Nagy nagy család

Nálunk most elég káosz az élet különösen az éjszaka. Úgy is mondhatnám hogy aktív ékszakai életet élünk.Csenge szigorúan 3 óránként követeli a kaját Somának pedig mindig pont szopi alatt jut eszébe hogy "Anyaaaaaa feküdj mellém" és ezt képes addig üvöltözni míg az összes gyermekünk fel nem kel és üvöltözik Somával.
Az estéink is sokszor még megoldatlan logisztikai gubancok. Első héten nem volt olyan nap hogy mind a 4 gyerek fürdött volna. Valaki mindig kimaradt.S ezen elmélázva tegnap arra jutottam hogy lehet hogy ez a "valaki mindig kimarad" már mindig így lesz? Már látom is magam előtt a nyaralásokat ahol állandóan valamelyik csemeténket keressük, az iskolai ünnepélyeket ahol csak a mi gyerekünkről maradt le a szép ruha, családi összejöveteleket ahonnan -ráverve a bátyámékra(ami nem kis teljesítmény)- mindig mi fogunk elkésni.
Egyébként is félelmetes vonzatai vannak a nagycsaládos létnek:
1. Körömvágás: Nemrég kérdezte valaki hogy utánaszámoltam-e mennyi körmöt kell rendszeresen vágnom. Hát 80 köröm+ a sajátjaim, az rengeteg. Amúgy is utálom ezt csinálni mert az én gyerekeim végigüvöltik, nyavalyogják, harcolják ki-ki a saját vérmérséklete szerint én pedig zsarolok, kiabálok , könyörgök épp aktuális vérmérsékletem szerint.
2. Elindulás: Hát ez eddig is sarkalatos pontja volt az életünknek. Mire mindenkinek sikerül menetkész állapotba kerülni általában én már úgy leizzadok, hogy nem is hordok már pulcsit évek óta, apa tajtékzik, és folyamatosan emelt hangon cseszegetjük egymást és utódainkat felváltva. És ha mindenki kész akkor -a nagy számok törvénye szerint -tutira valakinek kakilni kell. Arról nem is beszélve, hogy ha elindulunk 10 percen belül biztos hogy vissza kell fordulnunk valamiért. Legutóbbi ilyen esetnél megfigyeltem hogy a Lotti( kutyánk) már el sem mozdul a kapuból mikor elmegyünk mert tudja hogy mindjárt szitkozódva futok vissza.
3.Kaja: Már kezdem felfogni "kiesznek minket a vagyonunkból" kiszólásnak a jelentését. Ha csak a nasik szintjén maradok már az is kisebb vagyon ha csak 4 valami kis "semmiséget" veszek. Ha pedig nagyobb finomságba ruházok nagyon gyorsnak és leleményesnek kell lennem hogy nekem is jusson belőle. Igaz nálunk nem kell sokat könyörögni a gyerekeknek egy kis finomságért. A Réka egyébként a legutóbbi vásárlásunkkor megjegyezte: Úgy sajnálom azokat a gyerekeket akiknek az anyukájuk nem szereti az édességet. (erre megjegyezném hogy azok az anyukák biztos nem cipelnek 15 kg felesleget magukon, és ők meg engem sajnálnak hogy én viszont igen)

Tudnám még sorolni de nem akarok károgni hiszen ott van az érem másik oldala: Imádom amikor leülünk a nagy családi kajálásra és mindenki egyszerre beszél, mikor teljes egyetértésben játszanak együtt, mikor megszeretgetik, biztatják egymást. ...stb
Azért az vicces volt mikor 1 héttel Csenge születése után bekopogott a népszámlálási biztos és azt kérdezte: zavarhat-e 10 percre. Én mosolyogva mondtam hogy persze, de 45 perc múlva mikor a 6-ik kérdőívvel is végeztünk, már egyikünk sem mosolygott

Utolsó szülés utáni hangulatban

Igeeen! Túl vagyok rajta, s bár arra számítottam hogy az utolsó várandóságom végét és a szülést majd valamiféle könnyes áhítatban élem meg kiélvezve minden percét, ebből csak a könnyek jöttek be. Az igazság az hogy meg kell állapítanom, hogy nem 37 évesen kell szülni. A többi szülésem közben nagyjából tudatosan bírtam követni az eseményeket és felfogtam hogy az a jó ha fáj és ezzel csak a babámhoz kerülök egyre közelebb. Most a vajúdás felénél már olyan gondolataim voltak, hogy mit keresek én itt, ki akarok szállni, hagyjon mindenki békén (persze legfőképp azok a hülye fájások). Persze azért a végére összekaptam magam és még meghatódni is bírtam (főleg mikor megtudtam hogy végre sikerült gátvédelemmel szülni).
A jósolt 3500 gr helyett 4200 grammal és 57 cm-el érkezett meg Csenge Rozi.
Fel voltam készülve a szülés utáni feketelevesre is: mint negyedszer szülő tisztában voltam azzal hogy a méhösszehúzódások minden eddiginél durvábbak lesznek, hogy a szoptatás egyáltalán nem fájdalommentes az elején, hogy a bedurrant kőkemény mellek miatt megint nem lehet hónapokig hasra feküdni stb., de hogy bár gátsebem nincs de minden egyéb porcikám (olyan is amiről eddig nem is tudtam hogy létezik) fáj, sajog, összehúzódik és hogy mindezt 37 évesen sokkal nehezebben tolerálom, ez már nekem is sok(k).
Elolvasva az eddigieket rá kellett jönnöm, hogy most 1 héttel a szülés után még mindig a hormonok irányítják az ujjaimat. Ígérem pár hét múlva ha már nem káromkodva-vicsorogva hanem mosolyogva szoptatok, ha nem csak a legtürelmesebb telefonálók hívásait tudom felvenni (minimum 6 csöngés míg elérek a telefonomig), ha egy 1 órás sétát már nem 2 órán keresztül pihenek ki akkor ismét billentyűt ragadok és szépeket is írok.
Azért akadnak pozitív gondolatok. Annak ellenére hogy Csenge válla megsérült a szülés közben és a szemére is összeszedtünk valami bacit a kórházban elég csak ránéznem a mi óriás babánkra és teljesen elolvadok. Gyönyörű erős kislány és már most tisztában van vele hogy 4. gyerekként kellően nagy hanggal kell kiharcolnia a figyelmet népes kis családunkban. Figyelemben egyébként nincs hiány. Mindenki nagyon lelkes és állandó esti vitatéma, hogy kinek mennyi ideig volt már a kezében a hugija. Az esték egyébként elég ziláltak. Még nem igazán sikerült összehangolnom a 4 csemete esti programját , de rajt vagyok a témán (már az is megfordult a fejemben hogy mi lenne ha minden este csak 1 gyerek fürödne, de ehhez inkább csak végső esetben nyúlok). Egyébként Fecóval még mindig minden nap rácsodálkozunk: Jé, nekünk tényleg 4 gyerekünk van?

34. hét

Segítség! Már csak 6 hét és én még mindig úgy érzem nem vagyok felkészülve. Amúgy tényleg nem vagyok felkészülve, mert azon kívül hogy a múlt héten kifestettük a szobát és összeraktuk a kiságyat addig sikerült eljutnom hogy előkotortam a padlásról azt a pár babaholmit ami még megvolt. Bizony nem véletlen kaptam azt a V betűt a terheség elején. Komolyan így a vége felé minden nap estére megerősödik bennem a tudat, hogy öreg vagyok már ehhez az egészhez. Aztán mikor reggel kikanalazom magam az ágyból és bár mamut tempóban de újúlt erővel vetem bele a napi teendőkbe magam megint igazán optimistán látom a dolgokat.
Egyébként igyekszem kiélvezni az utolsó várandóságomat. Jelentem eddig csak 7 kilót híztam (igaz a hajam levágattam szinte kopaszra úgyhogy -1 kg annak is betudható), komolyabb problémáim eddig nem voltak és csudajó újból érezni ahogy növekszik bennem egy új élet. Bár a napi és éjszakai aktivitásából egyre inkább arra következtetünk, hogy Csengénk egy második kis örökmozgó Csongor lesz, bízunk benne hogy születési súlyában igyekszik lányos méreteket produkálni.
Most be kell fejeznem mert Fecó bevállalta mára Csongor 4 barátját (+ egy kishugit)ittalvós bulira. Most állítólag fárasztani vitte őket(bringa+íjászat) ezzel próbálva biztosítani az éjszakai viszonylagos nyugalmunkat. Mindjárt beállítanak, az összesen 8 gyerek és a lefárasztott apuka és követetlik a gofrit amit ígértem és aminek persze még neki sem álltam. Mivel én most önző 8 hónapos kismama vagyok a gofri után, 6-8-ig lelépek jógázni benne hagyva apát a pácban, így legalább az ő éjszakai jól alvása biztosítva lesz.

Anyák napi gondolatok

Tudom hogy nagyon elcsépelt, de az anyaság hihetetlenül átgyúrja az embert. Soha nem felejtem el pár hónappal Réka születése után megnéztem egy vészhelyzet epizódot ami egy beteg gyerekről szólt.Hangosan zokogtam rajta s közben úgy éreztem nem vagyok normális. A minap kivételesen volt időm és hangulatom mozizni, és mikor már mindenki aludt elővettem régi kedvencemet Tarantinó klasszikusát a Kutyaszorítóbant. Nem láttam ezer éve, s míg régen nagyon jól szórakoztam és néztem meg többször is a naturalistán durva részeket is, most azon kaptam magam hogy viszolygok és egyfolytában azt mormogom, hogy azért ez dúúrva.
Aztán azt gondoltam most csak az anyuci beszél és gondolkodik bennem és kétségbe esetten követelem vissza az igazi önmagamat. Vagy ez a skrizofén állapot most már mindig így lesz? És akkor még nem is voltam terhes. Most már bölcsebb vagyok, és a terhesség alatt eszem ágában sincs előző életem nagy kedvenceit nézegetni (talán a gyalog galopp belefér). Ebben az időszakban elég egy reklám egy tündibündi babával és (főleg, ha még egy kutyakölyök is ugrál körülötte) és könnyekig hatódom.
Az idén Rékáék osztályában a tanító néni úgy döntött már nem tartunk anyák napját. Ezen felbuzdulva Réka és a barátnői összedugták a fejüket és ők négyen teljes titokban(csak az apukákat beavatva) összeállítottak nekünk egy anyáknapi műsort. Olyan jól sikerült, hogy mi anyukák tényleg nem sejtettünk semmit az utolsó pillanatig és bizonyára nem úsztam volna meg a könnyeket ha Soma nem ellensúlyozza az emelkedett hangulatot. Mivel látta a lányok készülődését mindenképpen részt akart magának a diadalból s a sebtében magára kapott pókember jelmezben áhítatos arccal, teljes fegyverarzenállal, és kisdobos övvel felszerelkezve állt be közéjük s vágott hülye arcokat az egész műsor alatt. Nagyon jól esett, hogy Rékának ennyi munkát megért az hogy nekem kedveskedjen és hamar felülíródott bennem anyai skrizofénia elmélet. Másnap Csongorék anyáknapi műsora következett.Tavaly egy 150 kg-os nagymama mellett ültem, (a nagymama inkább rajtam mint mellettem),- és csak arra tudtam gondolni mikor lesz már vége, hogy újra levegőt vehessek - így az idén nem vártam nagy lelkesedéssel. Amúgy sem tudom átengedni magam az érzelmeknek ezeken az ünnepélyeken, mert együtt izgulok a gyerekemmel azon hogy ne izgulja agyon a dolgot. Idén valószínű már rendesen dolgoznak bennem a hormonok, mert annak ellenére, hogy az egy négyzetméterre jutó szülők és nagyszülők száma most is 5 körül volt, már az első Halász Judit számnál sűrűn pislogva nyeltem a könnyeimet.A legdurvább viszont az ahogy visszafoghatatlanul elindult a könnyem az "Este jó, este jó este mindig jó apa mosdik anya főz együtt lenni jó" sorok elhangzásakor.?!?

április

Ma nagyon korán kelltem, hogy tanuljak mielőtt felkelnek a gyerekek, ugyanis csütörtökön vár rám egy vizsga az adótanácsadóin, ami egyenlőre úgy érzem hogy nagyon nagy égés lesz(szóbeli). Rájöttem hogy muszáj tanulnom mert nem fog bejönni a "terhesen szánalmat kelteni" projekt, ugyanis így a terhesség 16-17 -ik hetében egy amúgy is kissé kerek kismama úgy néz ki mintha amúgy szimplán egy kövér nő lenne. Bár már gondolkodtam rajta hogy egy olyan tételnél mondjuk, hogy "adózás rendje, titokvédelem" hogy tudnék a terhességemre kanyarodni, mégis úgy döntöttem hogy kénytelen leszek tanulni. Egyébként a nyarat nagyon várom, mert még emlékszem a legutóbbi terhességemre.Soma is ősszel született, és egész nyáron minden szégyenérzet nélkül hordhattam a bikinit, és vonultam a strandon a hasam után büszkén. Hajolgathattam homokozás közben anélkül hogy az itt-ott előbukkanó hurkákkal foglalkoznom kellett volna. Apropó Soma! Tegnap bolondok napja volt, és én most is mint minden évben mindenkit egy jó kis beugratással keltettem( az utóbbi időben már csak úgy van esélyem ha még félálomban vannak ). Somának azt mondtam hogy egy hatalmas dinnye nőtt a kertünkben az éjjel. Miután 20 percen keresztül tapadt az üvegre arra várva hogy meglátja a dinnyét, végre elhitte nekünk, hogy ez csak vicc volt és nagyon megsértődött. Bebújt a takaró alá és onnantól kezdve meg volt pecsételve a sorsom. Később mikor apa elvitte a nagyokat suliba én beültem a klotyóra a telefonommal és sms-eztem épp, mikor Soma benyitott és közölte hogy ő nem megy abban a narágban oviba amit rá adtam és ha nem veszem le akkor bezár a wc-be. Én a telefonomat nyomogatva mondtam neki hogy márpedig abba megy. Ekkor ő a másodperc töredéke alatt kikapta a kulcsot a zárból bevágta az ajtót és mire megszólaltam voln a már be is zárta kívülről. Kikiabáltam, hogy oké Soma jó vicc volt de akkor most nyisd ki. Ő is úgy gondolta, hogy ennyi bünti elég volt és megpróbálta kinyitni, de a kulcs elmozdult, nem sikerült neki és annyira kétségbeesett hogy otthagyott és elkezdett egetverően bömbölni. Szerencsére a telefon még a kezemebn így gondoltam elhasználom a telefonos segítségemet. Mikor felhívtam Fecót, hogy akkor most haza kellene jönnie kiengedni a wc-ből, nevetett egyet és közölte hogy azért kétszer egymás után nem fogom beugratni egy nap és simán le akart rázni. Mikor könyörgőre fogtam és odatartottam a telefont az ajtóhoz hogy hallja hogy üvöltő utódját, már kezdett hinni nekem, de csak úgy jött haza, hogy megígértem agyonvághat ha becsapom. Megrémíthette Soma hangja mert 5 percen belül otthon volt, és miután hosszasan nyugtatta a kicsit engem is hajlandó volt kiengedni a wc-ből(tényleg csak egy rövid cikizés után). Hát így indult az én idei áprilisom és csak remélni tudom hogy jobb lesz a folytatás. Holnap Fecó 40 éves lesz és nagyon meg szeretném adni a módját a köszöntésnek, persze nem túlhangsúlyozva a 40 komolyságát, hisz még emlékszem az én 35-ik paráimra.

Nevem is van!

Tegnap eljutottam a védőnőhöz és miután túljutottunk az összes kínos kérdésen és megtörtént
a szembesülés is a mérleggel(közel annyi vagyok amennyivel a Rékával kórházba vonultam szülni:(), elővett egy piros ceruzát és a terhességi könyvem elejére mint egy skarlátbetűt felírta a következőt:
"V" idős multipara

Tök jó hogy ilyen szép nevet adnak a sokat szülő öreg anyukáknak, de az előző bejegyzésemben felsorolt mindennapi paráim fényében ez igazán viccesen hat.
Azóta egyfolytában a Paraszt című Cseh Tamás dal motoszkál a fejemben

"Lehet az is, nem is tudom,
csak itten megvagyok,
köszönöm szépen, jó urak,
hogy névhez is jutok,
Nevem is van és táncolok,
azonkívül földet túrok
Na jó, paraszt vagyok."

Egyébként sokkal jobban vagyok, már látom az alagút végét. Most pedig ezerrel a farsangra koncentrálok, mert ma lesz a nagy nap és még egy oroszlánfarkat rögzítenem kell a testéhez. s félek öreg remegő kezemmel kétszer annyi ideig tart mint egy ifjú anyukának.

Még nagyobb család leszünk

Bár úgy terveztem várok még pár hetet azzal hogy világgá kürtöljem szürke hétköznapjaim legújabb hírét, mégis megteszem mert iszonyatos szarul vagyok és imádok panaszkodni.
Szóval már megint babát várok. Igen, majd 37 évesen 3 energiabomba gyerek 1 örökmozgó férj és 1 egyre kevésbé örökmozgó kutya mellé, úgy döntöttem jöjjön aminek jönnie kell. Nem mondom hogy repestem a boldogságtól mikor megláttam a két csíkot a teszten, de azért azt hamar eldöntöttük, hogy ha már így alakult nem állunk a sors útjába.
Miután már orvos által igazoltan is terhes voltam gondoltuk megosztjuk a gyerekkel is nagy hírt.
(Igazából izgultam hogy mástól tudják meg, ugyanis míg Fecó betartotta hogy nem szólunk senkinek amíg a gyerekek nem tudják azért én a fél városnak megsúgtam teljes titoktartást kérve és egyenként biztosítva mindenkit hogy csak nekik mondtam el)
A gyerekek hál istennek egyből lelkesedtek és viszonylag hamar megegyeztek, hogy csakis kislány lehet. Réka be is vonult a szobájába az utónévkönyvvel a hóna alatt, s csak akkor dugta ki a fejét mikor Soma óriási zajjal gurult le egy emeletnyi lépcsőn, akkor is csak azért hogy lekiabáljon nekünk: "Minek nektek még egy gyerek ha még erre se tudtok vigyázni?"
Másnap ebéd után Soma felémfordult szétfeszítette a számat és azon a magas éles hangján bekiabált a számba: "Finom volt az ebéd kisbaba?"
Lehet hogy korai volt Somát beavatni, ugyanis azóta minden nap megkérdezi mekkora most a baba és mikor bújik ki. Fecó pedig folyamatosan a használtautó. hu -n lóg, hogy vajon milyen jármű van a piacon amibe 2+4 fő plusz egy kutya és a csomagok kényelmesen elfér, és nem kisbusz kategória.
Egyébként cefetül vagyok hányok és alszok és parázom egész nap. Parázom az influenzától, a hízástól(amivel amúgy is jól állok a tavalyi sikertelen fogadalmak után)attól hogy majd' hatvan évesek leszünk mikor a kicsi érettségizik, a kakáspelenka-éjjeliműszak-bébikajakutyulás szentháromságtól és parázom az egésztől úgy ahogy van. Az orvosom szerint azért visel meg ennyire ez a terheség mert nem vagyok már 23 éves. Mondanom se kell milyen jól esett és tényleg csak kicsit csikorgott a fogam mikor rámosolyogtam búcsúzáskor.
Egyébként meg vannak azért pozitív gondolatok is. Hihetetlen, de várom a szülést, mert az semmihez nem fogahtó élmény, várom a szoptatást, mert azt is imádtam, és ha túl leszek ezen a para-korszakon biztos eszembe jut még egy két jó dolog és meg is írom. Most azonban sajnálom magam és számolom a napokat a 12 hét végéig. Utána csak jobb lesz.