Már nem az első gondolatom minden reggel. Már megengedem magamnak hogy elmerüljek azokban az emlékekben, hogy mosolyogva emlegessem azokat a régen volt sztorikat, amiktől ő volt az én apukám.
Az egyszeri és megismételhetetlen.
Már nem félek attól, hogy újra és újra átadjam magam annak a szívfacsaró fájdalomnak, ami végighullámzik magasra csap, aztán tajtékká csitulva lassan oszlik el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése