Vadtalanított Fruttik

Oké, muszáj írnom róla.
Hónapok óta forgatom magamban, ha úgy tetszik kemény gyászmunkában vagyok.
Határtalanul elszomorít az,  ahogy az igazi nagy kedvenceim közé majd ' tíz éve üstökösként berobbant Vad Fruttik, varázstalanítva lett.
Az új lemezt, bár már hallottuk koncerten és a neten, megvettük a nyáron, hogy egy hosszabb autóúton végighallgassuk és megpróbáljuk szeretni.

A konklúzió:
Patika mérlegen kimért, laboratóriumi körülmények között kikísérletezett tökéletes hangzás, izzadságszagú szöveg, túl sok műanyag és semmi elementáris zúzás, amit pedig úgy szerettünk.
A mélypont az volt, mikor azt hittük hogy véletlenül átkapcsoltunk valami nagyon tucat rádióadóra, ahol valami nagyon tucat Ákos "sláger" szól......

Annyira bosszantott, hogy egyáltalán nem hallgattam Vad Fruttikat addig, míg a Pannon Várszínház Békepresszóját meg nem néztük. A darab zenei rendezője Likó Marci volt, és hihetetlen jól szóltak a régi kedvenceink az egyedi hangszereléssel. Mi nagyon jól éreztük magunkat az egész előadás alatt, szórakoztatóan szürreális élmény volt.

A Vad Fruttik dilemmát pedig azóta elengedtem. Most már bosszankodás nélkül tudom a régi lemezeiket hallgatni és persze vadul keresem az új zenéket, amik kielégítik a fruttista énem igényeit.

Vad Fruttik vs. Európa Kiadó

Ez most megint egy zenés bejegyzés lesz.
Úgy alakult hogy decemberben két kedvenc együttesem is koncertezett kis városunkban. Az egészben az volt az izgalmas hogy a Vad Fruttikról mindig is úgy tartottam, hogy az Európa Kiadó eltűnése nyomán kialakult űrt tölti be kis hazánk zenei palettáján, vagyis inkább az én zenei ízlés-palettámon.Ezért aztán elégedett "ugye megmondtam" mosollyal nyugtáztam Likó Marci jelenlétét a Kiadó koncert első sorában. Menyhárt Jenő, Másik János és a többiek természetesen most sem adták alább, és egy olyan fenomenális élménnyel ajándékoztak meg, amit még most sem sikerült (és nem is akarok) kiheverni. Igaz hogy jó pár napig fájt a nyakam, izomlázam volt, s kicsit a fülem is csengett, de megérte mert a koncert pipec volt. Nem valami nosztalgiába áztatott izzadságszagú ripacskodást kaptunk aznap este, hanem a tökéletes kielégülés érzését.Köszönöm srácok:)
Rá egy hétre igazán felfokozott hangulatban indultam a Vad Fruttikra. Bár csak 7 nap telt el de abban benne volt az egész karácsony bejglistül,Jézuskástól, vendégjárásostól, így kellőképpen agy-mosottan érkeztünk a klubba. És most jön a feketeleves. Nem volt az igazi. Idegesítettek a pillanatot megélni képtelen telefonjukon keresztül nézők, a nyakunkba söröket borítók( oké, lehet hogy ezek már generációs különbségek), az új dal izzadságszagú megfelelés kényszere, és legfőképp, tudom hogy közhelyes, de a régi tűz ahogy Marci és a fiúk az eddigi bulikon apait-anyait beleadva kicsomagolták és kitették magukat a színpadra.
Rutinból nyomott, tökéletesen megtervezett profi munka volt nagy hiányérzetet hagyva maga után. Szóval hogy egy klasszikust idézzek: nekem ez most nem jött át  :((

Illúzió gyilkos a szomszédom

 Mit tesz az ember lánya ha felfedezi, hogy az épp aktuális kedvenc együttesének frontembere és lelke, az ő szomszédja? (Na jó egy utcában lakik vele) Először is nagyon sajnálja, hogy már nem tizenéves mert akkor pironkodás nélkül, sikítozva értesíthetné az összes haverját a nagyszerű tényről.Persze mikor 16 volt még nemhogy fészbuk, de mobiltelefon sem volt, így legalább a hétvégéig várni kellett volna, hogy kellő körítéssel elővezesse nekik a dolgot, egy wi-fi zóna  mentes  kocsmában. Manapság, hogy az információáramoltatásnak sokkal hatékonyabb és idegesítőbb módjai is rendelkezésre állnak, meg már hülyén nézne ki ha egy-két lájk reményében megosztaná a főleg gyerekkel,  háztartással és a túléléssel küzdő fészbuk ismerőseivel a fantasztikus hírt, ami ha jobban belegondol csak neki fantasztikus hír. Sőt ha még jobban belegondol, neki sem olyan fantasztikus hiszen, ki akarja látni az idealizált "rocksztárt" (aki kb fél méterrel kisebb a színpadi énjénél),béna sapkában hátizsákkal buszmegállóban ácsorogni.
 Ha 1990-ben módomban állt volna Nagy Feró, vagy Hobó esetleg Cseh Tomi szürke hétköznapjainak részesévé válni, valószínű berosálok, de így majd negyven évesen inkább azt a tényt erősíti az infantilis örömöm hogy bizony még négy gyerek után sem sikerült felnőnöm. Azért természetesen Marci gyerek még egy találkozást sem úszott meg anélkül hogy kifejezésére ne juttassam nagyrabecsülésemet, vagy jövőre vonatkozó koncert információt szedjek ki belőle.Persze követő, vagy tag vagy micsoda vagyok a fészbuk oldalukon de azért azt tök jó volt este a vacsinál csak úgy bedobnom Fecónak, hogy " Ja találkoztam a Marcival azt mondta februárban lesz nálunk buli" :))