Egy osztálytalálkozó margórája

Tuti recept a negyedik X parára:


1. Végy
         egy általános iskolai osztályt,
         egy különtermet egy jó kis étteremben,
          két tanárnénit. 
2. Szervezz egy osztálytalálkozót a közelgő szülinapod elé három héttel
3.Dőlj hátra és nevess, sírj, élvezd,.....  szóval töltekezz.


Kizárólag akkor működik, ha a hozzávalók kifogástalan, átlagon felüli minőségűek. Ja hogy ilyen nem jut mindenkinek? Szívás.
Nekem ilyen jutott, és el nem tudom mondani mennyit kaptam az estétől. Az egytől egyig mind különleges negyvenes sorsát életútját és a két fantasztikus pedagógust hallgatva, nosztalgiázva észrevétlenül szívódott fel a szülinapi parám, főleg miután egybehangzóan konstatáltuk, hogy nálunk tényleg senki nem változott semmit valószínű azért mert mi egyszerűen nem öregszünk.
 S bár a meséljünk magunkról programot már nem cigiszünetek, hanem  pisiszünetek szakították meg, azért az olvasó szemüvegek még nem játszottak, és ha jól láttam egy fogsortartó- vagy gyógyszeradagoló doboz sem került elő.

Kedd este az ágyban

Előzmény 1.: Fecó és én is olvasószemüvegre ítéltettünk, de még a tagadás fázisban vagyunk a gyászmunkában így nem kapkodjuk el a szemüveg beruházást.
Előzmény 2.: Fecó és én is kifogytunk az olvasnivalóból így bízva nagylányunk ízlésében elfogadtuk a felajánlott "irtó jó" könyveit.

Majd egy hétköznap este létrejön a bizarr jelenet a hálószobánkban.A két negyvenes tisztes őszes halántékkal és totál kinyújtott karral tartva az ifjúsági fantasy-t és a legújabb(még csak előrendelés útján beszerezhető) Leiner Laura könyvet röhög magán.Majd miután biztosítják egymást hogy milyen vacak az olvasnivalójuk, szótlanul mélyednek újra a sorok közé........

"Nekem minden jel"

Szomorú és nem annyira szomorú aktualitása van mostanság az életemben egy bizonyos szektának. Direkt írom így mert utálják ha így hívják őket, és én most ilyen gonoszkodó hangulatban vagyok.
Meghalt a fiam egy osztálytársának az édesanyja. Erre nincsenek szavak. 41 éves volt és szerette a férjét és a gyermekeit. S ennél több nem is derült ki róla a temetésén. Megtudtunk viszont nagyon extrém dolgokat a názáreti Jézusról, a forró lángnyelvek övezte pokolról, és arról hogy a hozzá nem értés, nem akadálya a szónoki szerepben való tetszelgésnek.
Én azért mentem a búcsúztatásra, mert ha felületesen is ,de ismertem, mert egyidősek vagyunk, mert anyukák vagyunk és a  halálhíre mélyen megrendített., és szerettem volna szépen csendben meggyászolva elbúcsúzni tőle. Ezt aztán meg is tettem itthon egy mécsessel és az Örökre szépek című dallal.....

Kapcsolatom a szektával több mint húsz éves. 16 éves koromban elvette, megrágta majd kiköpte az LLB-met.
Soha nem tudom meg hova vezetett volna a barátságunk, ha nem szól közbe a gyülekezet. Ennek azért van aktualitása, mert most szervezem az osztálytalálkozónkat és felvettem a kapcsolatot vele. A levélváltásunk után pedig napokig agyaltam ezen..........


Nagy nyolcvanas évek underground zene rajongó vagyok. Első számú kedvencem mai napig a Neurotic. Pajor Tamás úgy tud játszani a szavakkal mint senki. Egy Romhányiba oltott Ady aki megtanította nekünk hogy a rockandroll az nem egy tánc. Neki valószínűleg az életét mentették meg a hittársai, de én akkor is nehezen emésztettem meg a megtérését. Most nem tudom mi történt de előbújt a csigaházból és előrukkolt egy tök jó kis számmal igazi utánozhatatlan Pajor-os szófordulatokkal. Komolyan könnyekig hatódtam mikor meghallottam a rádióban, főleg mikor elcsíptem a tévében is egy interjút ahol előadta egy hihetetlen versét, úgy hogy még a Fábry sem tudta félbe szakítani.

Szóval ilyen rövid idő alatt ennyiszer beléjük szaladni már olyan szürreális élmény ami írásra késztet, még mielőtt mást képzelnék a dologba..........

Új élet

Többek között ezért nem lesz több gyerekünk. Rohadt nehéz ez az elválás dolog. Rendesen megszenvedem. Egyenlőre csak én, de tudom hogy pár nap múlva Csenge lelkesedése is alábbhagy ovi ügyben és amint rájön, hogy ez már minden nap így lesz,elkezdődnek a reggeli harcok.
Ez volt a harmadik nap de majd megszakadt a szívem mikor beengedtem a kis angyalarcú terroristák közé ma reggel. Oké, rendes alapkiképzésben részesült a tesói által, de azért én mindig egy sikításnyira voltam tőle.Anyósom fogalmazta meg nagyon jól miszerint a születés után ez lehet a legnagyobb trauma egy kisgyerek életében, a leválás utolsó lépése. A későbbi nagy változásokra már jobban fel lesz vértezve.

 Ahogy öregszem már egyáltalán nem szoktam siettetni a dolgokat, de most nagyon szeretnék pár hónappal később lenni. Néhány órára én is kóstolgattam a munkát. Pont olyan volt mintha múlt héten hagytam volna abba. A portás is ugyanaz és a "miért nem vihetem be a biciklimet az irodaházba" vitánkat is mintha csak tegnap függesztettük volna fel. Szóval tudom hogy közhely de félelmetes gyorsasággal repült el ez a három év. Hát még a tizenöt amit pont ma töltöttünk be a házasságunkban.
Azért jó dolog visszakapni a pillanatokat mikor magamban biciklizek, ügyet intézek, vagy csak bambulok ki a fejemből és a szomjoltás-seggtörlés-orrfújás szentháromsága kizárólag a saját szükségleteim szintjén érint.

Erdélyi útinapló 3.

2014.07.25. péntek
Az utolsó napunk előtti este kifaggattuk a helyieket hol, tölthetnénk el egy laza napot a közelben és a felsorolt lehetőségekből mindjárt lecsaptunk a pisztráng horgászat lehetőségére. Legjobban persze Csongor volt felvillanyozva. Nem kellett sokat várni, mert a mindössze 30 kilométerre lévő Vármezőre hamar odataláltunk. A patakból felduzzasztok tavak partjára épült halászcsárda, nagyon jó marketing fogást talált ki a környékbeliek és a turisták szórakoztatására. Potom pénzért horgászbotot és csalit lehet bérelni, s máris indulhat a móka. A siker garantáltan nem marad el. A fiúk alig 1 óra alatt 6 gyönyörű pisztrángot fogtak. Csengét egy jó kis játszótér, engem Rékával pedig a körülöttünk magasodó Hargita látványa nyűgözött le. Csongor kicsit nehezen viselte, hogy szokásával ellentétben itt nem engedheti vissza a kifogott halat, mert az szigorúan tilos volt. Ez persze leginkább a halak védelmében van, mert a sok béna alkalmi horgász eszméletlen károkat okoz szegény állatokban a hozzá nem értéssel beakasztott horgokkal. A több sebből vérző szerencsétlen párák visszaengedésével, csak a szenvedésüket nyújtanák. A kifogott halat meg kell vásárolni kilónként 25 lei-ért ami 1750 Ft-ot jelent. Halakkal, sikerélményekkel és kellemes emlékekkel megrakodva indultunk haza. Már majdnem hazaértünk, mikor felfedeztem az útikönyvben, hogy a szomszédos faluban Kibéden egy kis posztóüzem működik, családi vállalkozásként, amit meg lehet látogatni. Hamar rátaláltunk, s mivel Csengét nem nagyon kötötte le egy üzemlátogatás lehetősége a fiúkkal együtt a helyi játszóteret fedezte fel. Én Rékával végigjártam és ámulva hallgattam a tulajdonos idegenvezetését. Láttunk majdnem száz éves gépeket, megtudtuk, hogy mi az a nyüstölés, és teljesen elvarázsolódtunk. Ezek után érthető, hogy mikor már majdnem hazaindultunk nem bírtam ki, és visszafordítottam a családot az üzemhez. Utolsó napunk lévén összekapartam a még mozgósítható euró és forint készleteinket, és kemény alku után tudtam vásárolni, egy gyönyörű gyapjú pokrócot ami, az általunk megtekintet gépeken készült 100 százalékban helyi birkák gyapjából.
A búcsúvacsoránk babgulyás volt és fánk. Nagyot néztünk mikor, kanál helyett villával volt tálalva, aztán hamar kiderült, hogy Erdélyben a gulyás egyáltalán nem leves. Az egész egy finom fűszeres, húsos-babos sóletre hasonlított. Fecó kisütötte a 4 pisztrángot, de nem sok fogyott belőle, mert a gulyás iszonyú laktató volt. Csenge mondjuk nagy halimádó, így ő be is nyomott 1 egész halat egyedül.
Az este méltó lezárása volt a férfi vízilabda válogatott döntőbe jutása. Úgy láttam a szokásosnál is emelkedettebb hangulatba hozta Fecót a tény, hogy az izgalmas meccset Székelyföldön, és két literes hargitai sört szopogatva izgulhatja végig. Mindenestre érdekes volt az elcsendesedő falu, trágya és fűszer illatú estéjébe időközönként belehasító öblös GÓÓÓÓÓÓÓL !!!!


2014.07.26. szombat

Hazaindulásunk reggelén igazán sajgó szívvel tuszkoltuk a csomagjainkat az autóba.  Szeretek utazni, de akárhol nyaraltunk eddig, nekem egy hét után már mindig hazamehetnékem volt. Most azt éreztem, hogy még nagyon sokáig bírnék maradni.                    

  A csendes nyugalom, a napok békés ritmusa, ami az itteni életet jellemzi teljesen elvarázsolt. Reggeli kakaskukorékolás, majd a csorda elindulása, a déli harangszó, az esti csorda bevonulás, majd a fiatalok összeülése az „üzlet” előtt keretet adtak a lassan csordogáló napoknak.

Magasra rakott szénás szekerek, út szélén kaszáló férfiak, padokon összeülő asszonyok,  acsarkodó kutyák. Képek, illatok és élmények, amik kitörölhetetlenül belénk ivódtak.

Közben learatták a búzát, elbúcsúztattak egy falubeli 72 éves embert harangszóval, virrasztással, az egész falu részvételével zajló református temetéssel. Tették a dolgukat csendben, egyenes derékkal, s azzal az egyedülálló székely huncutsággal a szemükben.

Nagy élmény volt. A Csík-vidék s Kézdivásárhely környéke most nem fért bele, ugyanúgy ahogy a Maros völgye sem, vagy Torda és az Aranyos völgy. Nem is baj, így van ürügyünk, hogy visszatérjünk. Mert visszajövünk, azt már eldöntöttük. Ahogy minden magyar embernek el kellene jönnie ide egyszer.
A hazaút már mondhatjuk, hogy rutinból ment. Sikerült a kábé hatvan kilométer hosszú titkos autópálya szakaszra is rátalálnunk(se a térképen, se a GPS-en,se útjelző táblákon nem jelölik), ami mondhatom, hogy az út csúcspontja volt. A légkondink ekkor már csak félig meddig működött, ami azért volt jó, mert nem kellett pisi szünetet tartani, hisz kiizzadtunk mindent (csak Csenge és a plüss macija pisilt egyszer Makónál). Egyhuzamban nyomtuk le a távot Szegedig, majd megérkezve, a Balázsékat is mozgósítva, egyenesen a Tisza partra vettük az irányt. Ilyen jól még nem estek a hűs hullámok. A gyerekek éhséget, fáradtságot 8 órányi izzadást feledve élvezték a fürdést az unokatesókkal.
Mikor 2 nap múlva Szegedről megérkeztünk, Veszprém határába érve a kilométeróránk éppen átlépte a 2400- ik  kilométert.