Lazulás Sopronban

Hogy biztosan ne felejtsem el hogy negyven éves lettem szüleim nagyon megadták a módját az ajándéknak, és kaptam egy soproni hétvégét, amit Fecóval kettesben gyerekek nélkül tölthetünk.
Édesanyám nagyon precíz ember és igyekezett körültekintően választani a számos soproni szállás között.Végül a belváros szívében fekvő Hotel Palatinus szállót választotta. Sajnos.
Mivel ahhoz is ragaszkodott, hogy nekünk tényleg szinte semmibe ne kerüljön, a szobán és a félpanzión felül igyekezett minden felmerülő költséget belevenni az ajándékutalványba.
A hétvége mégis számos meglepetéssel és tanulsággal szolgált:
1. Ha utalvánnyal érkezel a szállóba úgy bánnak veled mint egy mostohagyerekkel.
2. Ne higgy a fotóknak
3. A superior szoba azt jelenti, hogy egy szuper hangulatos kis harmadik emeleti padláslyuk, ahol nem kell bajlódni a kicsomagolással, mert nincs helyed még megfordulni sem, ellenben ahogy kinyitod az ajtót mindjárt az ágyban találod magad, gyanús-foltos kórházira hypózott ropogós ágyneműben. Mikor az ablaknak csúfolt lőrésen beszivárgott fényben felfedeztem a párnánkra készített vendégváró csokit be is nyomtam, de sajnos még így is pont ugyanolyan vacaknak tűnt a szitu.Persze ennek is van előnye mert így már fenn sem akadtunk azon, hogy nincs például hűtő a szobában.
4. Fecó nagyon tud felháborodni, így kaptunk egy másik szobát, és mivel igazán figyelmesek a "service" feliratú helység szomszédjában volt.Így az ember sokkal otthonosabban érezheti  magát ha reggel mosógép hangjára ébred, éjjel pedig nagyszerűen álomba ringat a kazán ütemes zakatolása.
5.A kegyelem döfést a hazainduláskor kaptuk. A recepciós hölgy vagy bal lábbal kelt fel vagy utálja a munkáját(és az embereket) vagy alapjáraton bunkó, de szerintem egyik sem mentség a viselkedésére. Csapkodni, kiabálni és ajtót mutatni sejtésem szerint nem áll a recepciós munkaköri leírásában.
Ezt tette ugyanis mikor kiakadtunk azon, hogy azt feltételezte, hogy el akarunk sunnyogni pár száz forintnyi idegenforgalmi adót.
Szerencsére az idő gyönyörű volt, a város és  Lővérek még mindig szuper, arról pedig személyesen győződhettünk meg hogy nem az a soproni tendencia amit a mi szállónkban tapasztaltunk. Nagyon sok kedves és segítőkész emberrel, nem elszállt árakkal és kifogástalan kiszolgálással találkoztunk akármerre tévedtünk a városban.
Nagyon jó volt beszélgetni úgy hogy nem vágnak folyton bele a gyerekek, a programjainkat csakis a saját felnőtt igényeinkhez igazítva lazulni, ráérezni a borozás szépségére. Az étteremben nyugodtan komótosan falatoztunk, összekacsintva a lúzerek háta mögött, akik gyerekekkel próbáltak vacsorázni. Nagy ötlet volt hogy a családi autónkba a gyerekek helyére a kerékpárjainkat préseltük, így ahogy régen is tettük két keréken barangoltuk be a környéket. Igaz így szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy nem csak túlsúlyos hanem idegesítően puhány és leamortizált lettem az évek során. Valahogy mindig azt képzeltem hogy a hájréteg alatt ott rejtőznek a régi izmaim, és a tunyaság leporolásával csak úgy előkapom a fitt énemet ha szükség van rá. Azért arra jó volt hogy eltökéljem magam egy újabb fogadalom mellett, miszerint eljárok rendszeresen kerekezni Fecóval.Ha a négy gyereket egyedül otthon hagyjuk az edzés idejére, még a motiváció is meg van hogy bitang gyorsan tekerjek haza......