Nem gondoltam volna pár hónappal ezelőtt hogy a földöntúli boldogság szinonimája nekem egy "megjelölés készként" ikonra kattintás által generált "eztismegcsináltukvazze" érzés lesz.
Azt sem gondoltam, hogy úgy ki tud fogni rajtam egy origami feladat, hogy gyermekem a papírhajtogatás tudománya helyett, a káromkodás kifinomult művészetében lubickolva élvezze a közös anya-lánya programot amit ez az új online élet kényszerít ránk.
Nehéz higgadtnak maradni, nehéz megőrizni a humorérzékünket, nehéz nem agyon aggódni magunkat, nehéz nem üvöltözni egész nap........
Még csak a 12. nap ebben a feje tetejére állt világban és elmondhatom hogy velem ellentétben a gyerekeink várakozásainkat felülmúlva viselik a sorsukat.
Már megkaptam Csengétől milyen csapnivaló tanítónéni is lennék én. Pedig nagyon igyekszem, de soha nem a türelem volt a fő erényem.
Próbálom ezt a napirend dolgot is kivitelezni. Nem tudom, az ér, hogy minden nap 11 körül kezdek el üvöltözni? És az hogy szabályos időközönként nekiesek a lakás valamelyik elhanyagolt részének?
Az "azt játszom hogy tanító néni vagyok" sikertelensége nem vette el a kedvem, így azt is előszeretettel játszom el hogy fodrász vagyok. Csongort lenyírtam kopaszra, Rékának szőke hajat festettem (na jó csak megpróbáltam igazából nem nagyon sikerült), Csenge lépcsőzetesen vágott hajat szeretett volna és össze is hoztunk neki Rékával olyan szép nagy lépcsőket hogy most már inkább rövid hajat szeretne......
Az önkéntes karanténunk abszolút pozitív folyománya viszont, hogy Csenge megtalálta az én harminc év körüli gyerekkori levelezésemet és üres levélpapírjaimat és belevetette magát a levélírásba. Ceruzával, igazi papírra, édesen pöszén kerekített betűkkel levelet írt a barátnőjének. Rég láttam annyira boldognak, mint mikor ma megérkezett a várva várt válasz. Annyira cuki volt ahogy a feldíszített borítékot a tenyerén tartva, mély áhítattal vonult el a szobájába olvasni.
