Ötven

    Év elején azt gondoltam, hogy ez egy amolyan ünnepi év lesz aminek a szép kerek szülinap ad különleges hangulatot. Kicsit parázok meg nyavalygok a rend kedvéért, aztán majd elismerően besöpröm a "jaj hát nem is nézel ki annyinak!" bókokat meg szemlesütve fogadom az "ugyan már a kor csak egy szám!" frázisokat.

Azt mondjuk tudtam, hogy össznépi partizást nem szeretnék, de a szokásos gyermekded szülinapi izgalmam érkezésére azért számítottam. Aztán az izgalom helyett elhatalamasadó önsajnálat nyomán már csak szép csendben át akartam csusszanni a jeles napon. A mélypont az volt mikor komolyan elgondolkodtam azon, hogy a régóta tervezgetett kolonoszkópia vizsgálatot legjobb lenne pont a szülinapomra időzíteni ráerősítve a tényre, hogy az ötven szar....

Most hogy túl vagyok rajt(mármint a szülinapon nem a kolonszkópián)  megállapítható, hogy az ég kék, a fű zöld én pedig még  az ötvenediken is képes vagyok infantilis izgalommal végigcsinálni egy szülinapot, bevonva az ünneplésbe minden ismerőst és ismeretlent akivel aznap találkozok, végtelenül meghatódva a spontán előszülinapi köszöntésen, a postaládába csempészett versen, az irodába betoppanó meglepetés vendégeimen, a telefonhívásokon, üzeneteken a nagyon személyes és telibetalált ajándékokon és az estére váratlanul megérkező nagygyerekeinkkel és anyukámmal teljes létszámra duzzadt családi lakomán. 

A napom végül csupa-csupa öröm és meglepetés volt. Meglepetés volt az is, hogy az ötven nem is olyan szar.... olyannyira, hogy nem állunk le és szombaton folytatjuk, mert állítólag én igazából szeretem ünnepeltetni magam.

Szenior ősziszünet triatlon

 A Farkasgyepű - Huszárokelőpuszta kerékpárút nálam már régóta bakancslistás. A rohamtempóban közeledő  ötvenedik születésnapom pedig a már sokat emlegetett parákon kívül kényszeres bakancslista abszolválással is jár. Fecó már jó tíz évvel ezelőtt megcsinálta és elő is adott egy mesét egy végig betonos dimbes-dombos pazar túraélményről. Arra bezzeg már nem emlékezett, hogy Farkasgyepű magasabban fekszik és ha onnan indulunk, visszafelé lesz a keményebb. (Idén az év kerékpárútjának választották, ami megadta a végső lendületet hogy belevágjunk.) 

   Nem szeretem az olyan kerékpártúrákat amikor nem karikát megyünk hanem ugyanazon a nyomvonalon megy a visszaút, mint az odaút. Minden egyes gurulást az ifjúkori harsány kurjongatás helyett azzal töltöttem, hogy előre sajnáltam magam milyen lesz majd visszamászni. Az emelkedőkön pedig próbáltam tartalékolni az erőmmel, hogy biztosan kitartson a végéig. Soma gyerek elkísért minket biztosítva, hogy kellően öregnek és lomhának érezzem magam, de a lejtőkön rendre megelőztem, mert utálok fékezni és imádok veszélyesen gyorsan ereszkedni. Na jó ez az én elméletem. Soma a testsúlybéli különbségeinkből adódó lendületről és a fizikáról magyarázott. Az aszfalt pár kilométer után eltűnt, de hajlandó voltam elhinni Fecónak, hogy régen volt, csak megette az erózió... A Hubertlaki tóig mentünk majdnem 18 kilométert. Ott megpihentünk. Soma csalódottan állapította meg hogy a kb 10 évvel ezelőtt általuk gallyakből épített Füles-ház sajnos már nincs meg. Én elég hamar meggyőztem a fiúkat, hogy a Huszárokelőpusztáig hátralévő 3,5 kilométert engedjük el, szóval visszaindultunk és rá kellett jönnöm hogy ezt megint előre izgultam agyon, hiszen van elég időm, kellő számú fokozat a váltómon, fasza zselés ülésem és "kihaénnem" kitartásom ahhoz, hogy élvezzem tekerést. A végére érve mondjuk komoly erőfeszítésembe telt átemelni a lábamat a biciklin és behajtogatni merev tagjaimat az autóba, de megérte. 

  A vasárnapi pénzesgyőri szurdok gyalogtúra Helka kutyával és a lányainkkal, és a keddi kajakozás kettesben sűrű tejfehér balatoni ködben kiegészítve a mai 35 kilométer tekeréssel, úgy érzem felért egy ősziszünet triatlon kihívással. 

Segítség ötven......sokadik

A kiskört legutóbb 5 éve csináltuk meg, amolyan hirtelen felindulásból. A magaspartra indultunk, aztán vitt tovább a lendület. Most azért Fecó hagyott egy napot, hogy lelkileg rákészüljek. Fél kilenckor indultunk Kenese felé, hogy a nagy munkát az elején letudjuk. (Biztos mazochista vagyok, de százszor inkább az ilyen kaptatók mint mondjuk a Veszprém -Nemesvámos gyűlölt sunyi emelkedője)

Tudom a tények makacs dolgok és tény, hogy mindjá' 50 vagyok, tény, hogy van némi súlyfeleslegem, meg mindenféle izületi bántalmam és míg 5 éve még csak a klimax előszobájában lézengtem, mostanra sikerült belaknom az egész klimax univerzumot, amit természetanyánk ránk mér, DE, még ha összeszorított foggal is, de én akkor sem akartam lazsálni, amolyan tessék-lássék módon kerekezve hagyni, hogy az e-bike-osok megelőzzenek. Fecó többször jelezte (először finoman majd egyre morcosabban), hogy így a végén szar lesz nekem, de mentségemre szóljon hogy én cipeltem a hátamon a "segítségötvenleszek" paracsomagomat a "leszaromaklimaxot" bizonyításikényszer-pakkommal együtt. Nem segített az sem, hogy készpénz nélkül, egy darab bankkártyával indultunk el és nem tudatm pisilni egészen Csopakig. Füreden komolyan elgondolkodtam rajta, hogy összekukázom üvegekből azt a 300 Ft wc díjat...... 

  Alsóörs és Káptalanfüred között kezdődött az iszonyú fájdalom a combjaimban.Mintha késsel szurkálták volna.  Sok kilométert tekertünk már az évek során, de ez most új volt. Először próbáltam Fecó előtt tartani magam, aztán a nagystrandnál a könnyeimet nyelve közöltem, hogy sajnos nem tudunk megállni a kedvenc éttermében, mert ha megállok, már nem biztos hogy el tudok indulni. Lehajtott fejjel eszelősen nyomtam a házunkig. Ott lefordultam a bicóról, felkapaszkodtam a teraszra és elnyúltam mint egy béka.

 79 km 4 és fél óra alatt  49,64384  évesen, szerintem vállalható....ezért is merem megörökíteni

A Hernád - áttörés és társai (útinapló)

Az idei nyárindító június végi nyaralást nem a szokásos horvát tengerparta terveztük, hanem északi szomszédainkhoz, aminek öt nap aktív pihenés lett az eredménye.  20 év feletti gyerekeink nélkül, Somával és Csengével négyesben vágtunk bele a kalandba.

A Hernád áttörés fantasztikus környéke annyi túralehetőséget rejt, hogy biztos visszatérünk még "Slovanski Raj"-ba (ez magyarra fordítva akkora paradoxon, hogy nem lehet jó szájízzel kimondani) 

Első nap Miskolc felől érkeztünk a felvidékre hogy végigjárjuk a Kassa-Eperjes-Lőcse útvonalat.

Első megállónk a Szepesi vár volt, amit tátott szájjal jártunk körbe. A hatalmas három részből álló erődítmény elegánsan simul a zöld hegyoldalba. A belső várrész felújítás miatt nem volt látogatható de így is megérte a megálló. Kassa patinás belvárosa, hatalmas zenélő szökőkútja széles sétálóutcája szintén elvarázsolt minket. A szállásunk Káposztafalván volt, ami Lőcse szomszédságában fekszik. 

Felfokozott izgalommal vártam az újbóli találkozást a hírhedt lőcsei szégyenketreccel. Hat éves voltam, mikor itt kirándultunk a családommal és valamiért nagyon mély nyomot hagyott bennem a ketrec. Fényképek is őrzik az 1980-as látogatásomat úgyhogy meg is próbáltam rekonstruálni a majd 45 évvel ezelőtti fotókat.

És a kép, ami mindent visz: a háttérben Csenge "anyámszázadiknosztalgiaképeaketrecnél" -feje, mikor már tényleg mindenkinek az agyára mentem...:) 

Második nap Zejmár szakadék.

 Az Imrikfalvi víztározótól iduló túrát bemelegítésnek szántuk, lévén hogy hivatalosan ez a legrövidebb szurdok túra a környéken. Aztán egy komoly reprezentetív mintát kaptunk abból, mi is vár ránk az elkövetkező napokban. Volt óriás szintkülönbség, voltak létrák, nem pocakbarát sziklára szerelt tálcák, és a jutalom egy gyönyörű fennsík ahol még egy büfé is várt ránk. EURO -t elfeletettünk vinni kártyát nem fogadtak el, de Fecó végül megalkudott a pultossal és az egyetlen darab ezer forintos bankjegyünket sikerült egy korsó hideg sörre váltania. A térképek, turista jelek és a gps ellenére végül  azért sikerül eltévednünk annyira hogy a  7 km helyett majdnem 13 kilométert mentünk. Levezetésként Soma és Csenge megmártóztak a víztározó hihetetlen tiszta vízében és már indultunk is a Dobsinai - jégbarlanghoz.  Az újabb eltévedés, és a tény hogy a barlang ötkor zár és amúgy EURO sincs nálunk végül meghíústotta a barlang látogatást. Szóval ha másért nem ezért még biztos vissza kell térnünk. 

Harmadik nap 

A Hernád áttörést Szepestamásfalva felől jártuk be. 

Ez egy kellemes körtúra. Felfelé az út egy része a szurdokban a  már megszokott tálcákon létrákon függőhídakon vitt a környék legszebb kilátátását nyújtó Tamásfalvi kilátójához. A hegyoldalból kiálló lapos sziklaperemről lélegzetelállító élmény volt messzenézni.

Visszafelé a patakot követve ereszkedtünk le. 

Ezt a napot nagyobb eltévedés nélkül hoztuk, de kellően elcsigázva érkeztünk a szállásra ahhoz, hogy fellázadjunk Fecó másnapi Chopok- Gyömbér gerinctúra + Csorba tó tervei ellen.

Szóval megegyeztünk, hogy a csütörtököt pihenőnapnak minősítjük és csak a Csorba -tó -hoz ugrunk el. 

4.nap Az állítólagos pihenőnap.

A Csorba - tó mint a magas tátra kapuja elegánsan terpeszkedik a hatalmas hegyek gyűrűjében. Az autót a zsibvásár melletti parkolóban hagyva indultunk a "sétára" . A gyerekek felvetették hogy sétáljuk körbe a tavat aztán meg is vagyunk aznapra, de Fecó szerette volna ha megkukkantjuk a Fátyol vízesést a tó feletti hegyekben és mi bele is egyeztünk szépen gyanútlanul. A hátizsákomban cipelt esőkabátomat az első kilométer után tettem be egy szikla alá. Tudom hogy a vízesés attól vízesés hogy magasról indul, de a tavalyi szlovén vízesés túrákon edződve valami hasonlóan könnyen megközelíthető esetleg fasza kis falápcsőkkel kiépített sétára számítottam. 

Négy és fél kilométer csak meredeken felfelé. Az út egyharmadán elhagytuk az erdős részt és kopár fehér sziklák között kapaszkodtunk felfelé. 

Összesen 600 m szintkülönbséget győztünk le a pihenőnapunkon. Cserébe pazar vízeséslátvánnyal és persze a szokásos "megcsináltam" élménnyel gazdagodtunk.

A vissza négy és fél kilométer az elhasznált izületeinknek majdnem fájdalmasabb volt mint az odaút.

Egy pazar sztrapacska vacsival zártuk a napot Poprádon. 

5 nap Sucha Belá

 A hazaút előtti reggelre hagytuk a szállásunkhoz legközelebb eső aránylag rövid de élménydús szurdoktúrát. Az egymást érő létrák, vízesések,  hasadékok, között kapaszkodva fel sem tűnt milyen magasságokat győzünk le. Külön adrenalin löketet jelentett, hogy úgy terveztük a lefelé utat a hegyetőn bérelhető biciklivel tesszük majd meg. 

Fura volt, hogy aránylag túrista mentesen a saját tempónkban kényelmesen tudtunk haladni. 11 órára értünk fel és konstatáltuk, hogy a kerékpár kölcsönző 13 órakor nyit. Nagyon bánatosan duzzogva indultunk lefelé a bicikliúton elképzelve hogy száguldozhatnánk két keréken. A zivatar az utolsó kilométeren kapott el bennünket. 

Bőrig ázva, sárosan, fáradtan de tele élménnyel ültünk autóba hogy megtegyük a több száz kilométert hazáig. 

A sztrapacskával, a treszkával, az  iszonyat mennyiségű DELI csokival és fél euro-s Budweiser sörrel körített hét az esti foci EB meccsélményekkel turbózva tökéletes nyaralás volt. 

 

Rendőrmunka

 Gyönyörű meleg vasárnap délelőtt volt. A napfény megcsillant a szembejövő rendőrautó fényes motorhaztetején és kicsit el is vakította a fiatal és lelkes rendőrünket. 

Át is futott az agyamon, hogy milyen szerencse mert így talan nem látja, hogy nem vagyok bekötve. A 24 éves kisautónk első ablakát hetek óta nem lehet felhúzni és az előző napi jégeső áztatta biztonsági övvel nem akartam szívatni magam, meg amúgy is "csak pár utcát megyek"...

Mikor egy perc múlva a tükörbe néztem és megláttam a fiatal lelkes fejet, már éreztem a vesztem de még apró, (szerintem) észrevétlen mozdulatokkal bekötöttem magam.

Aztán persze levillantott. Mikor elkérte a személyimet és megkérdezte, hogy szerintem miért állított meg, végtelenül szánalmas módon próbáltam játszani a hülyet, büszkén feszítve a nedves biztonsági öv alatt. 

Végül elég hamar megtörtem és némán bólogatva hallgattam a felelőtlenségemről szóló kioktatást és ennél csak az volt szarabb, hogy tudtam, hogy ezt majd minden egyes csaladtagomtól meg kell még hallgatnom....

Az intelemek a csekk és a mínuszpontok átadása utan kedvesen elköszönt és gyanútlanul beült az autójába. Amint próbáltam ráadni a gyújtást már tudtam, hogy rohadtul nem fog elindulni az autóm, mert az aksi napok óta szarakodik és úton-útfélen otthagy, hát miért pont most úsznám meg, mikor a város egyik legforgalmasabb buszmegállójában dekkolok. 

Kiugrottam az autóból és integettem neki, hogy van egy kis gondom, erre a kiaoktató szigorú rendőrbácsi szerepet lecserélve és a "segítünkaholtudunk" személyiségét előkapva, a magázásból tegezésre váltva, végtelen türelemmel magyarázta el, hogy is kell az autót kezelni ha valaki betolja, majd a rendőrautóval keresztbeállva megállította a forgalmat és nekigyűrkőzött az öreg autóm fenekének, hogy feltolja az emelkedőn. Végül a buszmegállóban bámészkodók közül is besegítettek páran, így történhetett meg, hogy egész emelkedett hangulatban, mondhatni vigyorogva hagytam el a helyszínt. Nem tagadom azért elég nagy volt a kísértés, hogy előkapjam a telefonom és lefotózzam a visszapillantó tükörben látott fiatal lelkes fejet, ahogy valószínű már kicsit megbánta hogy velem és az öreg autómmal packázott....

Segítség ötven ........... Vol.1

 Volt pár dolog a nyolcvanas években, aminek zsenge koromnál fogva nem lehettem részese.

 A csillagok háborúja mozihoz például tuti nem voltam elég érett. Nem is emlékszem sok mindenre az élményből, mert valószínűleg apukám vállán bóbiskoltam.

Mindig sajnáltam, hogy nem hallhattam élőben a szekta előtti Pajor Tamást és a Neuroticot, a fiatal és bohó Menyhárt Jenőt vagy Müller Pétert.  A magyar underground születésének idején nagyrészt egy lakótelepi rakétamászókán múlattam az időt, és lábszárvédőről álmodoztam. Igen, arról a kötött, aerobikos amúgy, teljesen értelmetlen ruhadarabról. Mire hordhattam volna, már nyakig voltam a  metál korszakomban és a Running Wild pólómhoz nem annyira passzolt.

A kilencvenes években aztán a denevérujjakkal együtt a lábszárvédőt is elsöpörte a ködvágó-nadrág és a neonszínű divatvonat, amire már nem akartam felülni. 

 Most hogy befordultam a célegyenesbe az ötven felé vezető úton, van bennem egy kétségbeesett késztetés hogy hülye dolgokat tegyek vegyek.  

Mivel úgy néz ki, hogy beteges vonzódásom a bizarr ruhadarabhoz, a nyolcvanas évek óta kitart, nem is volt kérdés, hogy most jött el az ideje az első kötött lábszárvédőm beszerzésének.