Soha nem volt felhőtlen a kapcsolatunk. Az egészségesnél egy kicsit mindig nagyobb távolságból "szerettem". Amolyan félelemmel vegyes tisztelettel. Lehetne akár a nyolcvanas évek veszprémi úszásoktatásában keresni az okokat. Bár a kiképzőtáborra hajazó hírhedt balatonfűzfői úszásórák rémálmaimban még mindig vissza-vissza térnek, az én problémám valahol zsigeri szinten indul. Ha hinnék a reinkarnációban, azt mondanám az előző életemben biztos vízbefúlós csúnya halálom volt. Minden estre elég ciki, hogy Balaton parti emberként nem tudok használható úszótudományt felmutatni. Pont ezért a vízi járművekkel is nagyon sokáig hadilábon álltam és ezt a családom is jól tolerálta. Már évek óta megvolt a két kajakunk és a kenunk, és Fecó a gyerekkel már letudott pár szigetközi túrát, mikor finoman elkezdtek nógatni hogy kóstoljak bele én is.
Az első balatoni vízre szállásom egy egyszemélyes kajakban sikítva jajgatva, elég emlékezetes. A családi aranyköpések része a mondat, ami akkor hagyta el a számat mikor kimenekültem a hajóból: "Tök jó, csak kár hogy túl vizes és nagyon mozog."
Azóta eltelt pár év és én szép lassan megfertőződtem. A bevállalósabb túrákat Fecó még nélkülem, váltakozó gyerekszámmal teljesíti. De pár szigetközi evezésen megedződve voltam már kétszer a hévizi egynapos túrán és a Balatonon is egyre rutinosabban forgatom a lapátot. Bizton mondhatom, hogy a nyár legszebb pillanatai mikor egy átizzadt irodai nap után vízre szállunk Fecóval, és egy üveg rozéval, mélyen beevezünk és lazulva élvezzük a naplementét a Balatonon.
A Dráva hatalmas kihívást jelentett számomra.
Eléggé ráparáztam arra hogy két napos, hogy 90 km-es a táv, hogy közvetlen a folyó tetőzése után aránylag magas vízállásnál megyünk, hogy elég gyors folyású, hogy tele van veszélyes alattomos örvényekkel, amik csak úgy lehúzzák a gyanútlan hiányos úszástudású rutintalan túrázókat. Az hogy vonatozós, sátrazós, víz, áram és wc nélküli hétvége lesz csak az indulás előtt pár nappal tudatosult bennem, de azért paráztam ezen is egy csomót.Ahogy látta rajtam Fecó az elhatalmasodó izgalmat, úgy emelte az útra szánt pálinka mennyiségét.
Réka és Soma abszolút buzgalommal csatlakozott hozzánk, de Csongort egy kicsit noszogatni kellett. És ha elvárható lelkesedést nem is produkált azért, ha kamaszos 'beletörődöm a sorsomba' arccal is de hajlandó volt megtisztelni minket a jelenlétével. Csenge ha nehezen is, de lemondott az élményről, csak egy Rozi mamás kényeztető wellness hétvégével kellett megvesztegetni.
Az autónktól péntek délután a barcsi vasútállomáson vettünk könnyes búcsút (mi Rékával a vasútállomás toalettjében az angol vécétől ellágyulva is elmorzsoltunk pár könnycseppet) , majd szakadó esőben felszálltunk a vonatra. Őrtilosba érve a még mindig szemerkélő esőben, tárt karokkal vártak minket a vérszívók. Sokként ért a hír, hogy megérkeztünk szúnyog nirvánába, ahol, mivel természetvédelmi terület, nem irtják őket. Csak két dolog maradt otthon a nagy kapkodásban: az esőkabátok és a szúnyogriasztó spray.......
Miután az ország egyik leggyönyörűbb fekvésű kocsma-bolt kombójába felkapaszkodtunk a partról és beszereztük a sprayt, némi italt és tapsikolva nyugtáztuk az angol wc látványát (na jó csak Réka és én tapsikoltunk), helyre billent a világ rendje és éreztem hogy igazán jó kis kaland vár ránk.
Szombat reggelre összeverődött a 34 fős csapat és meghallgattuk Gyuri a túravezető eligazítását. Az örvények és veszélyek részletes taglalása nem tett jót az önbizalmamnak, de a vízen, méterről méterre haladva lazultam bele ebbe az egész vízi túra fílingbe.
A lapátok ütemes csobbanása, a pazar táj, és az a végtelen, szépséges nyugalom amire oly sokat vágyunk a hétköznapi rohanásban. Egymásra figyelni, elmélyedni, lelassulni tanít egy ilyen út.
A vízvári kikötőhelyen a Gyuri rutinosan összerittyentett bogrács gulyásából belakva hagytuk magunk mögött a slow living stílust, hogy a falucska Randi presszójában maxoljuk ki a lazulás másik formáját.
A presszó udvarán belecsöppentünk a májusfa kitáncolás ünnepébe. Ez a hagyomány Vízváron a résztvevők mozgáskoordinációjából következtetve úgy tűnt már kora reggel kezdődött. És estefelé aztán tanúi lehettünk a tradicionálisan stílfűrésszel két másodperc alatt véghezvitt két darab gondosan felállított és alaposan kitáncolt májusfa kidöntésének
A vasárnapi 45 kilométer a görbe este, a folyó belassulása, és az előző nap szétült fenekem miatt már kicsit szenvedősebben ment, de így is tökéletes volt az élmény. Sokkal többet kaptam mint amire számítottam.
Van még egy csomó extra tanulság is. Ebből néhány:
- Imádtam, hogy a szél összefúj 34 embert. És az innen-onnan összeverbuválódott, nagyon sokféle fazon milyen jól tud csapatban működni.
- Nem gondoltam hogy a bicikli túrákhoz hasonlóan a vízen is kockásra lehet ülni a fenekünket.
- A párlelkes kis településen simán kikapja a boltos néni a gyanútlan vízitúrás kezéből a bezacskózott kifliket és újraosztja péksütiket, gondosan ügyelve arra, hogy a helyi lakosok igényei legyenek első körben kielégítve (Én is ilyen boltos nénit akaroook!!!)
- Elég szürreális, de megtörtént: 90 Ft-os fröccsel oldódva, Modern talking-ra rázzuk egy világvégi kocsmában.
-Ismét bebizonyosodott mekkora partiarc a 12 éves Soma fiunk, ha a mulatásról van szó. Így talán megbocsátható volt, hogy másnap sikerült úgy elaludnia evezés közben, hogy beengedte a lapátot a vízbe. Aztán már csöppet sem zavartatta magát. A kenuban keresztbe feküdve tátott szájjal hortyogta végig a vasárnapi evezés nagy részét.
- Na és mekkora örömet tud okozni a falucska elgazosodott focipályája melletti öltöző retro zuhanyzó helysége, ahol ha egy sugárban is ,de meleg víz folyik !!
- Mennyi tartalommal telik meg Gyuri "Be szép az élet" sóhaja, mikor ringatózva pihensz a kenuban a számodra legfontosabb emberekkel és bámulod ahogy a zöld ezernyi árnyalata összeér az ég kékjével.
Hétfő reggel úgy ébredtem mintha átment volna rajtam egy úthenger, de a mosoly letörölhetetlen az arcomról. KALAND volt a javából. Hálás vagyok legfőképp Fecónak hogy nem adta fel és bevállalt engem is, és természetesen a túraszervezők Buddhájának Gyurinak és a Szürkehód -nak.
