2015. január 6., kedd

Vad Fruttik vs. Európa Kiadó

Ez most megint egy zenés bejegyzés lesz.
Úgy alakult hogy decemberben két kedvenc együttesem is koncertezett kis városunkban. Az egészben az volt az izgalmas hogy a Vad Fruttikról mindig is úgy tartottam, hogy az Európa Kiadó eltűnése nyomán kialakult űrt tölti be kis hazánk zenei palettáján, vagyis inkább az én zenei ízlés-palettámon.Ezért aztán elégedett "ugye megmondtam" mosollyal nyugtáztam Likó Marci jelenlétét a Kiadó koncert első sorában. Menyhárt Jenő, Másik János és a többiek természetesen most sem adták alább, és egy olyan fenomenális élménnyel ajándékoztak meg, amit még most sem sikerült (és nem is akarok) kiheverni. Igaz hogy jó pár napig fájt a nyakam, izomlázam volt, s kicsit a fülem is csengett, de megérte mert a koncert pipec volt. Nem valami nosztalgiába áztatott izzadságszagú ripacskodást kaptunk aznap este, hanem a tökéletes kielégülés érzését.Köszönöm srácok:)
Rá egy hétre igazán felfokozott hangulatban indultam a Vad Fruttikra. Bár csak 7 nap telt el de abban benne volt az egész karácsony bejglistül,Jézuskástól, vendégjárásostól, így kellőképpen agy-mosottan érkeztünk a klubba. És most jön a feketeleves. Nem volt az igazi. Idegesítettek a pillanatot megélni képtelen telefonjukon keresztül nézők, a nyakunkba söröket borítók( oké, lehet hogy ezek már generációs különbségek), az új dal izzadságszagú megfelelés kényszere, és legfőképp, tudom hogy közhelyes, de a régi tűz ahogy Marci és a fiúk az eddigi bulikon apait-anyait beleadva kicsomagolták és kitették magukat a színpadra.
Rutinból nyomott, tökéletesen megtervezett profi munka volt nagy hiányérzetet hagyva maga után. Szóval hogy egy klasszikust idézzek: nekem ez most nem jött át  :((


2 megjegyzés:

  1. Sajnálom a csalódást. :( Hú, én (mondjuk szerintem már írtam), hogy csak úgy voltam a Vad Fruttik koncertjén még jó pár évvel ezelőtt, hogy pultoskisasszonyként üzemeltem, én szolgáltam ki Marcellt; emlékszem, kávét kért és annyira szimpatikus volt a szerénysége, egyáltalán nem játszotta meg magát. Bízom benne, hogy ez nem változott. A zenéjükért továbbra is odavagyok, még a Nekem senkim sincsen című számnál bolondultam beléjük. De amit írtál, az azért elgondolkodtatott és így még inkább várom a kisvárosunkban hamarosan bekövetkező koncertet. Kíváncsi vagyok nagyon.

    VálaszTörlés
  2. Biztos nagyon jó lesz mert igazából eszméletlen jó koncert-zenekar, csak most egy kicsit be voltak fásulva szerintem.Én is bízom benne hogy visszatér a régi tűz, hiszen új év, új energiák!

    VálaszTörlés