Nagy nagy család

Nálunk most elég káosz az élet különösen az éjszaka. Úgy is mondhatnám hogy aktív ékszakai életet élünk.Csenge szigorúan 3 óránként követeli a kaját Somának pedig mindig pont szopi alatt jut eszébe hogy "Anyaaaaaa feküdj mellém" és ezt képes addig üvöltözni míg az összes gyermekünk fel nem kel és üvöltözik Somával.
Az estéink is sokszor még megoldatlan logisztikai gubancok. Első héten nem volt olyan nap hogy mind a 4 gyerek fürdött volna. Valaki mindig kimaradt.S ezen elmélázva tegnap arra jutottam hogy lehet hogy ez a "valaki mindig kimarad" már mindig így lesz? Már látom is magam előtt a nyaralásokat ahol állandóan valamelyik csemeténket keressük, az iskolai ünnepélyeket ahol csak a mi gyerekünkről maradt le a szép ruha, családi összejöveteleket ahonnan -ráverve a bátyámékra(ami nem kis teljesítmény)- mindig mi fogunk elkésni.
Egyébként is félelmetes vonzatai vannak a nagycsaládos létnek:
1. Körömvágás: Nemrég kérdezte valaki hogy utánaszámoltam-e mennyi körmöt kell rendszeresen vágnom. Hát 80 köröm+ a sajátjaim, az rengeteg. Amúgy is utálom ezt csinálni mert az én gyerekeim végigüvöltik, nyavalyogják, harcolják ki-ki a saját vérmérséklete szerint én pedig zsarolok, kiabálok , könyörgök épp aktuális vérmérsékletem szerint.
2. Elindulás: Hát ez eddig is sarkalatos pontja volt az életünknek. Mire mindenkinek sikerül menetkész állapotba kerülni általában én már úgy leizzadok, hogy nem is hordok már pulcsit évek óta, apa tajtékzik, és folyamatosan emelt hangon cseszegetjük egymást és utódainkat felváltva. És ha mindenki kész akkor -a nagy számok törvénye szerint -tutira valakinek kakilni kell. Arról nem is beszélve, hogy ha elindulunk 10 percen belül biztos hogy vissza kell fordulnunk valamiért. Legutóbbi ilyen esetnél megfigyeltem hogy a Lotti( kutyánk) már el sem mozdul a kapuból mikor elmegyünk mert tudja hogy mindjárt szitkozódva futok vissza.
3.Kaja: Már kezdem felfogni "kiesznek minket a vagyonunkból" kiszólásnak a jelentését. Ha csak a nasik szintjén maradok már az is kisebb vagyon ha csak 4 valami kis "semmiséget" veszek. Ha pedig nagyobb finomságba ruházok nagyon gyorsnak és leleményesnek kell lennem hogy nekem is jusson belőle. Igaz nálunk nem kell sokat könyörögni a gyerekeknek egy kis finomságért. A Réka egyébként a legutóbbi vásárlásunkkor megjegyezte: Úgy sajnálom azokat a gyerekeket akiknek az anyukájuk nem szereti az édességet. (erre megjegyezném hogy azok az anyukák biztos nem cipelnek 15 kg felesleget magukon, és ők meg engem sajnálnak hogy én viszont igen)

Tudnám még sorolni de nem akarok károgni hiszen ott van az érem másik oldala: Imádom amikor leülünk a nagy családi kajálásra és mindenki egyszerre beszél, mikor teljes egyetértésben játszanak együtt, mikor megszeretgetik, biztatják egymást. ...stb
Azért az vicces volt mikor 1 héttel Csenge születése után bekopogott a népszámlálási biztos és azt kérdezte: zavarhat-e 10 percre. Én mosolyogva mondtam hogy persze, de 45 perc múlva mikor a 6-ik kérdőívvel is végeztünk, már egyikünk sem mosolygott

Utolsó szülés utáni hangulatban

Igeeen! Túl vagyok rajta, s bár arra számítottam hogy az utolsó várandóságom végét és a szülést majd valamiféle könnyes áhítatban élem meg kiélvezve minden percét, ebből csak a könnyek jöttek be. Az igazság az hogy meg kell állapítanom, hogy nem 37 évesen kell szülni. A többi szülésem közben nagyjából tudatosan bírtam követni az eseményeket és felfogtam hogy az a jó ha fáj és ezzel csak a babámhoz kerülök egyre közelebb. Most a vajúdás felénél már olyan gondolataim voltak, hogy mit keresek én itt, ki akarok szállni, hagyjon mindenki békén (persze legfőképp azok a hülye fájások). Persze azért a végére összekaptam magam és még meghatódni is bírtam (főleg mikor megtudtam hogy végre sikerült gátvédelemmel szülni).
A jósolt 3500 gr helyett 4200 grammal és 57 cm-el érkezett meg Csenge Rozi.
Fel voltam készülve a szülés utáni feketelevesre is: mint negyedszer szülő tisztában voltam azzal hogy a méhösszehúzódások minden eddiginél durvábbak lesznek, hogy a szoptatás egyáltalán nem fájdalommentes az elején, hogy a bedurrant kőkemény mellek miatt megint nem lehet hónapokig hasra feküdni stb., de hogy bár gátsebem nincs de minden egyéb porcikám (olyan is amiről eddig nem is tudtam hogy létezik) fáj, sajog, összehúzódik és hogy mindezt 37 évesen sokkal nehezebben tolerálom, ez már nekem is sok(k).
Elolvasva az eddigieket rá kellett jönnöm, hogy most 1 héttel a szülés után még mindig a hormonok irányítják az ujjaimat. Ígérem pár hét múlva ha már nem káromkodva-vicsorogva hanem mosolyogva szoptatok, ha nem csak a legtürelmesebb telefonálók hívásait tudom felvenni (minimum 6 csöngés míg elérek a telefonomig), ha egy 1 órás sétát már nem 2 órán keresztül pihenek ki akkor ismét billentyűt ragadok és szépeket is írok.
Azért akadnak pozitív gondolatok. Annak ellenére hogy Csenge válla megsérült a szülés közben és a szemére is összeszedtünk valami bacit a kórházban elég csak ránéznem a mi óriás babánkra és teljesen elolvadok. Gyönyörű erős kislány és már most tisztában van vele hogy 4. gyerekként kellően nagy hanggal kell kiharcolnia a figyelmet népes kis családunkban. Figyelemben egyébként nincs hiány. Mindenki nagyon lelkes és állandó esti vitatéma, hogy kinek mennyi ideig volt már a kezében a hugija. Az esték egyébként elég ziláltak. Még nem igazán sikerült összehangolnom a 4 csemete esti programját , de rajt vagyok a témán (már az is megfordult a fejemben hogy mi lenne ha minden este csak 1 gyerek fürödne, de ehhez inkább csak végső esetben nyúlok). Egyébként Fecóval még mindig minden nap rácsodálkozunk: Jé, nekünk tényleg 4 gyerekünk van?