Már nem az első gondolatom minden reggel. Már megengedem magamnak hogy elmerüljek azokban az emlékekben, hogy mosolyogva emlegessem azokat a régen volt sztorikat, amiktől ő volt az én apukám.
Az egyszeri és megismételhetetlen.
Már nem félek attól, hogy újra és újra átadjam magam annak a szívfacsaró fájdalomnak, ami végighullámzik magasra csap, aztán tajtékká csitulva lassan oszlik el.
Csenge nagy nagy vágya volt. Évek óta rágta a fülünket, hogy szeretne egy kisebbb testű kutyát Helka mellé.
Csenge kitartó és nagyon meggyőző tud lenni ha egyszer valamit a fejébe vesz....
Lajcsi (Loui, Lajos, Lali...) reggel érkezett és mindent vitt. A karácsonyfadíszeket, a konyhabútor alól mindent is, Helka nyugalmát és a szívünket.
Az első pár óra elég kaotikus volt.... Hirtelen mindenki önjelölt kutyapszichológus és kutyasuttogó lett. Amíg mi azon vitaztunk, hogy oldjuk meg, hogy egyik kutya lelke se sérüljön, ők szépen lerendezték a dolgokat.
Lajcsi szelíden nyomul Helkára. Helka hol ignorálja, hol lesajnálja, hol rohadt ideges tőle, de összességében minden várakozásunkat felülmúlva tök intelligensen kezeli.
Talán akkor nyugodtam meg végleg, mikor az egyik esti pisiléskor a kapu előtt sétáltatott kutyát teljes egyetértésben ugatták végig a kerítés mellett aztán nagy peckesen besétáltak a házba és komolyan úgy tűnt, mintha összekacsintottak volna.
Az mondjuk irtó vicces hogy sem a kanapén osztozás, sem a játék kisajátítás, de még a fekhely birorlás sem bosszantja annyira Helkát mint az hogy méretéből adódóan Lajcsi simán átsétál alatta mikor ő keresztbe megáll előtte
.gif)
A konklúzió, hogy bármily hihetetlen, de az élet nem áll meg nélkülem, csak lelassít hogy aztán nyakamba borítsa a felhalmozódott tennivalókat......
A kertrendezés nyomán csodálkoztunk rá a mi kis lucfenyőnkre, ami két hatalmas fa között bújva nőtt több mint 7 méter magasra. Öt méteres magasságig felkopaszodva minden erejét a felső részébe oltotta, ami a földről nézve egész használható karácsonyfaalapanyagnak ígérkezett. El is döntöttük hogy az idén ez lesz a MI FÁNK így csupa nagybetűvel. A májusfa kidöntésre hajazó fakivágást december 23-án ejtettük meg. A zuhanást az amúgy is szegényes oldalág felhozatalból két ág bánta, de mivel Fecó nem az a feladós fajta seperc alatt visszadrótozta. Miután befaragtuk beállítottuk és nagyjából egyenesbe hoztuk megpróbáltuk kihozni belőle a maximumot a díszekkel. Mi szeretjük ha gyertya van a fán. Évek óta nem kapok használható karácsonyfagyertyákat, de idén végre hosszú keresgélés árán sikerült. Kicsit nevetségesnek éreztem, mikor a nagy energiákkal beszerzett gyertyacsodákat felbigyesztettem a drótozott MI FÁNK-ra.
A díszítés közben elfogyasztott krémlikőrök számával aztán egyenes arányban nőtt a lelkesedésem olyannyira, hogy nem átallottam az egyik ágát madzaggal kifeszíteni a fűtéscsőhöz, hogy legalább formájában egy kicsit hasonlítson egy fára. Gyerekeink képeket küldözgettek a barátaiknak a mi csodafánkról, így biztosítva családjaikat arról, hogy mindig van rosszabb, a saját tökéletlennek hitt fájuknál és Csongor nálunk előkarácsonyozó cimborái is csak kicsit nevették ki. Az online és élő közönségünk is cuki nevekkel illette úgymint dementor fa, Ent, Quasimodo, Fűz-anyó és karácsony-bokor.....
Huszonnegyedikén még felvetettem hogy esetleg fussunk egy kört az árusoknál valami elfekvő maradék fáért, de a család végül többségi szavazással (egy fő tartozkodás mellett) megszavazta a MI FÁNK létjogusáltságát. Azóta keressük a szöget, hogy honnan lehetne úgy fotózni, hogy "békés boldog karácsonyi ünnepek" kompatibils legyen :)
Év elején azt gondoltam, hogy ez egy amolyan ünnepi év lesz aminek a szép kerek szülinap ad különleges hangulatot. Kicsit parázok meg nyavalygok a rend kedvéért, aztán majd elismerően besöpröm a "jaj hát nem is nézel ki annyinak!" bókokat meg szemlesütve fogadom az "ugyan már a kor csak egy szám!" frázisokat.
Azt mondjuk tudtam, hogy össznépi partizást nem szeretnék, de a szokásos gyermekded szülinapi izgalmam érkezésére azért számítottam. Aztán az izgalom helyett elhatalamasadó önsajnálat nyomán már csak szép csendben át akartam csusszanni a jeles napon. A mélypont az volt mikor komolyan elgondolkodtam azon, hogy a régóta tervezgetett kolonoszkópia vizsgálatot legjobb lenne pont a szülinapomra időzíteni ráerősítve a tényre, hogy az ötven szar....
Most hogy túl vagyok rajt(mármint a szülinapon nem a kolonszkópián) megállapítható, hogy az ég kék, a fű zöld én pedig még az ötvenediken is képes vagyok infantilis izgalommal végigcsinálni egy szülinapot, bevonva az ünneplésbe minden ismerőst és ismeretlent akivel aznap találkozok, végtelenül meghatódva a spontán előszülinapi köszöntésen, a postaládába csempészett versen, az irodába betoppanó meglepetés vendégeimen, a telefonhívásokon, üzeneteken a nagyon személyes és telibetalált ajándékokon és az estére váratlanul megérkező nagygyerekeinkkel és anyukámmal teljes létszámra duzzadt családi lakomán.
A napom végül csupa-csupa öröm és meglepetés volt. Meglepetés volt az is, hogy az ötven nem is olyan szar.... olyannyira, hogy nem állunk le és szombaton folytatjuk, mert állítólag én igazából szeretem ünnepeltetni magam.
