Jelentem túléltem !

 Öt nap pokol. Öt nap véget nem érő fájdalom. Öt nap rubofhen-aspirin-algoflex-kalmopyrin menü szétcsapatva némi cataflam-mal. Lázálmokkal, képzelgésekkel, sírdogálással körített hosszú zaklatott órák. A folyamatos lelkiismeretfurdalás, hogy a fekvőgipszes Csongor és a szintén beteg Soma és Csenge anyai gondoskodás nélkül küzd meg ugyanezzel. Ők végül elég hamar átlendültek a nehezén, de én (Réka szerint azért mert öreg vagyok) olyannyira nem, hogy pár nap után a hipochondriám kövérre hízva ült a mellkasomon és adott meg napról napra egy új kézenfekvő halálos diagnózist a bajaimra. Tegnap éjjel végül a sírversemen agyalva süppedtem a cataflam-delíriumos álmomba, aztán ma reggel arra ébredtem hogy a kis emberek a NAGY kalapácsaikkal kiköltöztek a fejemből, a tagjaimban a fájdalom helyét az életerő vette át.  Remélem a víruskommandóval családilag leszámoltunk, és Fecó valami csoda folytán már megússza (csoda = esti pálinka-védőital), de neki sem voltak irigylésreméltó napjai. Hősként kezelte a helyzetet és talán csak akkor rogyott meg kicsit, mikor Helka kutya telhányta az előszobát nem spórolva a cuccot az ő bakancsából sem. 

A konklúzió, hogy bármily hihetetlen, de az élet nem áll meg nélkülem, csak lelassít hogy aztán nyakamba borítsa a felhalmozódott tennivalókat......

A MI FÁNK, avagy Pedig jó ötletnek tűnt vol. nagyon sokadik

 A kertrendezés nyomán csodálkoztunk rá a mi kis lucfenyőnkre, ami két hatalmas fa között bújva nőtt több mint 7 méter magasra. Öt méteres magasságig felkopaszodva minden erejét a felső részébe oltotta, ami a földről nézve egész használható karácsonyfaalapanyagnak ígérkezett. El is döntöttük hogy az idén ez lesz a MI FÁNK így csupa nagybetűvel. A májusfa kidöntésre hajazó fakivágást december 23-án ejtettük meg. A zuhanást az amúgy is szegényes oldalág felhozatalból két ág bánta, de mivel Fecó nem az a feladós fajta seperc alatt visszadrótozta. Miután befaragtuk beállítottuk és nagyjából egyenesbe hoztuk megpróbáltuk kihozni belőle a maximumot a díszekkel. Mi szeretjük ha gyertya van a fán. Évek óta nem kapok használható karácsonyfagyertyákat, de idén végre hosszú keresgélés árán sikerült. Kicsit nevetségesnek éreztem, mikor a nagy energiákkal beszerzett gyertyacsodákat felbigyesztettem a drótozott MI FÁNK-ra.

A díszítés közben elfogyasztott krémlikőrök számával aztán egyenes arányban nőtt a lelkesedésem olyannyira, hogy nem átallottam az egyik ágát madzaggal kifeszíteni a fűtéscsőhöz, hogy legalább formájában egy kicsit hasonlítson egy fára. Gyerekeink képeket küldözgettek a barátaiknak a mi csodafánkról, így biztosítva családjaikat arról, hogy mindig van rosszabb, a saját tökéletlennek hitt fájuknál és Csongor nálunk előkarácsonyozó cimborái is csak kicsit nevették ki. Az online és élő közönségünk is cuki nevekkel illette úgymint dementor fa, Ent, Quasimodo, Fűz-anyó és karácsony-bokor..... 

Huszonnegyedikén még felvetettem hogy esetleg fussunk egy kört az árusoknál valami elfekvő maradék fáért, de a család végül többségi szavazással (egy fő tartozkodás mellett) megszavazta  a MI FÁNK létjogusáltságát. Azóta keressük a szöget, hogy honnan lehetne úgy fotózni, hogy "békés boldog karácsonyi ünnepek" kompatibils legyen :)  

 

Ötven

    Év elején azt gondoltam, hogy ez egy amolyan ünnepi év lesz aminek a szép kerek szülinap ad különleges hangulatot. Kicsit parázok meg nyavalygok a rend kedvéért, aztán majd elismerően besöpröm a "jaj hát nem is nézel ki annyinak!" bókokat meg szemlesütve fogadom az "ugyan már a kor csak egy szám!" frázisokat.

Azt mondjuk tudtam, hogy össznépi partizást nem szeretnék, de a szokásos gyermekded szülinapi izgalmam érkezésére azért számítottam. Aztán az izgalom helyett elhatalamasadó önsajnálat nyomán már csak szép csendben át akartam csusszanni a jeles napon. A mélypont az volt mikor komolyan elgondolkodtam azon, hogy a régóta tervezgetett kolonoszkópia vizsgálatot legjobb lenne pont a szülinapomra időzíteni ráerősítve a tényre, hogy az ötven szar....

Most hogy túl vagyok rajt(mármint a szülinapon nem a kolonszkópián)  megállapítható, hogy az ég kék, a fű zöld én pedig még  az ötvenediken is képes vagyok infantilis izgalommal végigcsinálni egy szülinapot, bevonva az ünneplésbe minden ismerőst és ismeretlent akivel aznap találkozok, végtelenül meghatódva a spontán előszülinapi köszöntésen, a postaládába csempészett versen, az irodába betoppanó meglepetés vendégeimen, a telefonhívásokon, üzeneteken a nagyon személyes és telibetalált ajándékokon és az estére váratlanul megérkező nagygyerekeinkkel és anyukámmal teljes létszámra duzzadt családi lakomán. 

A napom végül csupa-csupa öröm és meglepetés volt. Meglepetés volt az is, hogy az ötven nem is olyan szar.... olyannyira, hogy nem állunk le és szombaton folytatjuk, mert állítólag én igazából szeretem ünnepeltetni magam.

Szenior ősziszünet triatlon

 A Farkasgyepű - Huszárokelőpuszta kerékpárút nálam már régóta bakancslistás. A rohamtempóban közeledő  ötvenedik születésnapom pedig a már sokat emlegetett parákon kívül kényszeres bakancslista abszolválással is jár. Fecó már jó tíz évvel ezelőtt megcsinálta és elő is adott egy mesét egy végig betonos dimbes-dombos pazar túraélményről. Arra bezzeg már nem emlékezett, hogy Farkasgyepű magasabban fekszik és ha onnan indulunk, visszafelé lesz a keményebb. (Idén az év kerékpárútjának választották, ami megadta a végső lendületet hogy belevágjunk.) 

   Nem szeretem az olyan kerékpártúrákat amikor nem karikát megyünk hanem ugyanazon a nyomvonalon megy a visszaút, mint az odaút. Minden egyes gurulást az ifjúkori harsány kurjongatás helyett azzal töltöttem, hogy előre sajnáltam magam milyen lesz majd visszamászni. Az emelkedőkön pedig próbáltam tartalékolni az erőmmel, hogy biztosan kitartson a végéig. Soma gyerek elkísért minket biztosítva, hogy kellően öregnek és lomhának érezzem magam, de a lejtőkön rendre megelőztem, mert utálok fékezni és imádok veszélyesen gyorsan ereszkedni. Na jó ez az én elméletem. Soma a testsúlybéli különbségeinkből adódó lendületről és a fizikáról magyarázott. Az aszfalt pár kilométer után eltűnt, de hajlandó voltam elhinni Fecónak, hogy régen volt, csak megette az erózió... A Hubertlaki tóig mentünk majdnem 18 kilométert. Ott megpihentünk. Soma csalódottan állapította meg hogy a kb 10 évvel ezelőtt általuk gallyakből épített Füles-ház sajnos már nincs meg. Én elég hamar meggyőztem a fiúkat, hogy a Huszárokelőpusztáig hátralévő 3,5 kilométert engedjük el, szóval visszaindultunk és rá kellett jönnöm hogy ezt megint előre izgultam agyon, hiszen van elég időm, kellő számú fokozat a váltómon, fasza zselés ülésem és "kihaénnem" kitartásom ahhoz, hogy élvezzem tekerést. A végére érve mondjuk komoly erőfeszítésembe telt átemelni a lábamat a biciklin és behajtogatni merev tagjaimat az autóba, de megérte. 

  A vasárnapi pénzesgyőri szurdok gyalogtúra Helka kutyával és a lányainkkal, és a keddi kajakozás kettesben sűrű tejfehér balatoni ködben kiegészítve a mai 35 kilométer tekeréssel, úgy érzem felért egy ősziszünet triatlon kihívással. 

Segítség ötven......sokadik

A kiskört legutóbb 5 éve csináltuk meg, amolyan hirtelen felindulásból. A magaspartra indultunk, aztán vitt tovább a lendület. Most azért Fecó hagyott egy napot, hogy lelkileg rákészüljek. Fél kilenckor indultunk Kenese felé, hogy a nagy munkát az elején letudjuk. (Biztos mazochista vagyok, de százszor inkább az ilyen kaptatók mint mondjuk a Veszprém -Nemesvámos gyűlölt sunyi emelkedője)

Tudom a tények makacs dolgok és tény, hogy mindjá' 50 vagyok, tény, hogy van némi súlyfeleslegem, meg mindenféle izületi bántalmam és míg 5 éve még csak a klimax előszobájában lézengtem, mostanra sikerült belaknom az egész klimax univerzumot, amit természetanyánk ránk mér, DE, még ha összeszorított foggal is, de én akkor sem akartam lazsálni, amolyan tessék-lássék módon kerekezve hagyni, hogy az e-bike-osok megelőzzenek. Fecó többször jelezte (először finoman majd egyre morcosabban), hogy így a végén szar lesz nekem, de mentségemre szóljon hogy én cipeltem a hátamon a "segítségötvenleszek" paracsomagomat a "leszaromaklimaxot" bizonyításikényszer-pakkommal együtt. Nem segített az sem, hogy készpénz nélkül, egy darab bankkártyával indultunk el és nem tudatm pisilni egészen Csopakig. Füreden komolyan elgondolkodtam rajta, hogy összekukázom üvegekből azt a 300 Ft wc díjat...... 

  Alsóörs és Káptalanfüred között kezdődött az iszonyú fájdalom a combjaimban.Mintha késsel szurkálták volna.  Sok kilométert tekertünk már az évek során, de ez most új volt. Először próbáltam Fecó előtt tartani magam, aztán a nagystrandnál a könnyeimet nyelve közöltem, hogy sajnos nem tudunk megállni a kedvenc éttermében, mert ha megállok, már nem biztos hogy el tudok indulni. Lehajtott fejjel eszelősen nyomtam a házunkig. Ott lefordultam a bicóról, felkapaszkodtam a teraszra és elnyúltam mint egy béka.

 79 km 4 és fél óra alatt  49,64384  évesen, szerintem vállalható....ezért is merem megörökíteni