Gyönyörű meleg vasárnap délelőtt volt. A napfény megcsillant a szembejövő rendőrautó fényes motorhaztetején és kicsit el is vakította a fiatal és lelkes rendőrünket.
Át is futott az agyamon, hogy milyen szerencse mert így talan nem látja, hogy nem vagyok bekötve. A 24 éves kisautónk első ablakát hetek óta nem lehet felhúzni és az előző napi jégeső áztatta biztonsági övvel nem akartam szívatni magam, meg amúgy is "csak pár utcát megyek"...
Mikor egy perc múlva a tükörbe néztem és megláttam a fiatal lelkes fejet, már éreztem a vesztem de még apró, (szerintem) észrevétlen mozdulatokkal bekötöttem magam.
Aztán persze levillantott. Mikor elkérte a személyimet és megkérdezte, hogy szerintem miért állított meg, végtelenül szánalmas módon próbáltam játszani a hülyet, büszkén feszítve a nedves biztonsági öv alatt.
Végül elég hamar megtörtem és némán bólogatva hallgattam a felelőtlenségemről szóló kioktatást és ennél csak az volt szarabb, hogy tudtam, hogy ezt majd minden egyes csaladtagomtól meg kell még hallgatnom....
Kiugrottam az autóból és integettem neki, hogy van egy kis gondom, erre a kiaoktató szigorú rendőrbácsi szerepet lecserélve és a "segítünkaholtudunk" személyiségét előkapva, a magázásból tegezésre váltva, végtelen türelemmel magyarázta el, hogy is kell az autót kezelni ha valaki betolja, majd a rendőrautóval keresztbeállva megállította a forgalmat és nekigyűrkőzött az öreg autóm fenekének, hogy feltolja az emelkedőn. Végül a buszmegállóban bámészkodók közül is besegítettek páran, így történhetett meg, hogy egész emelkedett hangulatban, mondhatni vigyorogva hagytam el a helyszínt. Nem tagadom azért elég nagy volt a kísértés, hogy előkapjam a telefonom és lefotózzam a visszapillantó tükörben látott fiatal lelkes fejet, ahogy valószínű már kicsit megbánta hogy velem és az öreg autómmal packázott....
