vörös volt a fejem és nem tudtam kikelni az ágyból az új szerzemény is csak 37,5-öt mutatott, kezdtem azt hinni, hogy tényleg hipohonder vagyok. Aztán elolvastam a használati útmutatót és kiderült, hogy ez egy száj hőmérő és "a láz hónaljban való mérése orvosilag pontatlan eredményt hozhat"! Igaz hogy mióta így mérem folyamatosan 39,8 körül mozog(3 algopirin ellenére ), de legalább tudom miért vagyok olyan cefetül.
Szombaton utazunk nyaralni, és szokás szerint ezer dolgot hagytam az utolsó pillanatra. Fekszem az ágyban és olyan szarul vagyok hogy már az alvás sem megy. Zakatol a fejem és számolom a perceket 2 percenként szopogatom a hőmérőt és a "meg fogok gyógyulni szombatra " mantrát mormogom.
Meg blogot írok, hogy ne csak én sajnáljam magamat.:)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)