Volt pár dolog a nyolcvanas években, aminek zsenge koromnál fogva nem lehettem részese.
A csillagok háborúja mozihoz például tuti nem voltam elég érett. Nem is emlékszem sok mindenre az élményből, mert valószínűleg apukám vállán bóbiskoltam.
Mindig sajnáltam, hogy nem hallhattam élőben a szekta előtti Pajor Tamást és a Neuroticot, a fiatal és bohó Menyhárt Jenőt vagy Müller Pétert. A magyar underground születésének idején nagyrészt egy lakótelepi rakétamászókán múlattam az időt, és lábszárvédőről álmodoztam. Igen, arról a kötött, aerobikos amúgy, teljesen értelmetlen ruhadarabról. Mire hordhattam volna, már nyakig voltam a metál korszakomban és a Running Wild pólómhoz nem annyira passzolt.
A kilencvenes években aztán a denevérujjakkal együtt a lábszárvédőt is elsöpörte a ködvágó-nadrág és a neonszínű divatvonat, amire már nem akartam felülni.
Most hogy befordultam a célegyenesbe az ötven felé vezető úton, van bennem egy kétségbeesett késztetés hogy hülye dolgokat tegyek vegyek.
Mivel úgy néz ki, hogy beteges vonzódásom a bizarr ruhadarabhoz, a nyolcvanas évek óta kitart, nem is volt kérdés, hogy most jött el az ideje az első kötött lábszárvédőm beszerzésének.
