A Hernád - áttörés és társai (útinapló)

Az idei nyárindító június végi nyaralást nem a szokásos horvát tengerparta terveztük, hanem északi szomszédainkhoz, aminek öt nap aktív pihenés lett az eredménye.  20 év feletti gyerekeink nélkül, Somával és Csengével négyesben vágtunk bele a kalandba.

A Hernád áttörés fantasztikus környéke annyi túralehetőséget rejt, hogy biztos visszatérünk még "Slovanski Raj"-ba (ez magyarra fordítva akkora paradoxon, hogy nem lehet jó szájízzel kimondani) 

Első nap Miskolc felől érkeztünk a felvidékre hogy végigjárjuk a Kassa-Eperjes-Lőcse útvonalat.

Első megállónk a Szepesi vár volt, amit tátott szájjal jártunk körbe. A hatalmas három részből álló erődítmény elegánsan simul a zöld hegyoldalba. A belső várrész felújítás miatt nem volt látogatható de így is megérte a megálló. Kassa patinás belvárosa, hatalmas zenélő szökőkútja széles sétálóutcája szintén elvarázsolt minket. A szállásunk Káposztafalván volt, ami Lőcse szomszédságában fekszik. 

Felfokozott izgalommal vártam az újbóli találkozást a hírhedt lőcsei szégyenketreccel. Hat éves voltam, mikor itt kirándultunk a családommal és valamiért nagyon mély nyomot hagyott bennem a ketrec. Fényképek is őrzik az 1980-as látogatásomat úgyhogy meg is próbáltam rekonstruálni a majd 45 évvel ezelőtti fotókat.

És a kép, ami mindent visz: a háttérben Csenge "anyámszázadiknosztalgiaképeaketrecnél" -feje, mikor már tényleg mindenkinek az agyára mentem...:) 

Második nap Zejmár szakadék.

 Az Imrikfalvi víztározótól iduló túrát bemelegítésnek szántuk, lévén hogy hivatalosan ez a legrövidebb szurdok túra a környéken. Aztán egy komoly reprezentetív mintát kaptunk abból, mi is vár ránk az elkövetkező napokban. Volt óriás szintkülönbség, voltak létrák, nem pocakbarát sziklára szerelt tálcák, és a jutalom egy gyönyörű fennsík ahol még egy büfé is várt ránk. EURO -t elfeletettünk vinni kártyát nem fogadtak el, de Fecó végül megalkudott a pultossal és az egyetlen darab ezer forintos bankjegyünket sikerült egy korsó hideg sörre váltania. A térképek, turista jelek és a gps ellenére végül  azért sikerül eltévednünk annyira hogy a  7 km helyett majdnem 13 kilométert mentünk. Levezetésként Soma és Csenge megmártóztak a víztározó hihetetlen tiszta vízében és már indultunk is a Dobsinai - jégbarlanghoz.  Az újabb eltévedés, és a tény hogy a barlang ötkor zár és amúgy EURO sincs nálunk végül meghíústotta a barlang látogatást. Szóval ha másért nem ezért még biztos vissza kell térnünk. 

Harmadik nap 

A Hernád áttörést Szepestamásfalva felől jártuk be. 

Ez egy kellemes körtúra. Felfelé az út egy része a szurdokban a  már megszokott tálcákon létrákon függőhídakon vitt a környék legszebb kilátátását nyújtó Tamásfalvi kilátójához. A hegyoldalból kiálló lapos sziklaperemről lélegzetelállító élmény volt messzenézni.

Visszafelé a patakot követve ereszkedtünk le. 

Ezt a napot nagyobb eltévedés nélkül hoztuk, de kellően elcsigázva érkeztünk a szállásra ahhoz, hogy fellázadjunk Fecó másnapi Chopok- Gyömbér gerinctúra + Csorba tó tervei ellen.

Szóval megegyeztünk, hogy a csütörtököt pihenőnapnak minősítjük és csak a Csorba -tó -hoz ugrunk el. 

4.nap Az állítólagos pihenőnap.

A Csorba - tó mint a magas tátra kapuja elegánsan terpeszkedik a hatalmas hegyek gyűrűjében. Az autót a zsibvásár melletti parkolóban hagyva indultunk a "sétára" . A gyerekek felvetették hogy sétáljuk körbe a tavat aztán meg is vagyunk aznapra, de Fecó szerette volna ha megkukkantjuk a Fátyol vízesést a tó feletti hegyekben és mi bele is egyeztünk szépen gyanútlanul. A hátizsákomban cipelt esőkabátomat az első kilométer után tettem be egy szikla alá. Tudom hogy a vízesés attól vízesés hogy magasról indul, de a tavalyi szlovén vízesés túrákon edződve valami hasonlóan könnyen megközelíthető esetleg fasza kis falápcsőkkel kiépített sétára számítottam. 

Négy és fél kilométer csak meredeken felfelé. Az út egyharmadán elhagytuk az erdős részt és kopár fehér sziklák között kapaszkodtunk felfelé. 

Összesen 600 m szintkülönbséget győztünk le a pihenőnapunkon. Cserébe pazar vízeséslátvánnyal és persze a szokásos "megcsináltam" élménnyel gazdagodtunk.

A vissza négy és fél kilométer az elhasznált izületeinknek majdnem fájdalmasabb volt mint az odaút.

Egy pazar sztrapacska vacsival zártuk a napot Poprádon. 

5 nap Sucha Belá

 A hazaút előtti reggelre hagytuk a szállásunkhoz legközelebb eső aránylag rövid de élménydús szurdoktúrát. Az egymást érő létrák, vízesések,  hasadékok, között kapaszkodva fel sem tűnt milyen magasságokat győzünk le. Külön adrenalin löketet jelentett, hogy úgy terveztük a lefelé utat a hegyetőn bérelhető biciklivel tesszük majd meg. 

Fura volt, hogy aránylag túrista mentesen a saját tempónkban kényelmesen tudtunk haladni. 11 órára értünk fel és konstatáltuk, hogy a kerékpár kölcsönző 13 órakor nyit. Nagyon bánatosan duzzogva indultunk lefelé a bicikliúton elképzelve hogy száguldozhatnánk két keréken. A zivatar az utolsó kilométeren kapott el bennünket. 

Bőrig ázva, sárosan, fáradtan de tele élménnyel ültünk autóba hogy megtegyük a több száz kilométert hazáig. 

A sztrapacskával, a treszkával, az  iszonyat mennyiségű DELI csokival és fél euro-s Budweiser sörrel körített hét az esti foci EB meccsélményekkel turbózva tökéletes nyaralás volt. 

 

Rendőrmunka

 Gyönyörű meleg vasárnap délelőtt volt. A napfény megcsillant a szembejövő rendőrautó fényes motorhaztetején és kicsit el is vakította a fiatal és lelkes rendőrünket. 

Át is futott az agyamon, hogy milyen szerencse mert így talan nem látja, hogy nem vagyok bekötve. A 24 éves kisautónk első ablakát hetek óta nem lehet felhúzni és az előző napi jégeső áztatta biztonsági övvel nem akartam szívatni magam, meg amúgy is "csak pár utcát megyek"...

Mikor egy perc múlva a tükörbe néztem és megláttam a fiatal lelkes fejet, már éreztem a vesztem de még apró, (szerintem) észrevétlen mozdulatokkal bekötöttem magam.

Aztán persze levillantott. Mikor elkérte a személyimet és megkérdezte, hogy szerintem miért állított meg, végtelenül szánalmas módon próbáltam játszani a hülyet, büszkén feszítve a nedves biztonsági öv alatt. 

Végül elég hamar megtörtem és némán bólogatva hallgattam a felelőtlenségemről szóló kioktatást és ennél csak az volt szarabb, hogy tudtam, hogy ezt majd minden egyes csaladtagomtól meg kell még hallgatnom....

Az intelemek a csekk és a mínuszpontok átadása utan kedvesen elköszönt és gyanútlanul beült az autójába. Amint próbáltam ráadni a gyújtást már tudtam, hogy rohadtul nem fog elindulni az autóm, mert az aksi napok óta szarakodik és úton-útfélen otthagy, hát miért pont most úsznám meg, mikor a város egyik legforgalmasabb buszmegállójában dekkolok. 

Kiugrottam az autóból és integettem neki, hogy van egy kis gondom, erre a kiaoktató szigorú rendőrbácsi szerepet lecserélve és a "segítünkaholtudunk" személyiségét előkapva, a magázásból tegezésre váltva, végtelen türelemmel magyarázta el, hogy is kell az autót kezelni ha valaki betolja, majd a rendőrautóval keresztbeállva megállította a forgalmat és nekigyűrkőzött az öreg autóm fenekének, hogy feltolja az emelkedőn. Végül a buszmegállóban bámészkodók közül is besegítettek páran, így történhetett meg, hogy egész emelkedett hangulatban, mondhatni vigyorogva hagytam el a helyszínt. Nem tagadom azért elég nagy volt a kísértés, hogy előkapjam a telefonom és lefotózzam a visszapillantó tükörben látott fiatal lelkes fejet, ahogy valószínű már kicsit megbánta hogy velem és az öreg autómmal packázott....

Segítség ötven ........... Vol.1

 Volt pár dolog a nyolcvanas években, aminek zsenge koromnál fogva nem lehettem részese.

 A csillagok háborúja mozihoz például tuti nem voltam elég érett. Nem is emlékszem sok mindenre az élményből, mert valószínűleg apukám vállán bóbiskoltam.

Mindig sajnáltam, hogy nem hallhattam élőben a szekta előtti Pajor Tamást és a Neuroticot, a fiatal és bohó Menyhárt Jenőt vagy Müller Pétert.  A magyar underground születésének idején nagyrészt egy lakótelepi rakétamászókán múlattam az időt, és lábszárvédőről álmodoztam. Igen, arról a kötött, aerobikos amúgy, teljesen értelmetlen ruhadarabról. Mire hordhattam volna, már nyakig voltam a  metál korszakomban és a Running Wild pólómhoz nem annyira passzolt.

A kilencvenes években aztán a denevérujjakkal együtt a lábszárvédőt is elsöpörte a ködvágó-nadrág és a neonszínű divatvonat, amire már nem akartam felülni. 

 Most hogy befordultam a célegyenesbe az ötven felé vezető úton, van bennem egy kétségbeesett késztetés hogy hülye dolgokat tegyek vegyek.  

Mivel úgy néz ki, hogy beteges vonzódásom a bizarr ruhadarabhoz, a nyolcvanas évek óta kitart, nem is volt kérdés, hogy most jött el az ideje az első kötött lábszárvédőm beszerzésének.

Apám a vadludakkal

 Már három hosszú éve, hogy nincs többé apukám.....Az autóban hagosan bömbölve, az ágyban kucorogva csendben pityeregve, vagy a koncerten a tömegben zokogva, de ez a dal segít leírni a  megfogalmazhatatlant és megfogalamazni a leírhatatlant....

Határfeszegetős biciklizős

 Múlt hét vasárnap reggel kinéztünk az ablakon a ragyogó napsütésre és hirtelen felindulásból biciklire pattantunk, hogy kettecskén gyerekek nélkül égessük a kalóriákat. Most jó lenne azt írni hogy azért megyünk nélkülük, hogy tudjunk haladni és legyen sportértéke, de ez sajnos pár éve már nem így működik... Az utóbbi időben Fecó sokat tekert Somával és a gyerek sokadik kéz nélküli fütyörészve előzése után komolyan fontolóra vette egy elektromos bicikli beszerzését. Az e-bicikli elleni zsigeri írtózásom nyomán aztán úgy döntöttem, én is visszaülök a kissé elhanyagolt biciklinyergembe, így én is boldog vagyok hogy az amúgy kedvenc időtöltésemnek adózom és Fecó is boldog mert engem simán lenyom...

A Veszprém- Szabadságpuszta - Veszprémfajsz -Nemesvámos - Veszprém  kört terveztük és még a brutál szél  ellenére is tök jó volt egészen a veszprémfajszi kálváriáig. Már többször jártunk erre, és tudtam hogy a rohadt meredek csúszós füves kaptató azon ritka szakaszok egyike ahol a végén mindig tolom a bicót. Most viszont az történt, hogy egy harmincas apuka két kisgyerekkel szembe gurult velem le a hegyről és megkínált egy kedves de amolyan szánakozó úrístenremélemtúléli CSÓKOLOM-mal. Ez fájt nekem annyira, hogy felszívtam magam és nem szálltam le a csúcsig. Ott viszont kb ledöltem a kerékpárról, öklendeztem és nem túlzok ha azt mondom hogy az életemért küzdöttem. Miközben ültem a fűben és próbáltam levegőt préselni a sípoló tüdőmbe könnybelábadt szemmel arra gondoltam, milyen szép ájulás előtti utolsó látvány ahogy a szemem előtt ugráló fekete karikák mögött átsejlenek a kálvária fehér kövei. Mire végiggondoltam, hogy fog odaérni a mentő, hogy visz haza Fecó két biciklit és hogy fognak kiröhögni a gyerekeink, már jobban lettem, annyira hogy a segítségemre siető rémült kutyasétáltató fiút megnyugtassam és szót fogadva Fecónak megpróbáltam nem pánikolva lélegezni.

 Úgy gondoltam, ez elég bemelegítés volt ahhoz, hogy ezen a hétvégén elmenjek Fecóval egy olyan körre, ami érinti a régi kedvenc de igencsak combos Nemesvámos - Hidegkút útvonal szuperdombjait.

Annyira profin akartam rákészülni, hogy reggel indulás előtt letöltöttem egy csillivlilli biciklis térképes alkalmazást, ami megtervezett nekünk egy 40 km-es mountain bike körtúrát. A navigáció azért lett volna fontos, mert a Hidegkút Veszprémfajsz közötti részt annyira nem ismertük és nem akartunk lekeveredni a Koloska völgybe, mert azt viszont ismertük. Nos, a telefonom Hidegkúton még működött és kb akkor merült le, mikor a már sokadik balra vagy jobbra menjünk vitánk után épp öklömnyi csúszós kövek között küzdöttük magunkat egyre feljebb. Sokszor, nagyon sokszor, bebizonyosodott már, hogy én nem tájékozódom jól (Fecó viszont igen). Mégis minden ilyen újabb alkalommal élő iránytűnek érzem magam és előző kudarcaimon Senillaként továbblépve, totál magabiztosan tudom az utat. Fecó defektjén már fenn sem akadtunk. Nyáron annyiszor járt így, hogy kb csukott szemmel foltozta be majdnem forma1-es szintidővel. Aztán, mikor egy órával naplemente előtt a veszprémfajszi játszótér helyett a Nosztori parkban találtuk magunkat, egy újból leresztett kerékkel, elhasználtuk a telefonos segítségünket és hívtuk Csongor fiunkat hogy mentsen meg minket. 

Az autóban ülve erős hiányérzetem volt és elég bosszús voltam, hogy nem tudtuk befejezni a kört, de mikor ma reggel úgy ébredtem, hogy minden tagom fáj, annyira nem hiányzott már az a plusz 15 km.