Mivel elég nagy a szórás a legnagyobb és a legkisebb gyerekünk között, még élénken él bennem az érzés, amit a most 9 éves Csenge oviba indulásakor éreztem. Ha azt megszorzom kb ezerrel, na olyasmi kavarog bennem, most hogy Réka lányunk készülődik az egyetemre.
Végig izgultuk ezt a kacifántos, ballagás nélküli érettségit, aztán megünnepelgettük azért rendesen amint lehetett, az utóbbi hetekben, pedig próbáljuk kimaxolni az együtt töltött időben rejlő lehetőségeket.
Azon meg kábé könnyekig hatódóm, hogy látom, hogy ő is keresi a társaságunkat és simán eljön velünk nyaralni, körbetekerni a Velencei tavat, fut velem (aminek azért nála valljuk nagy sportrtéke nincs), vagy ha máshol alszik korán kel, hogy hazérjen mire felkelünk, és ki tudjon jönni velünk evezni.
Most, hogy itt az augusztus és befordultunk a célegyenesbe, annyira szeretném a nyáron amúgy is rekordsebességgel repülő időt megállítani. Elkapni a kis szarost a csontjait ropogtatva ölelni, ölelni ölelni és elmondani neki mennyire iszonyatosan büszkék vagyunk rá. Hogy, amikor 6 évesen azt adta elő komoly arccal, hogy egyszerúen nem tudja eldönteni, hogy kötéltáncos vagy orvos legyen, én már tudtam hogy bárhogy is dönt, megcsinálja.Mert ő egy ilyen gyerek. (azért azt nem bánom hogy a kötéltáncos álmait feladta)
Csak remélni tudom, hogy ez elkövetkező évek dolgos egyetemi hétköznapjaiban, a számtalan nehéz feladat és megmérettetés közepette, ha kicsit megfáradna, lesz miből merítkeznie. Hogy elég erősre sikerült az alap amit összetákoltunk a 20 év alatt.
Az biztos, hogy részemről életem legboldogabb pillanatai között tartom számon, a közös anya-lánya pillanatinkat. Mikor együtt festegetjük a soha el nem készülő falrajzunkat, a hamisságában is teljes szinkronban együtt óbégatott Wonderwall vagy Eternal Flame műsorunkat, mikor jógaórán együtt próbáltuk elnyomni a feltörni készülő röhögőgörcsöt, a sok mozizást és kávézást, a koncert- és könyvélményeinket.
És basszus! Ki fogja befesteni a hajamat? Ki fog kiszabadítani a két számmal kisebb ruhából a próafülkében ? Ki fonja a hajamat? Ki szól be reggel ha a zoknim színe nem megy a cipőmhöz, és ki segít rajtam ha a cipőfűzőm rátekredik a pedálra biciklizés közben?
Apropó! Ki javítja a vesszőhibáimat a blog bejegyzésekben?
Már látom, hogy ez az augusztus, most ilyen keserédes lesz, de majd belejövünk ebbe is.
Az új élet, számtalan új kihívást is jelent. Réka pedig a kihívások legyőzésének feketeöves mestere.
Hál istennek Budapest csak másfél órányi távolság, azt meg még akár én is kibírom étlen szomjan egy ruhába szorulva a próbafülkében.
