Utolsó nyolcadikos ballagás

 Mikor az ovis gyermeked kezét elengeded, hogy egyedül, hátán a nehéz táskával, gyomrában az izgalom okozta remegéssel és hevesen dobogó szívvel belépjen az általános iskola kapuján, mosolyogva bátorítod és próbálod tartani magad, pedig szülőként te is tele vagy félelemmel, hogy vajon milyen iskolai évek várnak rá. Reménykedsz hogy hamar beilleszkedik, hogy könnyen felveszi a ritmust és soha nem lesz túl nagy stressz vagy utálatos nyűg az iskolába járás. 

Hét éves kis porbafingóból 14 éves hormonvezérelt kamasszá válni talán a legnagyobb Kafka-i átváltozás. 

Ezt végigkísérni szülőként sem egyszerű, ezért csak remélni mered, hogy olyan pedagógusok keze közé kerül akik kompatibilisek a gyerekeddel.

19 év alatt négy gyerekünk járta végig az általános iskolát ugyanabban az intézményben és nem csak azért mert így volt kényelmes, hanem mert nekünk bejött a Rózsa .

Az alsó tagozaton a  négy különböző gyerek tökéletes támogatást, elfogadást és motivációt kapott a fantasztikus tanítóktól, így felsőre mindegyikük magabiztosan, stabil "életreszóló" barátságokkal  és kellő önbizalommal felvértezve érkeztek. Mindegyiküknek voltak szeretem és nem-szeretem tantárgyaik és tanáraik, jó és rossz élményeik, de mindig szívesen emlékeznek a Rózsás évekre, a kirándulásokra, a bulikra, és a balhékra.  

A 19 év alatt jöttek mentek a tanárok, volt jó pár inspiráló, elhivatott pedagógus akik mind hozzátettek a személyiség fejlődésükhöz, amiért örökre hálásak leszünk. 

19 év alatt szép lassan amortizálódtam lelkes első gyerekes SZM-es mindenlében kanál anyukából, megfáradt  öregecske, de legalább belazult szülővé

  Miután Soma ballagása után ez a ballagás is pipa, felkészül a doktorrá avatás......... 

  

Mérföldkövek

 Igencsak fellélegeztem, hogy végre úgy néz ki, vége lett ennek a Csenge-felvételis-pályaválasztásos végtelen hosszú télnek, amikor Somára is bármily hihetetlen, de felkerült a szalag és kiderült hogy tényleg megtanultak Julcsival keringőzni és az is kiderült hogy én képes vagyok két könyökkel az oldalamban több órás ácsorgás után is könnyekig hatódni azon, mikor megpörgeti az unokatesóját. 

Azt hiszem az utolsó gyeses éveim alatt fogadtam meg, hogy soha, de soha nem fogom többé siettetni az időt. Ki akartam élvezni a legkisebb gyerekünk fejlődésének minden mozzanatát, mert akkor már tudtam hogy milyen fénysebességgel jön el a kamaszkor, amit mondjuk alkalmanként nemhogy siettetnénk hanem  lazán átugranánk. 

És most itt ez a cifra mérföldkövekkel tarkított év, amikor négyből három utódunknak kell megmérettetni. A ballagások, érettségik és államvizsgák számával pedig egyenes arányban nő a megszervezendő ünnepi lakomák és bulik száma. 

Az hogy a legkisebbünk is elballag az általános iskolából ahova 19 azaz TIZENKILENC éve jártunk egyfolytában váltakozó gyerekszámmal képviselve a családot, szintén olyan indokolatlan érzelgősséget vált ki belőlem, ami hol a párás szemmel sóhajtozó "hogy repül az idő"- mamit hozza ki belőlem, hol a kétségbeesett "WTF - mikor lettem ilyen öreg" életközépválságos némbert.......

Úgy érzem, azon kell még dolgoznom, hogy az elkövetkező hónapokban próbáljam kevesebb pátosszal kísérni gyermekeink röppályáját biztosítva persze a stabil háttérországot a megmérettetéseikhez. 

De tudom-tudom : csak lazán, könnyedén ! 

  

 

Öt éve

 Már  nem az első gondolatom minden reggel. Már megengedem magamnak hogy elmerüljek azokban az emlékekben, hogy mosolyogva emlegessem azokat a régen volt sztorikat, amiktől ő volt az én apukám. 

Az egyszeri és megismételhetetlen. 

Már nem félek attól, hogy újra és újra átadjam magam annak a szívfacsaró fájdalomnak, ami végighullámzik magasra csap, aztán  tajtékká csitulva lassan oszlik el. 

Lajcsi

 Csenge nagy nagy vágya volt. Évek óta rágta a fülünket, hogy szeretne egy kisebbb testű kutyát Helka mellé.

Csenge kitartó és nagyon  meggyőző tud lenni ha egyszer valamit a fejébe vesz....

Lajcsi (Loui, Lajos, Lali...) reggel érkezett és mindent vitt. A karácsonyfadíszeket, a konyhabútor alól mindent is, Helka nyugalmát és a szívünket.

Az első pár óra elég kaotikus volt.... Hirtelen mindenki önjelölt kutyapszichológus és kutyasuttogó lett. Amíg mi azon vitaztunk, hogy oldjuk meg, hogy egyik kutya lelke se sérüljön, ők szépen lerendezték a dolgokat.

Lajcsi szelíden nyomul Helkára.  Helka hol ignorálja, hol lesajnálja, hol rohadt ideges tőle, de összességében minden várakozásunkat felülmúlva tök intelligensen kezeli.

Talán akkor nyugodtam meg végleg, mikor az egyik esti pisiléskor a kapu előtt sétáltatott kutyát teljes egyetértésben ugatták végig a kerítés mellett aztán nagy peckesen besétáltak a házba és komolyan úgy tűnt, mintha összekacsintottak volna.

Az mondjuk irtó vicces hogy sem a kanapén osztozás, sem a játék kisajátítás, de még a fekhely birorlás sem bosszantja annyira Helkát mint az hogy méretéből adódóan Lajcsi simán átsétál alatta mikor ő keresztbe megáll előtte

Jelentem túléltem !

 Öt nap pokol. Öt nap véget nem érő fájdalom. Öt nap rubofhen-aspirin-algoflex-kalmopyrin menü szétcsapatva némi cataflam-mal. Lázálmokkal, képzelgésekkel, sírdogálással körített hosszú zaklatott órák. A folyamatos lelkiismeretfurdalás, hogy a fekvőgipszes Csongor és a szintén beteg Soma és Csenge anyai gondoskodás nélkül küzd meg ugyanezzel. Ők végül elég hamar átlendültek a nehezén, de én (Réka szerint azért mert öreg vagyok) olyannyira nem, hogy pár nap után a hipochondriám kövérre hízva ült a mellkasomon és adott meg napról napra egy új kézenfekvő halálos diagnózist a bajaimra. Tegnap éjjel végül a sírversemen agyalva süppedtem a cataflam-delíriumos álmomba, aztán ma reggel arra ébredtem hogy a kis emberek a NAGY kalapácsaikkal kiköltöztek a fejemből, a tagjaimban a fájdalom helyét az életerő vette át.  Remélem a víruskommandóval családilag leszámoltunk, és Fecó valami csoda folytán már megússza (csoda = esti pálinka-védőital), de neki sem voltak irigylésreméltó napjai. Hősként kezelte a helyzetet és talán csak akkor rogyott meg kicsit, mikor Helka kutya telhányta az előszobát nem spórolva a cuccot az ő bakancsából sem. 

A konklúzió, hogy bármily hihetetlen, de az élet nem áll meg nélkülem, csak lelassít hogy aztán nyakamba borítsa a felhalmozódott tennivalókat......