Ha esetleg úgy alakul, nem lehetne meghirdetni az érettségi felügyeletet civileknek?
Rengeteg munkanélkül maradt ember van, aki talán megbirkózna a feladattal, hogy az idejét 10 olyan gyerekkel egy teremben töltse, akik majd' két hónapja a könyveikkel összezárva készülnek az érettségire. Lehet, hogy elvállalná pár szabadnapos bolti pénztáros, rendőr, postás vagy akármelyik átlagember, aki teszi a dolgát, ha szükség van rá.
De hogy rengeteg szülő is szívesen jeleskedne (természetesen önkéntes alapon) az érettségi felügyelőség félelmetes posztján, abban tuti biztos vagyok. Csak legyünk már túl rajta ........
2020. április 21., kedd
2020. március 27., péntek
12. nap
Mennyire átértékelődnek a dolgok.
Nem gondoltam volna pár hónappal ezelőtt hogy a földöntúli boldogság szinonimája nekem egy "megjelölés készként" ikonra kattintás által generált "eztismegcsináltukvazze" érzés lesz.
Azt sem gondoltam, hogy úgy ki tud fogni rajtam egy origami feladat, hogy gyermekem a papírhajtogatás tudománya helyett, a káromkodás kifinomult művészetében lubickolva élvezze a közös anya-lánya programot amit ez az új online élet kényszerít ránk.
Nehéz higgadtnak maradni, nehéz megőrizni a humorérzékünket, nehéz nem agyon aggódni magunkat, nehéz nem üvöltözni egész nap........
Még csak a 12. nap ebben a feje tetejére állt világban és elmondhatom hogy velem ellentétben a gyerekeink várakozásainkat felülmúlva viselik a sorsukat.
Már megkaptam Csengétől milyen csapnivaló tanítónéni is lennék én. Pedig nagyon igyekszem, de soha nem a türelem volt a fő erényem.
Próbálom ezt a napirend dolgot is kivitelezni. Nem tudom, az ér, hogy minden nap 11 körül kezdek el üvöltözni? És az hogy szabályos időközönként nekiesek a lakás valamelyik elhanyagolt részének?
Az "azt játszom hogy tanító néni vagyok" sikertelensége nem vette el a kedvem, így azt is előszeretettel játszom el hogy fodrász vagyok. Csongort lenyírtam kopaszra, Rékának szőke hajat festettem (na jó csak megpróbáltam igazából nem nagyon sikerült), Csenge lépcsőzetesen vágott hajat szeretett volna és össze is hoztunk neki Rékával olyan szép nagy lépcsőket hogy most már inkább rövid hajat szeretne......
Az önkéntes karanténunk abszolút pozitív folyománya viszont, hogy Csenge megtalálta az én harminc év körüli gyerekkori levelezésemet és üres levélpapírjaimat és belevetette magát a levélírásba. Ceruzával, igazi papírra, édesen pöszén kerekített betűkkel levelet írt a barátnőjének. Rég láttam annyira boldognak, mint mikor ma megérkezett a várva várt válasz. Annyira cuki volt ahogy a feldíszített borítékot a tenyerén tartva, mély áhítattal vonult el a szobájába olvasni.
Nem gondoltam volna pár hónappal ezelőtt hogy a földöntúli boldogság szinonimája nekem egy "megjelölés készként" ikonra kattintás által generált "eztismegcsináltukvazze" érzés lesz.
Azt sem gondoltam, hogy úgy ki tud fogni rajtam egy origami feladat, hogy gyermekem a papírhajtogatás tudománya helyett, a káromkodás kifinomult művészetében lubickolva élvezze a közös anya-lánya programot amit ez az új online élet kényszerít ránk.
Nehéz higgadtnak maradni, nehéz megőrizni a humorérzékünket, nehéz nem agyon aggódni magunkat, nehéz nem üvöltözni egész nap........
Még csak a 12. nap ebben a feje tetejére állt világban és elmondhatom hogy velem ellentétben a gyerekeink várakozásainkat felülmúlva viselik a sorsukat.
Már megkaptam Csengétől milyen csapnivaló tanítónéni is lennék én. Pedig nagyon igyekszem, de soha nem a türelem volt a fő erényem.
Próbálom ezt a napirend dolgot is kivitelezni. Nem tudom, az ér, hogy minden nap 11 körül kezdek el üvöltözni? És az hogy szabályos időközönként nekiesek a lakás valamelyik elhanyagolt részének?
Az "azt játszom hogy tanító néni vagyok" sikertelensége nem vette el a kedvem, így azt is előszeretettel játszom el hogy fodrász vagyok. Csongort lenyírtam kopaszra, Rékának szőke hajat festettem (na jó csak megpróbáltam igazából nem nagyon sikerült), Csenge lépcsőzetesen vágott hajat szeretett volna és össze is hoztunk neki Rékával olyan szép nagy lépcsőket hogy most már inkább rövid hajat szeretne......
Az önkéntes karanténunk abszolút pozitív folyománya viszont, hogy Csenge megtalálta az én harminc év körüli gyerekkori levelezésemet és üres levélpapírjaimat és belevetette magát a levélírásba. Ceruzával, igazi papírra, édesen pöszén kerekített betűkkel levelet írt a barátnőjének. Rég láttam annyira boldognak, mint mikor ma megérkezett a várva várt válasz. Annyira cuki volt ahogy a feldíszített borítékot a tenyerén tartva, mély áhítattal vonult el a szobájába olvasni.
2020. január 8., szerda
Nincs többé
Nincsen halkan, puhán szuszogó hajnal
Álmos reggel farokcsóváló zajjal
Nincs indulás bús szemekkel kísérve
hazatérés örömünneppel körítve
Nincs helye utolsó falatjainknak
Csenge bársonyfülbe súgott titkainak
Kihűlt a hely a kedvenc tuja alatt
A vacsora befejezetlen maradt
Nincsen a tavaszi napsugarat kergető
Nincs a nyári estéken hullámokat szelő
Nincs őszi falevélben Somával hempergő
Nincs a téli estéken békésen szendergő
Nincs többé a plusz egy fő Réka osztályában
Állandó vezetője a régvolt túráknak
Nincsen többé a mindenkit megszelídítő
Csongor ovis rajzán a legelső szereplő
Nincs többé ki segített jó szülővé lenni
feltétel nélkül igazán nagyon szeretni
állandó rohanásban néha meg- megállni
Nincs többé, ki tanított falkavezérré válni
Álmos reggel farokcsóváló zajjal
Nincs indulás bús szemekkel kísérve
hazatérés örömünneppel körítve
Nincs helye utolsó falatjainknak
Csenge bársonyfülbe súgott titkainak
Kihűlt a hely a kedvenc tuja alatt
A vacsora befejezetlen maradt
Nincsen a tavaszi napsugarat kergető
Nincs a nyári estéken hullámokat szelő
Nincs őszi falevélben Somával hempergő
Nincs a téli estéken békésen szendergő
Nincs többé a plusz egy fő Réka osztályában
Állandó vezetője a régvolt túráknak
Nincsen többé a mindenkit megszelídítő
Csongor ovis rajzán a legelső szereplő
Nincs többé ki segített jó szülővé lenni
feltétel nélkül igazán nagyon szeretni
állandó rohanásban néha meg- megállni
Nincs többé, ki tanított falkavezérré válni
2019. november 26., kedd
Negyvenöt
Úgy döntöttem elengedem ezt a számolgatás dolgot.
Kezdtem a kalóriákkal, aztán a testsúly kilogrammjaimmal, és most érzem úgy, hogy akkor én köszönöm, de nem tartanám számon tovább a születésnapjaim számát.
Tök jól vagyok. Minden előzetes híresztelés ellenére nem vészes ez a menetelés az ötven felé.
Lassan túl vagyok a fiatalságom elgyászolásán is.
Megvolt, mikor büszkén zsebeltem be a sziákat a fiatalka eladóktól, mert elhittem hogy komolyan gondolják. Aztán rájöttem, hogy ez a szánalomtegezés mennyire sértő és akkor kicsit durcás lettem. Azóta tudok neveti rajta, mióta rákérdeztem Réka lányomnál, aki gimnazistaként a nyarat végig vendéglátózta, hogy ő vajon miért tegezi a 40 körüli nőket a strandbüfében. Azért, mert ez a mi vagány korosztályunk tök fiatalos (és igen ebben a válaszban bíztam), vagy azért, mert fel akarja dobni a napjukat.
A válasza annyira sarkos volt, hogy még én is ledöbbentem. Naná, hogy szánalomtegezés, ami persze eredhet abból, hogy jó fej akar lenni velük, de sokszor már a köszönés előtt rávillanó szikrázó női tekintetből veszi, hogy mindenkinek sokkal jobb lesz ha eljátszák, hogy anyuci milyen fiatalos sőt biztos a nővére, az oldalán nyavalygó kisembernek. És mikor sajnálkozva a szemembe mondta, hogy igen anya veled is ezért csinálják,,,és igen ez elég vicces... (Erre én büszkeségem utolsó morzsáit szedegetve: de hát engem múltkor tényleg a nővérednek néztek! ), szóval akkor jöttem rá, hogy tényleg mennyire nem fontos ez.
Azóta ha letegeznek, próbálom úgy fogadni, hogy biztatóan mosolyogva nyugtázom hogy, "értem ám! Tudom, hogy tudod.Sőt, tudom, hogy tudod, hogy tudom hogy csak szánalomtegezés, de nem baj". Réka a generációja nevében le is vonta a konzekvenciát hogy, akkor most már tényleg nem tudja mi a jó mert a mi generációnknak nem egyszerű a kedvében járni és ebben azt hiszem, nagyon igaza van.
Kezdtem a kalóriákkal, aztán a testsúly kilogrammjaimmal, és most érzem úgy, hogy akkor én köszönöm, de nem tartanám számon tovább a születésnapjaim számát.
Tök jól vagyok. Minden előzetes híresztelés ellenére nem vészes ez a menetelés az ötven felé.
Lassan túl vagyok a fiatalságom elgyászolásán is.
Megvolt, mikor büszkén zsebeltem be a sziákat a fiatalka eladóktól, mert elhittem hogy komolyan gondolják. Aztán rájöttem, hogy ez a szánalomtegezés mennyire sértő és akkor kicsit durcás lettem. Azóta tudok neveti rajta, mióta rákérdeztem Réka lányomnál, aki gimnazistaként a nyarat végig vendéglátózta, hogy ő vajon miért tegezi a 40 körüli nőket a strandbüfében. Azért, mert ez a mi vagány korosztályunk tök fiatalos (és igen ebben a válaszban bíztam), vagy azért, mert fel akarja dobni a napjukat.
A válasza annyira sarkos volt, hogy még én is ledöbbentem. Naná, hogy szánalomtegezés, ami persze eredhet abból, hogy jó fej akar lenni velük, de sokszor már a köszönés előtt rávillanó szikrázó női tekintetből veszi, hogy mindenkinek sokkal jobb lesz ha eljátszák, hogy anyuci milyen fiatalos sőt biztos a nővére, az oldalán nyavalygó kisembernek. És mikor sajnálkozva a szemembe mondta, hogy igen anya veled is ezért csinálják,,,és igen ez elég vicces... (Erre én büszkeségem utolsó morzsáit szedegetve: de hát engem múltkor tényleg a nővérednek néztek! ), szóval akkor jöttem rá, hogy tényleg mennyire nem fontos ez.
Azóta ha letegeznek, próbálom úgy fogadni, hogy biztatóan mosolyogva nyugtázom hogy, "értem ám! Tudom, hogy tudod.Sőt, tudom, hogy tudod, hogy tudom hogy csak szánalomtegezés, de nem baj". Réka a generációja nevében le is vonta a konzekvenciát hogy, akkor most már tényleg nem tudja mi a jó mert a mi generációnknak nem egyszerű a kedvében járni és ebben azt hiszem, nagyon igaza van.
2019. november 15., péntek
Ideje van a búcsúnak
Először a pajkosság tűnt el a szeméből. Még nyár elején, mikor hirtelen leromlott az állapota. A mozgás egyre nehezebben ment és megjelent a fájdalom. De a nyár azért még jól telt.
Ha lassan is, azért az esti fürdőzésekre ledöcögött a Balaton partra.
Ugatott ha szerinte eljött a vascsoraidő, megmorogta a macskákat, vadászott (oké csak lárvákra), Ha vihar jött, akkor pedig jó szokásához híven nyűszítve követelte, engedjük be, hogy megvédhessen minket, ha ránk találna szakadni az ég.
Megkésett vacsorában, kóbor macskákban, lárvákban és viharos éjszakákban a nyáron nem volt hiány, és (ha akkor morogtunk is), most visszagondolva felértékelődik a pár hónappal ezelőtti aktivitása. Mert élt.
Most is lélegzik, eszik, kakil, pisil és alszik. Naphosszat alszik. A szeméből szép lassan minden eltúnik, amitől ő volt a Lotti. A gyermekeink testvére.Nekem az első kutyám. A KUTYA .
Fegyelmezetten tűri a fájdalmat.Az öregedésbe és a betegségbe belefásulva egyre csökönyösebb, konokabb és érdektelenebb. Mi pedig próbálunk minnél több időt vele tölteni és - ki-ki a maga módján - búcsúzkodni tőle.
Sztorizgatunk róla, mellé kuporodunk, régi fotókat nézegetünk, emlékezünk és szinte epekedve vágyjuk hogy legalább egyet vakkantson. Önző módon kívánjuk, hogy megnyalja a kezünket, keresse a társaságunkat, kaját kunyizzon az asztalnál, szóval velünk foglalkozzon úgy ahogy azt 13 és fél évig olyan odaadással és olthatatlan szeretettel tette.13 és fél év. Soha nem gondoltam volna hogy ilyen rohadt nehéz az elengedés...
Ha lassan is, azért az esti fürdőzésekre ledöcögött a Balaton partra.
Ugatott ha szerinte eljött a vascsoraidő, megmorogta a macskákat, vadászott (oké csak lárvákra), Ha vihar jött, akkor pedig jó szokásához híven nyűszítve követelte, engedjük be, hogy megvédhessen minket, ha ránk találna szakadni az ég.
Megkésett vacsorában, kóbor macskákban, lárvákban és viharos éjszakákban a nyáron nem volt hiány, és (ha akkor morogtunk is), most visszagondolva felértékelődik a pár hónappal ezelőtti aktivitása. Mert élt.
Most is lélegzik, eszik, kakil, pisil és alszik. Naphosszat alszik. A szeméből szép lassan minden eltúnik, amitől ő volt a Lotti. A gyermekeink testvére.Nekem az első kutyám. A KUTYA .
Fegyelmezetten tűri a fájdalmat.Az öregedésbe és a betegségbe belefásulva egyre csökönyösebb, konokabb és érdektelenebb. Mi pedig próbálunk minnél több időt vele tölteni és - ki-ki a maga módján - búcsúzkodni tőle.
Sztorizgatunk róla, mellé kuporodunk, régi fotókat nézegetünk, emlékezünk és szinte epekedve vágyjuk hogy legalább egyet vakkantson. Önző módon kívánjuk, hogy megnyalja a kezünket, keresse a társaságunkat, kaját kunyizzon az asztalnál, szóval velünk foglalkozzon úgy ahogy azt 13 és fél évig olyan odaadással és olthatatlan szeretettel tette.13 és fél év. Soha nem gondoltam volna hogy ilyen rohadt nehéz az elengedés...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)